Túl fordulatos!

Mármint az életünk mostanában, az elmúlt jó másfél hónapban mindenképpen, ami az utóbbi három napban csúcsosodott ki! Tegnap este jöttünk haza a Balatonról és mondhatom vagy inkább írhatom, hogy a 3 rövidke nap ellenére, az eddigi legjobb balatoni nyaralásunkat tudhatjuk magunk mögött! Lehet, ezért tűnik még rövidebbnek mint általában 🙂 vagy azért, mert eseményekben, élményekben, történésekben bővelkedő napokat éltünk át, minden napra jutott valami jó és valami rossz is… Rakok fel képeket és írok is mindenről majd egyszer, szép sorjában, mert még Toma szülinapja, München és most már a Balaton is itt várat magára 🙂 …

Kezdődött minden a pénteki temetéssel, ahol aznapra is jutott valami meglepő, ugyanis ez a “drága” férj, unokanővérem eredetileg 8-ra tervezett temetését is átrakatta előző nap, nem tudtuk hány órára vagy milyen napra, mert titkosított mindent, biztos azért, hogy ne legyen ott véletlenül se senki a családból. Más kérdés, hogy nem is akart senki így ott lenni, elsősorban a gyerekek, másodsorban nyilván a búcsúzás miatt sem, méltatlan lett volna egy ilyen emlékezést, ilyen szánalmas konfliktussal elrontani… Így mi 10-re terveztük a búcsúzásunkat, oda is jött mindenki, azzal a pappal együtt, akivel unokanővérem nagyon szoros barátságot ápolt, ő búcsúztatta el őt, eléggé morbid módon, az üres sírnál… Láthatóan mindenki megviselődött ott is és előtte is, én azzal próbáltam oldani a hangulatot, amit tényleg így gondolok azóta is, hogy valahol ott volt velünk ő is, hogy a hamvai hol vannak az szinte mellékes, a sok szerető emlékezet számított ott és akkor…

Utána hazajöttünk még eléggé kótyagos fejjel, a fiúk addig itthon maradtak és megreggeliztek, aztán már csak beraktuk az autóba az előre összekészített csomagokat és mentünk is Alsóörsre. A mostani szállás foglalásaim valahogy nagyon jól sikerültek, a müncheni után ez az alsóörsi lakás is remek lett, igaz tetőtéri volt, de teljesen felújított, a nagy meleg és a légkondi hiánya mellett is abban a hőségben is megoldható volt kereszthuzatokkal és ventilátorral a jó hőmérséklet, este meg egyszerűen kitártuk az ablakokat. A tulaj feleségével már előtte is többet beszéltem telefonon, mert variáltunk az időpontokkal, volt olyan terv is, hogy péntektől hétfőig maradunk, sokáig a Családfő azt gondolta nem tudja megoldani, aztán kiderült, hogy lehet mégis, viszont addigra neten már lefoglalták vasárnaptól a szállást, szóval egy hajszálon múlt a siker. Viszont mi jól összeismerkedtünk a feleséggel, már vártuk, hogy találkozzunk és nagyon is szimpatikusak vagyunk egymásnak, azóta is beszéltünk telefonon, már itthonról, nagyon kedves volt, felajánlotta, hogy azt az egy napot, valamikor megoldjuk valahogy, mert az tuti, hogy megyünk még, ugyanis mindenkinek, kicsinek nagynak nagyon tetszett az egész hely és a kedvenc strandunknál van, ami ugye nem mellékes 🙂 ! Péntek délután estig maradtunk a strandon, olyan volt a víz, mint egy pancsoló, szinte langyos, rengeteget labdáztunk, úsztunk, lubickoltunk, előző napi ígéretemet, hogy ki sem jövök a Balatonból, tulajdonképpen betartottam, csak egy kései lángosra vonultunk ki a partra 🙂 .

Szombaton hatalmas viharra ébredtünk, szakadt az eső, fújt a szél, dörgött, villámlott, nem volt éppen strandidő délelőtt. Mondjuk délutánra már talán, de mi akkorra már Füreden voltunk és végigjártuk a Lóczy barlangot, utána pedig átmentünk Tihanyba – külön jó, hogy kb. 15 perc kocsival – ami mindenkinek, még Máténak is nagy kedvence. Először csak bóklásztunk mindenfelé, aztán kitaláltuk, mondjuk főleg én, hogy a legalább két éve tervezett Barátlakásokat is nézzük meg az erdő mélyén. Megoszlottak a vélemények, nem volt mindenki egyöntetűen lelkes, de mivel 1,7 km volt a táv a visszhangtól, gondoltuk mi az nekünk (bár voltak kétségeim, hogy a szintkülönbség miatt nem lesz ez olyan kis kényelmes túra, de nem rontottam el a kedveket 🙂 ). Mindenkin cipő volt, csak én  mentem papucsba, aminek csak a későbbiekben volt jelentősége 🙂 … Nagyon szép helyeken mentünk, én élveztem minden percét, sokat fényképeztünk is, de legalább háromnegyed óra volt, amire elértünk a szerzetesek lakjához, a többiek fogadkoztak, hogy először és utoljára jöttek el oda, akik körülöttünk voltak idegenek, közülük is néhányan így vélekedtek, pedig nagyon szép volt minden, aztán ott a régi kőfalak között az erdő mélyén Toma is jól kiélvezett mindent. Lefelé egy másik úton mentünk, ami Tihany másik oldalára vitt ki minket és itt jött egy kis gikszer. Apa Tomával előre ment, mi meg lemaradtunk Mátéval még fotózni és hasonlók, először azt hittük, hogy előttünk járnak, de aztán mikor nagy volt csend, felhívtuk őket, kiderült, hogy jóval előttünk vannak, megbeszéltük, hogy lent találkozunk.

