Amiket szeretek…

Ezt a listát, már majdnem egy hónapja megírtam és szépen elfelejtettem, azóta várakozik a vázlatok között 🙂 … Az ötletet egyébként Mesélő adta 🙂 ,  mert nagyon megtetszett amit nála olvastam! Ahogy ő is, én is leírom, hogy természetesen az első helyen a családom áll, ezek még a hétköznapi plusszok 🙂 . A listám elég nyáriasra sikeredett, de legalább lehet majd őszi, téli és tavaszi felsorolást is írni 🙂 . Szóval, amiket szeretek:

1. tavasztól nyár végéig, a reggeltől éjszakáig beszűrődő kakukk hangját

2. hazajönni, főleg a fiúkkal együtt

3. valami lakásdekorációt készíteni

4. írni

5. erdőt járni

6. programokat tervezni

7. másokkal beszélgetni

8. nevetni

9. klasszul felöltözni

10. hazajönni a “szép utunkon”

11. a kis öbölnél a Dunát és a fákat

12. a reggeli, majd az erősödő nyári napsütést

13. a fiúkat nézni, ahogy együtt fociznak

14. a Családfőt és a fiúkat látni, amikor pecáznak

15. Apucit, ahogy intézkedik

16. Apucival beszélgetni, tervezgetni

17. Mátét, ahogy alig várja, hogy elmondja az új fejleményeket

18. Máté viccelődéseit

19. Toma nevetését

20. Tomát, amikor rajzol vagy alkot valamit

21. Apucit lebarnulva, napszemüveggel a feje tetején

22. nyári, lusta délutánt

23. a frissen sült gofri illatát

24. a kitakarított, illatos házat

25. új helyeket felfedezni

26. a frissen vágott fű illatát

27. az esőszagot

28. nyári záport

29. a szárcsák Dunáról ide hallatszó pittyegését

30. nyári estéken az ablakon beszűrődő béka kuruttyolást

31. reggeli kávézást-olvasást a teraszon

32. az utcánkból kiérve jobbra nézve, a kiserdő felé vezető utat

33. a Dunáról beszűrődő csónakok, motorcsónakok hangját

34. tulipánjainkat a kertben

35. a fáinkra és mindenhová futó borostyán

36. esti locsolást és szöszmötölést a kertben

37. a sárga bokorszerű virágainkat

38. a  kerti paradicsom, újhagyma ízét

39. a reggeli futást

40. a Duna fölötti hajnali párát

41. bringával kompozni

42. aranyló búzaföld mellett-között tekerni

43. piacolni

44. a roppanó cseresznyét

45. lángost

46. főtt kukoricát

47. dinnyét

48. az ezüstfenyőnk új hajtásait

49. a bodzavirágzást

50. bodzaszörpöt

51. fotózni

52. könyvtárba menni

53. a Balatonba úszni

54. hajózni

55. a kedvenc kávésbögrémből kávét inni

56.izgalmas krimit nézni vagy olvasni

57.a bordó lábkörmeimet

58. stócban, a frissen vasalt ruhákat

59. Lulu cicát, amikor elnyúlva fekszik mellettem, miközben én a kertben ügyködök

60. sütit sütni

61. új könyvet olvasni

62. a házunkat, kertünket, a Duna-partot, kis öblöt és kiserdőt, ahol lakunk

63.  itt lakni, lenni, élni

Címkék:
Tovább a blogra »