Nyárba érve

Talán erre a hétre én is beleértem a nyárba. Eddig nem így éreztem, aminek megvolt az oka, először csak a ballagások és azok elhúzódása, aztán pár napig az itthoni lazulás, utána viszont, pontosan a múlt héten az unokatesóm állapota nagyon megviselt, és még most sem tudom ezt magamban helyre tenni. Viszont közhely, de igaz, az idő segít, most éppen talán a feldolgozásban, sőt abban is, hogy bizakodóbban lássak kicsit ez ügyben, mert akárhogy is van, mindig bízunk a csodában és most én is ezt teszem, és rájöttem, hogy felé is ezt kell sugározni, persze nem a csoda-várást, hanem az optimizmust, a minden apró pozitívumnak való örülést – bár azt hiszem, sokan meglepődnének, ha tudnák, hogy én ezt milyen állapotra mondom éppen – ha nincs is igazam, akkor sem lehet úgy élni a hátralévő nem tudni mennyi időben, hogy várjuk a legrosszabbat!

Aztán a múlt hét betetőzése Apuci rosszulléte volt, ami nem volt olyan veszélyes így utólag sem, de kicsinált picit engem is…  Nyilván az időzítés volt ebben a rosszullétben a nagyon rossz, de legalább újra végigment a Családfő mindenféle vizsgálaton, mint labor és EKG és tudjuk, hogy minden rendben van. Hétfőn volt kardiológusnál is, ő is mindenféle vizsgálatot megcsinált neki, még szívultrahangot is és az is jó lett, szóval tulajdonképpen fellélegezhetünk. Amin viszont változtatni kell nyilván az a rengeteg sok munka és le kell adnia jópár kilót, azóta Apuci bringázik esténként, amiben tök ügyes! Nekem is vissza kell állnom a futásra, amit mostanában nagyon elhanyagoltam, ráadásul hiányzik is…

Egyébként vasárnap egyedül mentem látogatóba a székesfehérvári kórházba és valahogy onnantól jobb minden, mondjuk nem tudom miért. Olyan nem is tudom mikor volt, hogy nagyobb távolságra magam megyek, mert általában közösen autózunk, de minimum a fiúk velem vannak. Talán így egyedül jobban szembe tudtam nézni a valósággal…

Az meg kifejezetten meglepő volt magamnak is, hogy kikapcsolódás volt vezetni, mondjuk tudom magamról, hogy én szeretek vezetni, de valahogy az, hogy úton vagyok és megyek valahová (pedig ez az úti cél nem volt kellemes), majd megérkezem és egyáltalán, hogy úton vagyok, az nagyon jó volt, legszívesebben minden nap ezt tenném, észrevettem, hogy keresem is a lehetőséget… 

Hát szóval, eddig valahogy nem élveztem annyira a nyarat, feleannyi dolgot nem csináltunk, mint amit ilyenkor máskor már javában űztünk, főleg Tomával. De  most úgy érzem picit talán visszatérőben vagyunk, azt hiszem rájöttem, hogy segíteni érdemben nem tudok ahol kellene, mert sajnos nemigen lehet, viszont a fiúk ennek nem ihatják meg a levét, nekik most van itt a nyár, és ki tudja, hogy hova tart ez az egész  elhúzódó folyamat, de néha az is rossz, hogy ilyenkor nem állhat meg az élet… Valahogy eddig kedvem sem volt kimenni mondjuk bringázni vagy nagyon programozni, de hétfőn már elkísértük Apucit félig az orvoshoz, egész pontosan a Gellérthegynél kiszálltunk a kocsiból és elmentünk játszóterezni, jó volt nagyon és sikerült megúszni elázás nélkül a dolgot 🙂 .

Tegnap vásárolni voltunk, vettünk medencét és eljutottam végre az M5-höz az Ikeába, amit már jó 1 éve tervezek, amióta megnyílt 🙂 . Jól kibámészkodtuk magunkat, néztünk étkező asztalt is, meg kerti bútort, és végre vettünk medencét és a régóta vágyott nyeles szalonnaprést az OBI-ban 🙂 . Remélem a hétvégén vagy péntek környékén felállítjuk a medencét, bár jövő hét elején Rétimajorban leszünk, de most már jó lenne, ha állna az a medence, ilyen se nagyon volt még, hogy júliusban még nem lehet nálunk fürödni, bár igaz, ami igaz, az idő sem volt olyan jó eddig…

Azért itthon is zajlik az élet, sok más mellett nézzük a foci VB-t, ami szerintem a meglepetések VB-je! Először a németek, aztán a döntősnek hitt brazilok estek ki, tegnap meg a belgákról derült ki, hogy ők sem lesznek befutók, hát igazán meglepő… Én mondjuk a franciáknak drukkoltam, meg a többiek is itthon, de én vagyok a fő francia drukker úgy általában, szóval mi nagyon örültünk, de azt hittük, hogy a belgák lesznek a győztesek:) …

A szomszédban tart a felújítás, ami annyit tesz, hogy szétverik a fél házat, kezdünk egy picit besokallni tőle, úgyhogy mondtam is, amikor lehet, megyünk itthonról, mert néha úgy érezzük szétfúrják az agyunkat… Ráadásul mindenhol száll a por, a kosz, így értelmetlen ablakot pucolnom, pedig be volt tervezve most nyár elejére és a kerítés pácolásának sem tudunk nekiállni, ugyanebből az okból kifolyólag, mert ők is csinálják a kerítést is, pont ott vernek szét a legjobban mindent. Nem a legjobb, hogy a terveim keresztül vannak húzva, mondjuk legalább a medence a terasz védettebb részén lesz majd ettől a sok mindentől, bár a tetőn dolgozó munkások látványa nem biztos, hogy olyan vidám lesz, de talán a fiúkat nem fogja izgatni 🙂 …