Ez van ezen a héten, meg még sok minden más is 🙂 . A február azt hiszem a színház és moziba járás hónapja lesz, meg persze a farsangé. Végre szereztem Dumaszínházas jegyet, itt lesz kisvárosunkban az előadás, az érdekessége, hogy Mátéval megyek, mert nagyon szereti a műfajt 🙂 . Ezt a jegyet nagyon nehezen sikerült megszerezni, így is csak pótjegyet kaptunk, de meglett! Ezen kívül megnézzük még a Kolibri színházban a Bors nénit, persze Tomával, aztán a moziban még a Ferdinándot szeretnénk vele, Mátéval pedig a Valami Amerika 3-at és A legsötétebb órát, hát remélem összejön ez a sok minden, bár az előadásokon most már tuti ott leszünk (kop-kop-kop), mert megvannak a jegyek 🙂 .
Ezen a héten a vízszerelő is kidugított minket, mondanám, hogy teljesen, de nem igaz, ugyanis megállapította, hogy a cső visszafelé lejt 🙂 (elég murisan hangzik tényleg, hogy visszafelé megy a kaki 🙂 )… Valószínűleg az évek alatt összecsúszott a cső, vagy mi, a lényeg, hogy ki kellene azt a részt cserélni, szóval meg kell valamikor mostanában csináltatni.
Azt hittem, hogy ma széttakarítom magam itthon, ehelyett, Zorro köpenyt vadásztam, mert mindenünk van hozzá, csak az nem itthon és Toma az szeretne lenni, legalábbis az egyik jelmeze ez lesz. Mától van farsang az oviban, ahol mindez úgy zajlik, hogy egészen február 13-ig minden nap mehetnek maskarába a gyerekek, így aztán nem csak egy jelmez kell általában – “nagyon szoktunk ennek örülni, mi szülők 🙂 “… A csavar még ráadásul az volt, hogy azt hittem hétfőtől lehet beöltözni, de tegnap megtudtam, hogy már mától… Persze Toma már ma jelmezben szeretett volna menni, felvette a két évvel ezelőtti tűzoltót (éppen belenőtt mostanra 🙂 ), nagy sikere volt, élvezte is mindenki ki akarta próbálni a poroltóját és a fejszéjét 🙂 . Holnap Zorro lesz, szereztem köpenyt is, ez az egyik fő kedvence. A másik Darth Vader, olyan ruhát szeretett volna, amiken nyomógombok is vannak, de mivel az bődült drága, még a kölcsönzése is, a neten találtam olcsó köpenyt és maszkot, rábeszéltem, hogy az is jó lesz, még Kaylo Ren szeretett volna lenni, de az ugyancsak ez a drága kategória. Lesz még király, a köpeny, amit vettem kifordítható, ráadásul a belseje piros, koronánk meg van szóval erről le van a gond, meg még lehet varázsló, amihez szintén van minden itthon, kalap és valami zakó féle, de mivel egy jelmezt többször is használhatnak, remélem többször leszünk Zorrók és Darth Vaderek 🙂 .
A heti rossz hír, hogy Máté írásbeli felvételije nem jól sikerült. Nem írom le a pontokat és nem részletezem, mert Máté nehezen éli ezt meg, nem akarom, hogy úgy érezze kibeszélem. Nem lett nagyon rossz, de magához képest alul teljesített, az ofőnk véleménye ugyanez, a top 5-be várta matekból, nem ott végzett. Most különösen fontos a szóbeli, legalábbis az első helyen megjelölt gimi szempontjából. Persze folyamatosan erősítjük és én tényleg nem érzem ezt katasztrófának, azt hiszem, most már ő sem. Bár az az igazság, hogy az is megfordult a fejemben, hogy lehet, nem véletlenül történt mindez, az is elképzelhető, hogy neki a gyerekbarátabb, bár kétségtelenül nem olyan erős második suli van elrendelve…
Köszi Meli a drukkolást 🙂 !
Egyébként valamiért én is vacilláltam eddig a Ferdinánd miatt, kíváncsi vagyok Tomának, hogy tetszik majd 🙂 …
A legsötétebb órákra elvittem a diákjaimat, tetszett nekik, pedig nem egy cselekménydús, háborús film.
Ferdinánd c. Vincével nézte Zoli, hamarabb kijöttek a teremből, vmiért nem kötötte le Vincét.
Szurkolok Máténak!