Parajárat indul

Na, most már eléggé parás vagyok a holnap, meg úgy az egész következő tanév miatt, ami előttünk áll! Ingoványos területnek érzem az egészet, bízom a legjobbakban, de hát akkor is izgulok, na, talán még helyettük is! Máténak nagyon nem mindegy milyenek lesznek az osztálytársak és az egész közösség, hiába a FB csoport, most ugrik a majom a vízbe. Őt érdekes módon nem nagyon izgatja az egész, persze szeretné, ha sok barátja lenne, de igazából most csak amiatt van elkenődve, hogy holnap már suli… Hihetetlen, hogy az az érzékeny, ragaszkodó kisfiú aki volt (és aki olyan volt, mint most Toma 🙂 ) mennyire nagy és önálló lett,  néha el sem hiszem… Részemről mondjuk az sem mindegy, hogy fog neki esni a gimi, a rengeteg tanulnivalóval és mindennel együtt, úgy szeretném, ha jó élményei lennének a középiskoláról, mert az annyira meghatározó lehet szerintem, hát na, ilyeneken agyalok…

Tomát meg biztos magyaráznom sem kell… Első osztály, ugyan az iskolát nagyon is jól ismeri, a tanítónénik őt szintén jól ismerik (csak születésétől, 3 hetes korától 🙂 ), de Legkisebbünk már nyilván nem ennyire van így ezzel, de még mindig messze a legjobb az egész, mint amit el tudok képzelni neki, mondjuk egy másik iskolában, ez a személyesség szerintem pótolhatatlan. Viszont a gyerekek közül nem ismer senkit, vagyis ez sem igaz, mert ott van két kisfiú, akikkel azért csak találkoztunk a szünetben, de hát ezek ugye olyan semmilyen kapcsolatok, még bármerre dőlhetnek, mert emlékeim szerint az első pár hónapban nagyon is változik a barátok köre. Persze a legjobban azon izgulok, hogy milyen lesz ez az egész tanulósdi Legkisebbünknek, lesz-e elég sikerélménye, nem úgy veszi magában, ha valami nem úgy jön össze, ahogy kellene, hogy ő nem tudja megcsinálni, ügyetlen vagy hasonlók, mert tudom, hogy van, amikor rosszul méri fel a dolgok súlyát, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít bizonyos eseteknek, mint amennyit kellene… Gyanítom, hogy olyan hasonló maximalizmus lappang benne magával szemben, mint ami a bátyjában van… Az is egy jó nagy félelmem, hogy az első pár nap után nem akar majd iskolába menni és itt lesz kiborulva, meg én is ki leszek borulva egy idő után és mindenki más is itthon, hát na, ez már felér egy rémtörténet vizionálásával 🙂 …

Múlt héten egyébként elég jól rákészültünk a sulira, ha már addig nem tettük, mert bő egy héttel ezelőtt még csak Toma iskolatáskája és a hozzá tartozó tolltartó és tornazsák volt meg, ja és a tornacucc, mert azt a bicikli vásárlással együtt lezavartuk a Decathlonba még jó 2 hete 🙂 . Amikor múlt szombaton Mátéék horgászversenyen voltak, mi Legkisebbünkkel vettünk két benti cipőt neki a sulira, aztán két hosszú nadrágot és pár felsőt. Aztán másnap, vasárnap egész pontosan, még lezavartunk egy sportorvosi vizsgálatot is, a focis egyesület ki szokott hívni orvost és nem kell bemenni a Sportkórházba, úgyhogy akármennyire is hétvége volt éltünk a lehetőséggel és tök simán, 10 perc alatt végeztünk ráadásul mert nem volt szinte senki! Mondjuk ez a foci is elég talányos, hogy mennyire fogja az első félévben bírni Toma, mert azért 2 edzés egy héten, ráadásul már az első hétvégén mennek valami gödöllői tornára, ahová szerintem mi nem is megyünk, mivel Toma egész nyáron nem edzett, mondjuk nem is volt edzés, de a többiek azért egy-egy hétre csak voltak edzésen, táborban és hasonlók, hát nem tudom, mi jövő hétvégén asszem szusszanunk egyet a sulikezdés után, aztán majd kiderül, hogy utána mennyire bírja ezt most ő, mert a legtikkasztóbb a focizásban ez a hétvégi hajcihő, ami általában egész napos, fárasztó csak úgy simán is, de az elején még jobban. Mátéból kiindulva egész első évben nem járt semmi különórára, csak az iskolai focira (de suli időben), de az most nincs a suliban, sajnos. Mindenesetre, ha sok lesz neki, akkor első évben simán kihagyunk mindent, ráérünk különórázni, sportolni és mindent mást csinálni másodiktól is.

