Péntek óta van egy nyolcadikból elballagott, gimis fiunk is… Sűrű volt ez a pár nap, már csütörtök este elkezdődött tulajdonképpen a ballagási előkészület, Judit nénihez ment szerenádozni az osztály. Judit Szigethalmon lakik, így mivel 9-kor indultak már majdnem sötétben az iskola elől, 5 apuka szállította le őket kocsival a helyszínre. Egyébként ez a ballagás, ha jobban belegondolok, olyan igazi olaszosra sikeredett (tulajdonképpen főleg nekünk), már a szerenád estéjén kezdődött, amikor nem találtak oda a címre – állítólag senki sem szokta megtalálni őket – és már szerintem közel lettek volna a megoldáshoz, amikor az egyik apuka felhívta Juditot, hogy hol lakik 🙂 … Így is nagy meglepetés volt tulajdonképpen az egész, nagyon jól sikerült, az apukák tényleg jó fejek voltak – a mi apánk is ment persze 🙂 – kint megvárták a gyerekeket, még Judit invitálására sem mentek be hozzá, mert ahogy szerintünk is, ez az ő pillanatuk volt 🙂 …
Hozzánk Kati mama csütörtök délután érkezett, aztán pénteken délben az iskolánál találkoztunk Apa anyukájával, a húgával és a párjával. A ballagás nagyon megható volt, délután egykor, még egy utolsó osztályfőnöki óra után kezdődött az egész, amiről a képek jobban tudnak mesélni:
Nálunk mindig a hetedikesek búcsúztatják a nyolcadikosokat, meg természetesen volt igazgatói beszéd és a ballagók is készültek egy szöveggel, amit közösen írtak és minden tanárra nagyon viccesen tértek ki. Mindenki egyöntetű véleménye volt, hogy még talán nem is volt ilyen nyolcadik osztály, aki minden tanárt megemlített, még azokat is, akik rövid ideig tanították őket, mindezt kedvesen és sok humorral tették 🙂 …
Itt a hagyományok szerint, a nyolcadikosok viszik az iskola zászlóját,
és Máté volt az egyik, aki jelképesen átadta a stafétát, vagyis a zászlót, a hetedikeseknek.
Nekem az egyik legmeghatóbb pillanat volt, amikor szép aláfestő zenére, egyesével, névsor szerint szólították fel a végzősöket, itt éppen Mátét, hogy majd együtt álljanak körbe és engedjék föl a magasba a lufijaikat…
Végül Judit kivezette az elballagó nyolcadikosokat az iskolából…
Még egy héttel ezelőtt sem gondoltam volna, hogy ez ilyen megható és nehéz lesz nekem is, még most is az egy picit…
Olaszosra pedig azért sikeredett a dolog, mert kezdődött az indulással, amikor majdnem elkéstünk az osztályfőnöki óráról, ugyanis nem találtuk Máté telefonját, aki pedig kijelentette, hogy csak azzal együtt hajlandó elindulni itthonról – gyanítom azért, mert valami közös fotót akartak készíteni utoljára együtt, magukról. A teló az utolsó pillanatban lett meg, Kati mama elrakta véletlenül a sajátja helyett a táskájába, örültünk és nevettünk nagyon 🙂 …
Aztán a másik olaszosság már nem volt ennyire vidám, Apa anyukája nagyon hisztis kedvében volt, szerencsére ebből Máté a ballagás alatt nem sokat érzett csak mi, majd valahogy az étteremben csúcsosodott a dolog, ahová a ballagás után ebédelni mentünk. Ismerni kellene ahhoz Éva mamát, hogy egy mezei halandó így ismeretlenül megértse őt, legyen elég annyi, hogy velem ellentétben Máté már hetekkel ezelőtt megjósolta, hogy balhé lesz a ballagásán, a mama jóvoltából 🙂 … Hát, ha nem is lett olyan nagy balhé, hogy ország-világ látta, mi azért elszenvedtük, oka különösebb nem volt, csak egy viselkedni képtelen nagymama, aki végül éppen az ebéd megérkezése után, evés nélkül hagyta ott az éttermet és mérgesen hazavonult egyedül… Elronthatta volna az egészet, de mi már az étteremben elhatároztuk, hogy nem hagyjuk neki, már ott képesek voltunk nevetni a dolgon és abban biztosak vagyunk, hogy erre mindig emlékezni fogunk, hogy “legyen mit mesélni a mi unokáinknak is” 🙂 … Mondjuk az fix, hogy most végérvényesen tanultunk az esetből és itt meghúzunk egy határt, ami annyit tesz, hogy befejeztük a közös ünnepléseket, ami nem megy nem kell erőltetni alapon és legfőképp azért, mert azt már én nem vagyok hajlandó megengedni ezután, hogy valaki elrontsa a gyerekeim ünnepeit!
Szóval, így ballagott Máté 🙂 …
