Ez most nem az anyák napi (az is volt, majd megmutatom), hanem a reggeli, amikor beszálltam az autóba, hogy elvigyem Mátét a suliba, egyszerűen nem indult a kocsim, tik-tak, kb. ennyit lehetett hallani, ahogy elfordítottam a kulcsot. Ilyen, talán még nem is volt, hogy egy napja még ment, most meg semmi, nyilván az aksi, hát majd meglátjuk. Még szerencse, hogy Apa még itthon volt, tegnap késő este ért haza a rendezvényéről, az ő autójával mentünk.
Azzal sem volt kellemes szembesülni, hogy Toma meg úgy néz ki náthás, tegnap is gyanús volt, de most már szinte tuti, még reggel döntögettem magamban, hogy menjünk-e oviba (csak az anyák és év végi műsor miatti próbák miatt vagyunk ennyire eminensek 🙂 , mert az a kérés, hogy mindenki legyen ott, hogy jól tudják, egymás után ki jön és stb., meg persze neki is az a jó, ha biztos a szerepében), de a kocsi ügy eldöntött mindent, busszal már a próba elejére sem értünk volna be 🙂 … Egyébként meg jobb is, hogy itthon maradt, látni, hogy olyan kis beteg, így ma pihenés, játék, esetleg kis ültetés lehetséges, majd meglátjuk…
Ami jó meglepetés az az, hogy hihetetlen, de fogytam 2 kilót 🙂 ! Ezután mindig leírom, hogy nem megy le semmi, mert ahogy ez itt megjelent, másnap a mérlegre állva ez a kellemes meglepetés fogadott, úgy látszik érdemes kiborulni kicsit 🙂 . Reggel futottam is, majdnem 3 km-t, ami nem olyan sok, de ennyi időm volt rá és most direkt figyeltem, hogy 8-9 perc között legyek kilométereknként és jól is esett, a kiserdő felé mentem és olyan jó volt 🙂 !
A hétvégében az volt a meglepetés, hogy szinte sehol nem voltunk, csak itthon és ez esett most a legjobban a világon 🙂 ! Az az igazság, hogy egy ideje, annál is jobban szeretek itthon lenni, mint eddig, kint kertészkedni, még a terasz takarítás is jól esett, azt hiszem kellenek ezek a csak itthon töltött napok is. Haladtam a kerttel is, bár nem csúcssebességgel, de Tomával a ládákba ültettünk virágokat, aztán bringáztunk, társasoztunk, szóval jóóóó volt…
Hihetetlen, hogy ennyire hasonlítunk 🙂 ! De jó, nagyon ügyes és kitartó vagy 🙂 , tényleg így van, hogy nehezen, nagyon nehezen, de van eredmény 🙂 …Jobbulást Tihamérnak innen is, Toma meg gyanús, lehet, hogy allergiás, nem tudom, jobb lenne a nátha…
Köszi, aranyos vagy 🙂 ! Azt hiszem ez a nasi nélküliség nálunk sem válna be, a fiúk kiborulnának 🙂 , ezt pár napig sem bírják, és még van bizony valamennyi a húsvéti csokikákból is 🙂 , na az rendszeresen előkerül 🙂 , nekem mondjuk nehezebb megállni, hogy ne egyek a csokit vagy palacsintát, mint mondjuk fagyit 🙂 , úgyhogy maradhat ez a meleg idő 🙂 …
Köszönöm, köszönöm 🙂 ! Bár biztos te sem eszel annyit, mert szerintem egy pici lazulással oda lehet jutni, hogy semmi sem megy le 🙂 , most konkrétan rám jött az, ami ritkán, de nagyon megmakacsoltam magam és úgy vagyok vele, hogy ha egész hátralévő életemben nem eszem jókat, akkor is leadom, amit kell 🙂 … Régen, ez egyszer már bevált, de ehhez nagyon át kell billennem és akkor gyorsabb is volt a történet, talán mert jó 14 éve volt 🙂 ….
Képzeld : úgyanez nálunk is 🙂 miután jól kipanaszkodtam magam a blogon, másnap mérlegre állok és -2 kg… alig hittem el, de már ideje volt, hogy mozduljon. Nálunk sincs nasi, torna minden nap és no cukor. Mégsem reménytelen,c sak türelem kell hozzá. Nálunk meg Tihamér beteg …
Szuper vagy!! Nálunk most nincs elem a digis mérlegben, lemerült, de nem hiszem, hogy emiatt szomorúnak kellene lennem. 🙂 🙂 Most új taktikám van, nincs otthon nasi, de lehet, palotaforradalmat csinálnak a gyerekek és átveszik a hatalmat dörmi , csokis keksz és csoki ügyben. (Habár, szerintem még mindig van titkos tartalékuk húsvétkor, egyelőre gyanús a csönd)
Fogytál! szuper vagy és futsz is látod csak rágondoltál( és biztos nem ettél anynit mint én) megy ez neked! Remélem Toma nem lesz betegebb és a kocsi sem…