Közben a papírboltos barátnőm összeszedett mindent nekünk a sulikezdésre, két csinos kis dobozban hozta haza a rajz és matek cuccokat is, ahogy azt kell bevinnünk a suliba – nem tudtam elég hálás lenni neki 🙂 . Csak a füzeteket, borítókat hagytuk ki, azért kedden, a kullancsos ismétlő és az agyhártyagyulladás elleni oltás után mentünk be a papírboltba. Mellesleg simán vették az akadályt a fiúk, pedig nagyon nem akartak oltásra menni mondjuk érthető okokból, de miután megvettük aranyáron az oltóanyagot (jó lehetett volna drágább is, de 2 gyerekre így is elég volt), már nem volt választási lehetőségük 🙂 … Szóval utána elmentünk papírboltba füzeteket válogatni Krisztihez, ahol olyan sokan voltak, hogy jövőre záróra után megyünk lehet 🙂 , kiválogattuk az elsős füzeteket, Máté már önjáró volt, mondjuk neki csak pár füzet és pár toll jött a kosárba, mivel a többit majd az első héten szerezzük be, miután kiderül mi is kell pontosan.

A legjobb a keddben a kötelezők után a Mekis ebéd volt, legalábbis a fiúknak, mivel abszolút megérdemelték oltás és vásárlás után és persze meg is lebegtettem a lehetőséget már reggel, mint húzóerőt 🙂 … Este meg jöttek hozzánk a Családfő húgáék a párjával, gyerek szülinapokat ünnepelni közösen Mátét és még elmaradva Tomát is. Olyan jó kis este kerekedett, csak későn értek ki hozzánk, olyan 7 körül, de jó sokáig maradtak, mert tényleg olyan jól éreztük magunkat, hogy csak na, nem is tudom miért nem csinálunk ilyeneket gyakrabban, mondjuk ezen leszünk ezután!

A hét másik fele már csak nagy vonalakban van meg, azt tudom, hogy amióta másfél hete itthon vagyunk és nem utazunk sehová, rengetegszer játszóterezünk és ugyanennyit bringázunk. Minden nap biciklizünk, általában elmegyünk a Kalózos játszóig, meg ezerfelé máshová, és a játszóra általában be is megyünk, bár volt már, hogy olyan sokan voltak, hogy inkább kihagytuk. Eddig mindig szerencsénk is volt, mert, ha nem voltunk ismerőssel, akkor is talált haverokat magának Toma, úgyhogy mindig órákba telik eljönni onnan… Egyik nap, tán csütörtökön, hívtuk a leendő osztálytársékat Vajkékat is, bár éppen indulásnál vagy-vagy alapon, amikor a bringára ültünk, de nem volt nekik jó, náluk a nagyi jött volna később a játszóra a cimbivel, de aztán amikor már bőven benne voltunk a játékban, mégis megjelentek Vajkék a mamával és végül tök jót játszottal Tomával 🙂 ! Pénteken meg Mátéval közösen mentünk el ide hozzánk a szigetszentmiklósi Úszóláp Tanösvényre biciklivel, nagyon szupi volt, lángosoztunk-hamburgereztünk az ottani kis büfénél, oda-vissza majdnem 16 km volt az út, szóval felért egy Velencei-tó felének a kerülésével és mondanom sem kell Toma el sem fáradt 🙂 , meg persze Máté sem, mondjuk én is jól bírtam, de azért örültem, hogy nem egybe kellett letekerni a távot 🙂 …

Apropó Máté, meg a biciklizés! A Családfővel esténként bringáznak rendszeresen, Apuci már 10 kilót fogyott is, szóval le a kalappal! Viszont Máté rendszeresen gyorsabb a Családfőnél, magyarán hamar lehagyja és a közös bringázásból mára külön bringázás lett, aminek nem is örülök annyira, mert azért főúton nem olyan jó buli ez! És mit ad Isten, egyik nap, majdnem elütötte Mátét egy autós! Ő a főúton ment és az a barom, meg az egyik mellékutcából kanyarodott ki, megállás nélkül, úgy, hogy ott jött Máté, aki tövig húzva a féket nagy nehezen megállt, de a sofőr, egy fiatal srác szinte oda sem nézett és tovább hajtott. Máté hátsó féke persze szakadt, én meg ki voltam borulva aznap végig! Másnap Apuci megcsinálta a féket, én már el sem akartam engedni sehová Legnagyobbunkat, de ő meg persze hajthatatlan volt, hogy milyen jól belejött ezekbe a hosszú bringázásokba, szóval elment, de másnap meg defektje lett… Hát na, mondtam neki, hogy ez már égi jel, de nem veszi komolyan, azóta is bringázik, most Apa biciklijével, hát ilyen ráhatása van az ember lányának egy kamaszra…

Na, jól elkanyarodtam itt mindenfelé, de a lényeg nem változik így se, úgy se, holnapig, de inkább a hét végéig, de lehet, hogy az első év végéig sem nyugszom meg 🙂 ! Siratom a nyarat és már a következőt várom 🙂 …