Élveztük nagyon a visszautat mert olyan szép volt minden a domboldalas, erdős úton, viszont elértünk egy elágazáshoz, kétfelé ágazott az út és mi valószínűleg a rosszabbikat választottuk (nem tévedtünk volna el, de a nehezen járhatón mentünk) és az egyik lépcsős résznél, amiben földes, lépcsőzetes úton kellett lemenni a mélyebb völgybe, a reggeli eső után a sáros meredekebb részen az én kis papucsommal olyan jól megcsúsztam, hogy egy akkorát estem, mint talán még soha addig életembe 🙂 ! Szegény Máté megrettent először, de aztán mondta, hogy inkább nem nevetett, csupa sár lettem, a nadrágom elszakadt, mint egy varacskos kis disznó úgy nézhettem ki utána és még szerencsém volt, mert meredek volt a rész, le is csúszhattam volna jobban, meg valahogy jól estem és a lábamon egy karcolással megúsztam az egészet, de Máté beszámolójából és az én érzéseim is azt súgták, hogy ennél sokkal rosszabbul is járhattam volna, ha eltörik valamim, vagy még tovább csúszom 🙂 …

Kicsit fájt a lábam, de tényleg nem volt vészes, simán és onnantól kényelmesen legyalogoltunk a többiekhez, akik csak ámultak ránk, amikor megérkeztünk 🙂 . A kellemetlenebb része ezután jött, ugyanis fél Tihanyon végig kellett mennem nyakig sárosan 🙂 , és még a kis vonatra is felültünk, mert valahogy fel kellett jutnunk a kocsihoz a parkolóba és mivel az út hosszú lett volna a vonat meg pont jött, nem volt kérdés, hogy megyünk, legalább Toma még vonatozott is egyet 🙂 ! Visszaérve a szállásra beálltam a zuhany alá, és megbizonyosodtam róla, hogy egy hosszabb karcolással a vádlimon megúsztam az egészet 🙂 … Aznap este még egy olasz étterembe is mentünk vacsorázni (Apuci előző este, amikor elszaladt vacsorára pizzáért, sebtiben asztalt is foglalt), két utcányira volt tőlünk, persze gyalog mentünk, nagyon finomakat ettünk, szuper jó kis hely az, aztán már sötétben hazaérve mindenki bedőlt az ágyba.

Másnap 10-ig kicuccoltunk a lakásból, mentünk egyből a strandra, mert dög meleg volt már akkor is. A veszprémi unokatesómmal és Istivel a fiával megbeszéltük, hogy ők is oda jönnek, egyébként ezer éve még tőlük hallottunk először az alsóörsi strandról, nekik ez a kedvencük a Balcsinál, szerintük a füredit is kenterbe veri. Szóval ők később, dél körül jöttek utánunk, mi addig fürödtünk, aztán velük kiegészülve folytattuk a lubickolást, kétszer vízibicikliztünk, ez Toma kedvence volt, ő tekert mindkétszer Apával, ő is irányított 🙂 . Aztán Legkisebbünk még óriás trambulinozott, játszóterezett, a két nagyobb fiú fél napon át a vízben labdázott. Közben ebédeltünk, jeges kávéztunk, én úsztam egyet Mátéval, Ancsival és egyedül is, jókat dumcsiztunk, aztán estefelé hazaindultunk. Sejtettük, hogy lesz dugó, készültem is az alternatív útvonalammal, de valahogy a 7-esen Székesfehérvárig sikerült kikerülni a nagyját, utána meg vissza tudtunk menni az M7-esre. Nem tudtuk, de a neheze ezután jött csak, két koppanást hallottunk és Apuci a visszapillantóból észrevette, hogy füstöl a kocsi hátulja, egyből félreálltunk, kiszálltunk gyorsan, mert olyan volt, mintha mindjárt kigyulladna az autó és még egy csomó olaj is kifolyt belőle. Trélert hívtunk, egész hamar odaért, de ennyi embert nem tudott elvinni,  így minket a gyerekekkel, a Családfő húgának a barátja hozott haza. Kiderült, a tréleres és a félig autószerelő rokon is megerősítette, hogy hiányzik az olajtartályból a csavar, ami csak úgy eshetett ki, hogy nem húzta meg a szerelő, ugyanis Balaton előtt egy héttel volt olajcserén a kocsi… Most épp megint csak egy kocsink van, de ez is lehetett volna sokkal rosszabb, szóval örülünk tulajdonképpen és még az is lehet, hogy egész hamar megoldódik a dolog…

Ma viszont nem megyünk sehova a gyerekekkel, mondtam, hogy lehet, medencézni is óvatosan fogunk, néha már az is kamikaze akciónak tűnik az elmúlt napok után 🙂 , és nagyon örülnék ha végre semmi nem történne velünk, tök unalmas lenne minden és még a fú se nőne felénk 🙂 …