Pecák, séták és vártúra Rétimajorban

Olyan, mintha a múlt hónapban lett volna, pedig pont egy hete jöttünk haza, de hát azért azóta annyi minden történt erre felénk a nagy családban, hogy végül is nem csodálkozom az érzésen… Pedig picit más volt Rétimajorban is most, mert nem ugyanazt a szállásunkat kaptuk, ahová már 4 éve járunk, ugyanis az a nagy ház már foglalt volt. Nem örültünk, mert szeretjük azt a házat, tágas, kényelmes, amennyire egy ilyen hely lehet otthonos is, de mit volt mit tenni, mentünk a másik helyre. Ami a Nyalóka szigeten volt – már a neve is aranyos 🙂 , valószínűleg azért hívják így, mert egy félsziget és ahogy benyúlik a tóba, pont olyan mint egy nyalóka 🙂 – a szállás tényleg nem volt egy csoda, de kárpótolt minket a környezet, mert ott olyan érintetlenség, csend és nyugalom honol, hogy sokszor eszembe jut azóta is…

Más is változott Rétimajorban, például a nagy úszómedence nem működött, tavaly elromlott és nem csinálták meg azóta sem, amin meg is lepődtünk, mert erre nem számítottunk. Mivel a Családfő sok mindenkit ismer ott, reggelinél beszélgettünk és kiderült nem is javítják meg, de egyből meg is bocsátottam ezt nekik, mert helyette épül egy másik, kint a szabad ég alatt:

Ezentúl bent a jakuzzi működik majd, kint pedig lesz ez a másik, ami nekem külön öröm, mert ez ott kint az én szívem vágya is, szóval ha kész lesz, onnantól még hosszabodhat akár a nyaralásaink ideje és száma is 🙂 . Aztán a másik újításunk az volt, hogy elmentünk mindig reggelizni is (eddig a nagy házban erre soha nem volt idő, mert egyből pecáztak 🙂 ) és idén felépült egy kis játszótér is az étteremnél a gyerekek örömére, Toma is egyből használatba vette 🙂 :

Egyébként meg mindig találunk ott valami érdekeset is, például régi muzeális grillsütőt:

Vagy a jól ismert és szeretett zongorát, ami ugyan nincs behangolva, de Toma előszeretettel klimpírozik rajta minden évben 🙂 :

Már érkezésünk délutánján pecázni kezdtek a fiúk, ott a Nyalóka szigeten, főleg Toma fogott halat 🙂 :

Mondjuk a horgászat tényleg nagy élmény kicsinek és nagynak, ezen mindig el kell, hogy csodálkozzak, mert nem sok ilyesmivel találkozni, ami ennyire magával ragadja az összes fiút, életkortól függetlenül. Ezért a kedd, az egy olyan nap volt, amikor csak pecáztak a fiúk, bődült meleg volt, de ez nem zavart senkit, mint ahogy másnap a viharos szélben is fogták a botjaikat 🙂 … Azért kivonultunk a kedvenc tavunkhoz, oda a nagy ház partjára és ott telepedtünk le, volt közben persze többször kis környékbeli séta Tomával, ebédszállítás a részemről, de az a nap, a halaké volt, amit egyébként mindig egyből vissza is engednek 🙂 . Sokat fogott mindenki, főleg Toma, akit kicsit azért segített mindenki természetesen, hogy meglegyen a sikerélménye, hogy mindenkit lehagyott, de tényleg nagyon ügyes, és azokat a nem egyszer 8 kilós halakat úgy fárasztja, mint egy felnőtt. Sokszor nem is fogad el segítséget, de azért van amikor rákényszerül, akkor gyakran Máté is besegít neki 🙂 . Róla van mindig a több fotó, mert őt simán lehet fényképezni, Máté még mindig ritkán engedi meg 🙂 :

Másnap aztán bejött a rosszabb idő, délelőtt esett az eső, amitől nem keseredtünk el, mert már évek óta tervben van, hogy megnézzük a simontornyai várat, ami 15 perc onnan kocsival, de eddig még soha nem jutott rá idő, a sok halfogás mellett, most viszont kínálkozott az alkalom. Mehettünk volna a jakuzziba is melegfürdőzni picit, de mindenkinek jobban tetszett ez a vártúra, amiről majd rakok fel képeket, most csak egyet sikerült lementeni 🙂 :

Amire visszaértünk a vártól, az eső is elállt, viszont elkezdett fújni a szél. Ez azonban nem gátolt meg senkit a halfogásban, a viharos szélben is fogta a botját mindenki 🙂 ,

úgy ettük az ebédünket is, kivittem a tó partjára a szélbe 🙂 . Szó szerint akkor hagyták abba, amikor késő délután már majdnem orkán erejű szél kezdett fújni 🙂 …

Most egyébként Rétimajor másik részét fedeztük fel gyalogosan, a Nyalóka szigetet és környékét, ami nekem olyan, mintha egy érintetlen terület lenne. Csupa madárcsicsergés, hihetetlen béke és nyugalom honol arrafelé. Nem is teljesen gyalog voltunk, ugyanis Tomának levittük a bringáját, csak úgy volt hajlandó a holtidőkben sétálni velem, hogy ő biciklivel jött 🙂 ,

mentem volna én is, de ez az egy, a bicikli, amit ott nem lehet bérelni, jó lenne egy bringa szállító nekünk szerintem, ilyen alkalmakra. Toma bringás szenvedélyét úgy is csitítottuk, hogy mi a sok peca cuccot kocsival vittük át a tópartra, ő meg jött mellettünk biciklivel 🙂 … Ez az út egyébként pont olyan, mint nálunk az egyik itthon a Duna-parton, nem csodálom, hogy otthon-érzetem van néha 🙂 :

Egyébként meg tele van szebbnél szebb dolgokkal a környék, például róka szaladt át előttünk az úton, amikor jöttünk hazafelé a várból, teknősöket láttunk a vízben és kis békákat figyelgettünk a tó partján:

A madárvilág nagyon gazdag arrafelé, de ami engem külön megragadott, hogy nagyon sok kócsagot láttunk ott, például reggel, miközben kávét ittam a szigeten, a fejünk fölött köröztek, meg napközben többször is, egy másik tónál figyeltük meg, amikor kocsival jöttünk szerdán vissza Simontornyáról, kiszálltunk az egyik részen nézelődtünk, sétáltunk picit, a Családfő az őszi verseny helyszínt nézte meg és az egyik tónál sikerült lefényképezni is az egyiket 🙂 :

Ilyen gyönyörű az a rész:

Az étterem felé menet, ilyen kis rejtekutakon is el lehet jutni:

A lótusz-kert mellett viszont mindig el kell menni:

A Nyalóka sziget tényleg jó nagy is,

a fiúk az egyik este fociztak is, és valahogy tényleg olyan érintetlen…

Még jó, hogy kiderült, hogy augusztus 21-22-én, úgy néz ki sikerül két napot a nagy házban tölteni, szóval megyünk még a nyáron 🙂 …