Már nem akarom úgy kezdeni a mondókámat, hogy ez is legalább két hetes történet, pedig így van 🙂 . Még az iskola utolsó hetében jártunk, Toma már nem ment oviba, a ballagás után voltunk nála és nagyon meleg volt. Tavaly egyszer sem voltunk a csepeli strandon, mert valahogy kezdek a strandokkal nem olyan jó viszonyban lenni, mint korábban, de gondoltam ilyenkor, amikor még ovi és suli van, nincsenek annyian egy sima hétköznap délelőtt, így is volt. Azt hiszem hétfő volt és mi 9-kor már a strandon virítottunk, a gyerekmedence különben is kellemes hőmérsékletű, de már a reggeli órákban hőség volt. Kicsit mindig úgy indulok el ilyen helyekre, ahová jól jönne a gyerektársaság, hogy hát lehet nem lesz olyan vidám a dolog, mert csak ketten vagyunk… Éppen ezért felszerelkeztem két vízipuskával (amit nagyon jól tettem) és még kártyát is vittem magunkkal, nos ez utóbbit nem használtuk 🙂 … Aggodalmaim alaptalanok voltak, mert most is, mint már oly sokszor beigazolódott, hogy úgyis lesz gyerektársaság, ha nem úgy indulunk neki, akkor is. Konkrétan az történt, hogy az első 10 perc után Toma összeszedett egy ideiglenes cimborát, akivel jól vízipuskáztak órákon át, aztán a kisfiú elment ebédelni, majd nem sokkal később mi is lángosozni. Előtte és persze közben is azért volt békás csúszdázás (meg a tetejéről ugrálás 🙂 ), ágyúból és elefántból vizezés 🙂 :
Utána egy rövid ideig Toma válságba kerül, mert a barátja nem jött vissza, de hamar talált újat, egy nagyobb fiú személyében, akivel közös csapatot alkottak és kiterjesztették hadműveletüket más fiúkra, akikkel vízi csatát vívtak, megint jó hosszú ideig 🙂 …
A nagyobb vízbe át sem mentünk, mert mindig éppen valami nagyon fontos csata zajlott, én meg a medence szélén ücsörögve figyeltem általában az eseményeket, kár, hogy könyv nem volt nálam, de az eszembe sem jutott volna, hogy esetleg előkerülhet 🙂 … Kettő körül jöttünk haza, közben elkanyarodtunk az iskola felé, ahol felvettük Mátét, de pont elég is volt ennyi arra a napra, Toma jól elfáradt a nagy vizezésben és ráadásul nem sokkal később, miután hazaértünk jött egy nagy zuhé is, úgyhogy megnyugodtunk (főleg Toma 🙂 ), hogy úgysem maradhattunk volna tovább 🙂 …
