Ezt a listát, már majdnem egy hónapja megírtam és szépen elfelejtettem, azóta várakozik a vázlatok között 🙂 … Az ötletet egyébként Mesélő adta 🙂 , mert nagyon megtetszett amit nála olvastam! Ahogy ő is, én is leírom, hogy természetesen az első helyen a családom áll, ezek még a hétköznapi plusszok 🙂 . A listám elég nyáriasra sikeredett, de legalább lehet majd őszi, téli és tavaszi felsorolást is írni 🙂 . Szóval, amiket szeretek:
1. tavasztól nyár végéig, a reggeltől éjszakáig beszűrődő kakukk hangját
2. hazajönni, főleg a fiúkkal együtt
3. valami lakásdekorációt készíteni
4. írni
5. erdőt járni
6. programokat tervezni
7. másokkal beszélgetni
8. nevetni
9. klasszul felöltözni
10. hazajönni a “szép utunkon”
11. a kis öbölnél a Dunát és a fákat
12. a reggeli, majd az erősödő nyári napsütést
13. a fiúkat nézni, ahogy együtt fociznak
14. a Családfőt és a fiúkat látni, amikor pecáznak
15. Apucit, ahogy intézkedik
16. Apucival beszélgetni, tervezgetni
17. Mátét, ahogy alig várja, hogy elmondja az új fejleményeket
18. Máté viccelődéseit
19. Toma nevetését
20. Tomát, amikor rajzol vagy alkot valamit
21. Apucit lebarnulva, napszemüveggel a feje tetején
22. nyári, lusta délutánt
23. a frissen sült gofri illatát
24. a kitakarított, illatos házat
25. új helyeket felfedezni
26. a frissen vágott fű illatát
27. az esőszagot
28. nyári záport
29. a szárcsák Dunáról ide hallatszó pittyegését
30. nyári estéken az ablakon beszűrődő béka kuruttyolást
31. reggeli kávézást-olvasást a teraszon
32. az utcánkból kiérve jobbra nézve, a kiserdő felé vezető utat
33. a Dunáról beszűrődő csónakok, motorcsónakok hangját
34. tulipánjainkat a kertben
35. a fáinkra és mindenhová futó borostyán
36. esti locsolást és szöszmötölést a kertben
37. a sárga bokorszerű virágainkat
38. a kerti paradicsom, újhagyma ízét
39. a reggeli futást
40. a Duna fölötti hajnali párát
41. bringával kompozni
42. aranyló búzaföld mellett-között tekerni
43. piacolni
44. a roppanó cseresznyét
45. lángost
46. főtt kukoricát
47. dinnyét
48. az ezüstfenyőnk új hajtásait
49. a bodzavirágzást
50. bodzaszörpöt
51. fotózni
52. könyvtárba menni
53. a Balatonba úszni
54. hajózni
55. a kedvenc kávésbögrémből kávét inni
56.izgalmas krimit nézni vagy olvasni
57.a bordó lábkörmeimet
58. stócban, a frissen vasalt ruhákat
59. Lulu cicát, amikor elnyúlva fekszik mellettem, miközben én a kertben ügyködök
60. sütit sütni
61. új könyvet olvasni
62. a házunkat, kertünket, a Duna-partot, kis öblöt és kiserdőt, ahol lakunk
63. itt lakni, lenni, élni
Nekem is mindkettő jó szórakozás volt 🙂 , szerintem írok én még hasonlókat most úgy érzem 🙂 !
Olyan jó összeszedni és még jobb megélni:))