Tihanyi Barátlakások

Azon a borúsabb szombaton ott Balatonfüreden, a Lóczy-barlang után mentünk tovább Tihanyba, mert oda mindenki akart menni. Semmi konkrét elképzelésünk nem volt, eleinte csak sétálgattunk a kedvenc helyeinken 🙂 …

Elmentünk a Kálvária dombhoz is,

és ott, mivel előző évben már pont megjártuk ezt az utat, csak akkor konkrét céllal a Barátlakások felé igyekeztünk, de annyira meleg is volt akkor és nem is volt túl sok kedve senkinek, ezért aztán ejtettük az ötletet. De most megint előjött, hiszen arra vitt az út, és most meg láss csodát, ugyan kisebb vonakodás után, de mindenki igent mondott a túrára, így aztán elindultunk. A táv onnan 1,7 km, ami ugye nem sok, de gondoltam, hogy azért ez több lesz az emelkedők miatt 🙂 , de nem szóltam, mert akkor soha nem megyünk el a szerzetesek lakjához 🙂 . Aztán én jártam a legrosszabbul 🙂 , már írtam korábban, hogy majdnem legurultam a hegyről 🙂 , na jó nem, de lehetett volna az is, csak az egyik lépcsőn csúsztam meg, ami földből készült, én meg papucsban próbáltam nagyon aranyosan keresztül vergődni a reggeli eső után a sáros-csúszós részen, sikertelenül, mondanom sem kell 🙂 , de még az a jó, hogy szerencsésen estem, bár nyakig sáros lettem, hát na, mit mondjak, egy élmény volt úgy keresztülmenni Tihanyon utána 🙂 …Na, de ott még nem tartunk, szóval elszántuk magunkat és nekiindultunk, és gyönyörű helyeken mentünk, bár a Családfő szerint, aki nem egy túrázós alkat, a szerzetesek annak idején azért mentek csak le olyan ritkán a kis kuckójukból az emberek közé, mert ha egyszer végre eljutottak odáig, soha a büdös életben nem volt kedvük elindulni újra 🙂 … Ezt a nézetét útközben osztotta meg velünk, amikor már igencsak régóta gyalogoltunk és hallható derültséget, vagyis nagy röhögést váltott ki a mögöttünk jövő kisebb csoportból, akik szintén lógó nyelvvel jöttek lemaradva mögöttünk 🙂 … Pedig szerintem nem volt vészes ez a kis túra, és nagyon szép is volt, kedvcsinálónak “néhány” fotó:

Mivel lefelé menet elszakadtunk egymástól és Toma a Családfővel előbb leért, mint mi Mátéval, és ekkor történt az ominózus kis balesetem, a jó nagy zakózás 🙂 , szóval leérve kerestük egymást és addig megpihentünk – én mondom totál sárosan 🙂 – az egyik padnál

és telefonálva a Családfőnek, felkészítettem őket, hogy ne lepődjenek meg, ha meglátnak 🙂 … Onnan azért még el kellett vergődni a kocsihoz, és kisvonattal mentünk fel a parkolóhoz, mert az volt a leggyorsabb, viszont Toma nagyon élvezte 🙂 … Mondjuk elég hányattatott lett a kirándulásunk vége, de még így is nagyon szupi volt 🙂 !