Köztes

Mindenki örökre elment, akinek el kellett menni most a családunkból, az unokanővérem és a keresztapám is…. Sok volt ez a két-három nap, úgy meg mindenképpen, hogy Toma szülinapját ünnepeltük közben, 1 napom volt magamhoz térni, azt hiszem annyira sikerült, hogy ő ezt nem érezte meg… Megkönnyebbültem, mindkét esetben, mert ugyanaz volt a helyzet, nevezetesen jobb most már így nekik, sőt, hetekkel ezelőtt jobb lett volna, ha mindez megtörténik. 

Az elmúlt hetek nagyon megviseltek, talán csak most fog kijönni, hogy mennyire, az utóbbi 1 hónap volt a legnehezebb és haladva előre az időben, folyton azon aggódtam, hogy ha megtörténik, elmennek, ne Toma szülinapján történjen mindez, szerencsére meghallgattak ott fent… Egyébként meg az ilyen betegségeknél a legrosszabb a szörnyű elhúzódó elmenés innen a földről, amikor iszonyú nehéz végignézni a leépülést, fájdalmat, hogy egyre csak rosszabb minden és nem tudunk segíteni, csak enyhíteni esetleg valamin…

Közben most indulunk Münchenbe, már összepakoltam éjjel. Mindenki nagyon várja már, én is, talán kikapcsol mindenből, legalábbis nagyon remélem… Autóval megyünk végül, mert már a vonat jegyek is brutál drágák voltak, a repülőjegyek meg még inkább, biztos előbb kellett volna megvenni, de előbb meg nem tudtunk mindent pontosan, szóval marad a kocsi. Apuci elkérte a munkahelyéről az egyik nagyobb kocsit, mert az övé múlt héten megint vacakolt, az enyémmel meg szintén nem mernénk ilyen hosszú útra elindulni, azért azt mindenesetre megoldandó problémának vesszük, hogy egyik autónk sincs olyan állapotban, amivel európai útra lehetne indulni… 

Hosszú lesz az út, a szakértők, akik megjárták 6 órát jósolnak, de ez csak akkor lehetséges, ha mindenhol simán megyünk, nincs dugó meg semmi, nem is állunk meg nagyon, szóval reálisabb a 7-8 óra. Felkészültem Tomának könyvekkel, kártyákkal, játékokkal. 

Közben jött hozzánk Beni is, de csak két napot maradt, ugyanis hétfőn amikor nagy boldogan átjött hozzánk, miután kiörömködtük magunkat, kiderült pár órával később, hogy nem érzi jól magát, fáradt volt, enni sem akart (ez különösen gyanús volt), amikor megmértük már majdnem 39 fokos láza volt… Szegényeket nagyon sajnáltam, Mátéval az élen, erre vártak egész évben, erre ő lebetegedett, akkor haza is ment a nagyihoz, alig találkoznak mert mi meg elutazunk ebben az időpontban, de legalább lesz még 2 napjuk, miután hazaérünk. És még izgultam is, nehogy valaki elkapja Benitől…

Hétvégén felállítottuk a medencénket is, azóta fürdőparti van itthon 🙂 , főleg Toma szülinapján volt ez nyerő…

Most lesz talán nálunk a csúcsjárat a nyáron, München, aztán Balaton, majd még Rétimajor és lehet, hogy maconkai horgászverseny a hónap végén, szóval olyan, mintha most kezdődne a nyár. De ez a nyár, nem az a nyár nekem biztosan, már akik elmentek, velük indult minden, lesz még két temetés is, zsúfoltnak ígérkezik minden, olyan hullámvasút lesz, egyik hangulatból megyek a másikba, most is és később is biztosan így lesz, minden olyan köztes valahogy…

Most viszont örülünk, hogy végre indulunk, pussz mindenkinek, majd jövünk 🙂 …