Már nincs mit várni, se szerenádot, se ballagást, se családi bográcsolást és már az évzárót sem…. Pedig eddig így voltunk azt hiszem mindannyian, hogy mindig elütöttük azzal a végleges szétszéledést, hogy jó jó, ez már tényleg komoly, de még tudunk olyat várni, ahol együtt leszünk és lesznek a gyerekek… Csütörtökön volt az évzáró, a legnagyobb hőségben, de már megszoktuk, 8 év alatt nem is emlékszem másra 🙂 . Egyébként most először gondolkoztam el rajta, hogy milyen ez már, hogy mi szülők, így nyolcadikban is simán ott vagyunk mondjuk az évzárón, meg ott voltunk hetedikben, hatodikban és onnantól lefelé is. Szerintem ez máshol nem szokás felsőben, legalábbis én úgy emlékszem, hogy a mi gyerekkorunkban ez akkor már lehet, hogy cikinek számított. Hát itt nem. A gyerekeknél sem, ők is, mi is természetesnek vettük, hogy ha évzáró, akkor az családi esemény. Nem tudom, hogy a többi felsős osztálynál így van-e, gyanítom, hogy ennyire nem, csak a szülők számából kiindulva, mert akik ott voltak, azok lehettek bőven alsós szülők. Azt hiszem ez is egy kuriózum, amit el kell engedni most már.
Szívszorító volt látni őket így utoljára az udvaron együtt,
aztán még szívszorítóbb volt a termükbe felvonulni, amit együtt festettünk ki és ott búcsúzkodni, ilyen szépen feldíszített volt a tábla:
Még egyszer utoljára leültek a helyükre, Judit kiosztotta a jutalom könyveket, Máté is kapott egyet a jó tanulmányi eredményéért, mert két négyese lett énekből és fizikából, a többi ötös. Szuper eredmény egyébként, jobb, mint a félévi, azt hiszem ott 4 négyese volt, pedig nem is erőltette most ezt a dolgot, de nem is lazulta el, ahogyan sokan teszik állítólag, mert ez a II. félév ugye már nem számít sehova, nagyon örültünk ennek a szép bizonyítványnak is! Összeszokott, családias volt minden, az utolsó poénok a gyerekektől egymás felé, aztán az elmaradhatatlan pezsgőzés és utána csak néztünk egymásra a gyerekekkel, de főleg a szülőkkel, hogy ennyi volt 8 év, elszállt, elvitte a szél… Persze sokan tartjuk a kapcsolatot, még elképzelhető, hogy találkozni is fogunk, de az már mondanom sem kell, hogy nem ugyanaz. Azért amikor már tényleg a végén, a hazaindulásnál odajött Mátéhoz pár fiú és kezet fogtak, elköszöntek, na, akkor majdnem sírtam… Egyébként abban maradtunk, hogy 5 év múlva közös osztálytalálkozót tartunk, szülőstől, gyerekestől 🙂 . A találkozó már régi terv volt, Judité volt az ötlet – mert persze ő is jön 🙂 – hogy 5 év múlva legyen, mert akkor már elég nagyok ahhoz, hogy ne legyen teher, hogy együtt találkozunk, és a helyszín is az ő fejéből pattant ki, az a gyomaendrődi park, ahová most nyolcadikban kirándultak. Innentől azonban nincs mit szépíteni, tényleg egy korszak végérvényesen lezárult…
Aztán, hogy nyomatékosan érezzük, hogy ennyi volt, tényleg új következik, másnap reggel mentünk a gimnáziumi beiratkozásra. Most is kedves és barátságos volt mindenki, nagyon hamar 5 perc alatt végeztünk, sajnos az osztályfőnöke nem volt ott Máténak, mert valami dolga akadt éppen, szóval még csak közelebbről sem láttuk sajnos. Ellenben kint volt az osztálynévsor, amit le is fényképeztem íziben. Máté hazaérve kutakodott a FB-on a leendő osztálytársak után, a 30-as létszámból azt hiszem 12-en lesznek fiúk egyébként. Első körben nem volt szimpatikus akiket talált, van egy-kettő, aki tényleg nem úgy tűnik, hogy az ő világa, más érdeklődésűek, ugyanis az osztály egyik fele biológia tagozatos, amivel egyébként Mátét a világból ki lehet kergetni 🙂 … Konkrétan az ütötte ki Máténál a biztosítékot, hogy az egyik fiúnak a profilképe egy mókus volt… Tényleg bizarr egy picit, de hát ugye gyerekek meg minden, de szegény Máté kiakadt, hogy mi lesz, ha mind ilyen típusú lesz és csak annyit mondott, hogy már most hiányzik az osztálya… Én persze vigasztalom, hogy ezt így nem lehet leírni és eldönteni, mert tényleg nem lehet, de hát én is aggódom azért, hogy olyan társaságba kerüljön, ami neki is jó…
Itt tartunk most, reménykedve várjuk az újat 🙂 !
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: