Családmorzsák

Szüreti mulatság a Tájházban

Végre megvannak a fotók is, szóval ez még vasárnap volt, Toma egyik osztálytársával és az anyukájával megbeszéltük, hogy ha nekünk jó lesz (mert mi voltunk a gyenge láncszem), akkor találkozunk a tájházban, ahol aznap szüreti mulatságot tartottak, népi játszóházzal és sok programmal.

Mi egyáltalán nem voltunk biztosak abban, hogy megyünk, ellenben partnereink biztosra mentek, ráadásul a tájház közelében laknak, így ha nem is lettek volna ott, akkor is gyorsan átértek volna hozzánk. Ezért aztán nem is telefonáltunk nekik, csak miután megérkeztünk és akkor derült ki, hogy pont ők nem tudnak jönni, mert a gyerekek kidőltek náluk 🙂 … De ha már ott voltunk, persze, hogy körbenéztünk és közben találkoztunk két ovis ismerősünkkel és egy másik osztálytárssal is, szóval társaságban nem volt hiány, ennek függvényében jó sokáig maradtunk 🙂 . Közben Toma hol egyedül, hol társaságban végigpróbálta a népi játszóteret, elsőként a forgó-hordót, ami tulajdonképpen egy mókuskerék, csak irányítottan mozog is, nagy sikere volt, az egyik nagyobb ismeretlen lánnyal szaladtak nagy örömmel benne 🙂 :

Aztán az osztálytárssal és az oviból ismert kisfiúval diót törtek együtt nagy élvezettel 🙂 , de erről nincs közös fotó sajna, pedig a diótörő kalapácsnak nagy sikere volt 🙂 :

Az ovis csoporttárssal, Liuskával is közösen játszottak jó darabig, a gólya csőrével pakolásztak állatokat ide-oda 🙂 :

egyik nagy kedvenc volt a szalmabála-labirintus, Toma imádja a szalmabálákat és a labirintusokat is, így ezzel a párosítással nagyon nyerő volt a dolog:

Aztán volt madárijesztő-készítő verseny is, amiről mi sajnos lemaradtunk, de Liusék benne voltak, harmadikok lettek balról a harmadikkal, a rózsaszín kalapossal, ami tényleg nagyon cuki szerintem, bár  nekem az összes tetszett, mindegyik annyira vidám 🙂 :

Még madárijesztők,

és más 🙂 :

Nagyon jól éreztük magunkat, estefelé azért hazajöttünk 🙂 …

Címkék: , , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!