Családmorzsák

Futóbajnok

Azt hiszem megelőlegezhetem Tomának most már ezt a címet, de ha nem, nekem akkor is futóbajnok ő 🙂 ! Csütörtökön kicsit járműveztünk a fiúkkal együtt, ami önmagában már nagy szám, azért, hogy Máté is hajlandó volt jönni 🙂 , elmentünk a Margitszigetre, utána pedig bementünk a Családfőhöz a munkahelyére, hogy egyrészt megnézzük felújítás után az irodáját, másrészt, hogy autóval jöjjünk haza, mert akkor is elég meleg volt 🙂 . Miután kiörömködtük magunkat nála és találkoztunk sok régi ismerőssel, Apuci kitalálta, hogy ha már ott vagyunk és még elég jó időben 4 körül odaértünk, megmutatja Toma futását a nagy hírű edzőnőjüknek, Irma néninek, aki még a pályán volt akkor. Hát, én először nem lelkesedtem túlzottan, mert eléggé ki voltunk dőlve, meleg is volt, egész nap járkáltunk, még mondtam is Máténak miközben mi kicsit lemaradva kísértük a Családfőt és Tomát, hogy én aztán két lépést se szeretnék most futni 🙂 … 

De persze nem úgy Toma, egyből szívesen vállalkozott mindenre, először csak a mozgását nézte meg Irma néni – aki már nyugdíjas korú, de ez nem látszik rajta és sok remek futót nevelt ki – és akkor egyből úgy nyilatkozott, hogy nagyon is lát fantáziát Tomában.

Aztán mivel Legkisebbünk olyan lelkes volt és bármit szívesen megcsinált, meg állandóan futni akart – itthon néha magától kimegy futni pár kört a kertben, hogy eddzen 🙂 , és felüléseket, meg fekvőtámaszokat csinál csak úgy saját magától és nagyon ügyesen, itthon persze egyedül neki van kockahasa 🙂 – Irma néni kitalálta, hogy akkor fusson, 20, majd 60 métert és leméri. A 60 métert 12.54 alatt futotta le és ekkor Irma néni odajött hozzánk és csak annyit mondott, hogy ez k…a jó idő elsőre 🙂 ! Ugyan nála csak 9 éves kortól járnak edzésre a gyerekek, de azt mondta Tomával kivételt tesz és ha gondoljuk beveszi így 7 évesen is, már az is jó, ha heti egy alkalommal (mert heti háromszor van edzés), mondjuk péntekenként lejár hozzá szeptembertől edzésre. És ami a legjobb, hogy egyből megtalálták a hangot egymással ők ketten, Irma néni szerint Toma nagyon cuki 🙂 , Toma pedig csüngött minden szaván, beírta az első időeredményét a telefonjába, hogy tudja honnan indult Toma, meg ellátta jó tanácsokkal, hogy először csak mondjuk 2 fekvőtámaszt csináljon, és ha az már nagyon jól megy, lehet háromra emelni, majd így fokozatosan egyesével lehet lépegetni fölfelé 🙂 … Még másnap is megkérdezte Toma, hogy akkor mennyit is kell most csinálnia 🙂 , mit mondott Irma néni 🙂 ? 

Toma szeretne járni szeptembertől, nagyon örül neki, hogy bevették a csapatba, mondjuk péntek délutánonként végigszelni fél Budapestet innen Szigetszentmiklósról nem lesz egy öröm, de ha Toma szeretné, és tényleg ennyire tehetséges, akkor szerintem nem kérdés, hogy megtesszük 🙂 !

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Köszi Erika 🙂 , minden elképzelhető 🙂 …

  2. Monika HB says:

    Húha! Ez már valami! Hajrá Toma!

  3. Erika Vatai says:

    Hm, Irma néni elég híres, már én is hallottam róla .

    Hajrá Toma! Lehet ő az új Baji Balázs 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!