Családi és osztály bográcsolás

Az elmúlt hétvége azt hiszem írhatom, hogy a bográcsolás jegyében telt. Szombaton az unokatesómékhoz voltunk hivatalosak, mert az ő fiuk is egyidős Mátéval, konkrétan pár hónap van közöttük, Máté augusztusi, Levi novemberi. Egyébként érdekes, normálisan azt gondolnám, hogy világi cimborák ők ketten, az életkorukból és abból adódóan, hogy kiskorukban sokat voltunk együtt, de nem 🙂 , valahogy ők más típusú gyerekek, más érdeklődéssel és nagyjából mindig elvoltak egymással, de ennyi. Szóval visszatérve a bulira, ők így ünnepelték Levi ballagását, sokan voltunk, a tág családból is, mindenki jól elbeszélgetett. Nálunk azonban annak a napnak a csúcspontja Toma volt és a dobszerkó, ami az egyik használaton kívüli szobában hever ott a házban és azt hiszem nem is használja senki túl gyakran, viszont Toma most tett róla, hogy ez ne így legyen, miután megtalálta, szinte el sem lehetett onnan vontatni, azon “játszott” napestig, néha mást is odaengedett, de nem túl gyakran, viszont a dobhártyámat nem éreztem utána egy ideig 🙂 , de Toma nagyon elégedett volt 🙂 ! Eddig a gitár merült fel, meg a zongora, van egy ilyen játék a telón, lehet klimpírozni és nagyon imádja Legkisebbünk, de eddig nem gondolkoztunk érdemben semmi zeneiskolán, mert tudom – én is jártam, tapasztalatból beszélek – hogy a szolfézst utálná, de lehet, alternatív megoldás kell hozzá majd (minél kevesebb szolfézzsal, esetleg magántanárral), viszont mostantól dobolni (is) imád 🙂 :

Másnap már délelőtt tízre mentünk ide az egyik hozzánk közeli ifjúsági táborhoz, az utolsó családi osztály napra. Szerintem nagyon jól sikerült az egész, 10-től majdnem délután 4-ig ott voltunk, az apukák főzték a bogrács kaját, tokány lett egyébként, mi anyukák szét beszélgettük magunkat, a gyerekek meg természetesen jól elvoltak, még a tesók is, mert ez egy ilyen osztály… Jött persze Judit az ofőnk is, ajándékoztunk, ebédeltünk, együtt voltunk és jó volt nagyon! Hihetetlenül gyorsan repült az idő, minden értelemben 🙂 , a fiúk együtt fociztak tesók és osztálytársak, volt, hogy apukákkal együtt is a focipályán, Toma azóta is emlegeti ahányszor elmegyünk a tábor mellett, de itthon is, hogy milyen jó volt az a nap, az a focizás és kérdezgeti, hogy mikor lesz ilyen, nehéz azt válaszolni, hogy soha, nem is mondtam ki eddig, pedig így van… Én úgy látom, hogy mindenkinek nehéz ebből az osztályból tovább lépni, gyereknek, szülőnek, osztályfőnöknek, azzal együtt, hogy az általános iskola nem szokott olyan meghatározó lenni, de nálunk azért az volt és tudom, hogy a középiskola az igazi lényeg meg minden, de nálunk ez ilyen kivételes kis közösség volt úgy érzem! Való igaz, hogy a mi általános iskolás éveink sem olyan igazán emlékezetesek, de nem is voltak abban ilyen gyerekek, ilyen szülői gárda és ilyen osztályfőnök sem… Azért mindennel együtt érdekes volt megfigyelni, hogy talán azért, mert sokat beszélgettünk ott akkor arról, hogy ki hová megy és milyen az új suli, meg egyebek, szóval valahogy a nap végére könnyebb volt tovább menni, azt éreztem én is, hogy készen állunk az újra… Alig fotóztam, most kifejezetten itt belül maradtak az emlékek, de azért pár képet csak lőttem 🙂 :