Családmorzsák

Elindult…

Mindenkinek minden: a gimisnek a gimi, az elsősnek a suli 🙂 … Tulajdonképpen egész jól alakultak a dolgok, nem mondom, hogy Tomának nem volt könnyes a szeme tegnap reggel, mert az volt, de hamar megnyugodott, amiben segített Erika néni is, és annyira jól megnyugtatta szerintem, hogy öröm nézni azóta is milyen bizalommal van iránta 🙂 ! Aztán tegnap ebéd után, amikor érte mentem elhangzott az is, hogy a legjobb napja volt a tegnapi és a suli sokkal jobb, mint az ovi, úgyhogy fellélegeztem! Egészen reggelig, amikor feledve mindezt párásodtak a szemek 🙂 , de most már minden gördülékenyen ment és bízom benne, hogy ez egyre jobb lesz, majd ma kiderül délben és holnap reggel 🙂 .

A gimis pedig szintén elégedett volt, bár az osztályfőnöke Juditnak, az általános iskola ofőjének szerinte a nyomába sem érhet, de az osztálytársak egész jó fejek, a sulis dolgok is egyelőre tetszettek, hát majd kiderül minden. Mától már 7 órája van, hétfőn 8, de ebből az utolsó kettő az sport, aztán csütörtökön van 6 órájuk, szóval a hét nagy részében 7 óra a jellemző… Sokat még nem tudunk azért a gimiről, csak azt, hogy jövő hétfőn van a szülői, hát kíváncsi vagyok én is nagyon!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!