Vál-völgyi kisvasút

Múlt hét pénteken, az előző napi kis margitszigeti kiruccanás után nem fértünk magunkba és most autóval mentünk picit messzebbre 🙂 . Azért előtte még 10 körül, mert onnantól rendelt a doktornőnk, elmentünk és megkapták a fiúk a régóta húzott és elmaradt kullancs elleni oltásukat, a vakcina itt várt a hűtőben már pár hete, de hol Eszter néni volt szabin, hol mi nem voltunk valamiért, és gondoltam nagyon bölcsen ezen a héten az utazás előtt ez már nem lenne annyira jó buli, így most vagy soha alapon megkapták a szurijukat a fiúk 🙂 . Ezután már kocsiba pattantunk és elindultunk hármasban Felcsútra, mert már tavaly megígértem a fiúknak, hogy ezt a kisvasutazást nem hagyjuk ki. Azért egy kis irónia vegyült a dologba, ugyanis Máté és még 3 barátja az osztályból, szombaton ottalvós bulira volt hivatalos az egyik volt osztálytársához-barátjához, akinek éppen a szülinapját ünnepelték.

Gondban voltunk az ajándékot illetően, mert ahogy Máténál is, nála is az a korszak van, hogy piszok nehéz bármi jót kitalálni, viszont Máté kitalálta, hogy mehetne vicc felé a dolog. Eszébe jutott, hogy egész második félévben azon nevetgéltek többed magukkal, de leginkább az ünnepelttel, hogy a felcsúti kisvasutat Hong Kong-ig fogják meghosszabbítani egyszer és érdemes lenne előtte még utazni rajta 🙂 . Így aztán az lett az ajándék, hogy vettünk nekik családi jegyet a vonatra, ami fergeteges siker volt másnap 🙂 , nemcsak Andris, hanem a szülei is hívtak, hogy ezzel nagyon betaláltunk 🙂 . 

A kisvasutazás nálunk meg mindig jöhet, Toma volt tőle a legboldogabb, politikamentesen tudta élvezni az utat 🙂 , mi azért közben ámultunk-bámultunk, hogy a semmi közepén, egy gyönyörű vasútállomás fogad, gyönyörű vagonokkal és mindennel, de a többi részébe bele sem akartam gondolni, mármint hogy tényleg ez mibe fájt és, hogy mi értelme van, de nem írok erről semmit, egyrészt mert nem ide illő, másrészt meg tényleg jól éreztük magunkat és az ott dolgozók nagyon kedvesek… Szóval odaérve megvettük a jegyünket és kiderült, hogy ugyan 3 vasútállomás van, de másfél órát kell vonatoznunk, mert negyed óra az út az állomások között, 10 perc a várakozás minden állomáson és Felcsútról elmegyünk a Puskás Stadionhoz, aztán vissza Felcsútra, majd Alcsótra és vissza a kiindulópontunkra Felcsútra, mert ugye ott parkolt az autónk. Jó lett volna megnézni valamit, mondjuk a stadiont, ha már ott vagyunk, de így is a fél napunk elment az utazással és mindennel, ha valahol is nézelődtünk volna, az másfél órás kiesést jelentett volna, így aztán erről lemondtunk, átadtuk magunkat a vonatozás örömeinek 🙂 .

Mondjuk a környék és a táj nagyon szép, a vonaton alig volt valaki, talán egy-két utazó család volt rajtunk kívül, ők is a másik vagonban, volt, hogy egyedül voltunk sokáig, aztán az utolsó két megállónál szálltak fel hárman, akik a mi vagonunkba ültek le. Csend, nyugalom, békesség honolt mindenhol, igazi nyári nap volt, amit megkoronázott, hogy Felcsútra visszaérve leszálltunk az állomáson fagyit venni és megehettük fönt a vagonban, az utolsó körünknél 🙂 . 

A kalauztól kezdve a jegykiadón át a mozdonyvezetőig nagyon kedves volt mindenki, a mozdonyvezető megmutatta Tomának és az egyik kisfiúnak, hogy hogy kapcsolják össze a vagonokat a mozdonnyal az utolsó előtti állomásnál:) , 

sőt, még a mozdonyba is beszállhattak és megmutatott sok mindent a gyerekeknek:

Tomának nagyon tetszett minden, a vonatozás maga is természetesen. A csendesség, a táj, minden nagyon szép és nyugodt egyébként arrafelé 🙂 :

Amit nagyon megnéztem volna ott, az az alcsúti arborétum lett volna, gondoltam hazafelé megállunk és körbe sétáljuk, de mint párszor már ezen a nyáron, most is keresztülhúzta a számításainkat az eső, ami ott lógott fél napon át a fejünk fölött és persze pont abban az időben kezdett cseperegni, amikor autóval arra jártunk, így fájó szívvel, de lemondtam róla… 

Viszont már a kezdetekkor megbeszéltük, hogy alternatív úton megyünk hazafelé, mert az oda úton az M0-son iszonyú hosszú, sok-sok kilométeres dugó volt a Budapest felé vezető úton, ami elképzelhető, hogy eloszlott délután négyig, de nem szerettük volna kipróbálni, ha mégsem 🙂 . Így gondoltuk itt az idő, most vagy soha, kipróbáljuk a dugó elől menekülő útvonalat, amit pár éve már kitaláltam, hogy ha esetleg a Balcsiról hazafelé nagy a torlódás, akkor a Velencei-tónál érdemes letérni és a kis utakon Ercsi (vagy Adony) felé kanyarodni, ahol átvisz a komp a Csepel-szigetre és onnan max. háromnegyed óra alatt otthon vagyunk. Így aztán most Ercsi felé vettük az útirányt és fél óra alatt ott is voltunk, csak arra kellett vigyázni, hogy mindig egész óránál járnak a kompok, szóval addigra oda kellett érni. Oda is értünk, volt még 5 percünk az indulásig, de kicsit megijedtünk, mert arra nem számítottunk, hogy mások is ott akarnak átmenni 🙂 , mi voltunk a 6. autó, utánunk pedig jött még egy, de nem volt gond, heten felfértünk a kompra. Nem szálltunk ki az autóból, amikor átmentünk, mert egyrészt olyan szorosan álltunk egymás mellett, hogy alig fértünk el, másrészt akkor is szemerkélt az eső. De nagyon jó volt az egész, Toma élvezte – mondanom sem kell – a legjobban az egészet, de tényleg érdekes volt, mert kocsival már a Balatonon és a Kis-Dunán is mentünk már át komppal, de a nagy dunai részen még soha és kicsit erősebb volt a sodrás is, érdekes volt!

Szigetújfalura átérve már tudtuk, hogy közel az otthon, egyébként meg annyira szép út vezet onnan a komptól az útig, hogy még Máté is elcsodálkozott rajta, mi már egyszer Tomával jártunk arra, nem lepődtem meg, de tényleg nagyon szép arra is a táj, kevésbé használjuk ki szerintem. Hazafelé Tökölön megálltunk még vásárolni is, mert kb. semmi sem volt itthon, aztán hazamentünk. A Családfő utánunk ért haza, mert sportverseny volt náluk bent, szóval tartalmasan és nagyon élvezetesen szaladt el az a napunk is 🙂 …