Végre írok pár sort, annyira elszalad mostanában az idő, észre sem vettem szinte, hogy már napok óta nem írtam ide. Valahogy befordultunk az adventbe, előkészítem a szombaton kezdődő adventi naptárazást és minden egyebet, gondolok itt elsősorban a Mikulásra 🙂 . Főleg tegnaptól nagyon ráálltam a szombattól kezdődő kézműves naptár előkészületébe. Most már azt hiszem 4 éve jön hozzánk az angyalka és mindenféle kreatív dolgokat hoz ugye Tomának a naptárba, mellesleg tulajdonképpen két naptárunk van, egy kézműves, amiről az előbb írtam és egy nyalánkságos, amibe Máténak és Tomának hozza a kis finomságokat ez a kedves, jó Angyalka 🙂 .
A kreatív része mindig nagyon jó, amikor csináljuk, de előtte valahogy nehéz rákészülni, most is ez volt, még októberben egy hirtelen pillanatban csomó ötletet összeszedtem, úgyhogy ez nagy segítség volt, de érzem, ahogy máshol is olvastam, hogy nehezebben jönnek azért az új ötletek, most is lesz olyan, amit már máskor is csináltunk, meg vannak megkerülhetetlen dolgok, mint a mézeskalács sütés és a képeslap készítés mások mellett, ami mindig visszatérő eleme ennek az időszaknak, tehát ezeket minden évben csináljuk, de szerintem lesznek most évekkel ezelőttről is visszatérő dolgok, amiket például nagyon szeretett csinálni Legkisebbünk, sőt, olyan is van, amit Máté is, mert mondanom sem kell, ő persze ezt már hanyagolja 🙂 …
Ebben a mostani naptárunkban lesz persze több újdonság is, és reményeim szerint most is sok lesz a sütögetés, mert az nagy sláger Tománál és még néha a bátyja is hajlandó rá, lesz persze egyéb kreatív dolog is benne, amit tudom, hogy szeret Toma és azért tervezem, hogy játszós, filmnézős vagy programos napjaink is lesznek, hogy ne legyen ez olyan munkás időszak azért 🙂 , inkább ünnepre hangolódós, és már csak azért sem lenne jó, ha nagyon fárasztó lenne, hiszen Toma most először 4-ig suliban van, utána azért már nem a legfrissebb, szóval nagy megterhelést nem szeretnék azért 🙂 .
És akármennyire is nehéz ilyenkor elindulni mindig, nem kérdés, hogy lesz idén is adventi kézműves naptárunk, hiszen Toma már hetek óta emlegeti, hogy nemsokára jön hozzá az Angyalka minden nap és persze kíváncsi, hogy miket is fog hozni, amiket majd elkészítünk 🙂 . A naptár alapanyagainak háromnegyede kb. már megvan, a napokban beszereztem, amit kellett, és napokra lebontva már tudom is, mi fog bele kerülni, az első két napot szerintem holnap összerakom, a többit majd a következő hét elején tervezem, de nem gyártom készre azért teljesen, mert az nagy tanulság, hogy bizony előfordulnak váratlan helyzetek, amikor nem fog beleférni az időbe egy nagyobb kreatívkodás, szóval a változtatás jogát fenntartom 🙂 .
Aztán a Mikulás is eléggé előkészült már nálunk, ebben nagy segítség volt a tegnapi nap. Két helyre is kell gondolni, az egyik az itthoni, a másik az iskolába való cucc. Tegnap betérve az egyik hiperszuperbe, megtaláltam aminek Toma biztosan örülni fog, kamionos és kerékszerelős felszerelés és hasonlók, mert most neki nagyon nehéz volt mit kitalálni, ugyan diktált valamit a Mikulásnak, de azon dossziék és hasonló “iskolás” dolgok voltak főszerepben, amiket szeretne, szóval tudtam, hogy inkább körbe kell néznem, ha jót szeretnék neki találni. Ez azért is fontos, mert most, lehet, hogy utoljára jön hozzánk csütörtök este – pont egy hét múlva – a Mikulás, innen egész közelről, az utca elejéről 🙂 , és ez a Mikulás mindig hoz valami ajándékot a zsákjában 🙂 , egyébként Máténak is, a hitelesség kedvéért 🙂 , de neki már a Családfő korábban beszerezte, amit szeretett volna, szóval ezzel már gond nem volt 🙂 .
Az iskolába való meglepetéseket nekem kellett ugye megoldani, gondoltam majd nézek valami előre elkészített csomagokat, de meglátva az árakat, amik 800-900-1000 Ft körül voltak és az egyikben konkrétan egy talán Smarties Télapó és egy, azaz egy darab csoki volt, szóval igencsak felülvizsgáltam ezt a kész csomag kérdést, így ott hirtelen eldöntöttem, hogy összerakom inkább én magam azt a huszonötöt… Így a csomgocskákban lesz egy Tibi télapó, Kinder Maxi csoki, egy csokis Dörmi, egy csomag ropi és pár szem szaloncukor. És azzal a lendülettel, ahogy megvettem délelőtt ezt a mennyiséget és a hozzá való zacsikat is, hazaérve rá kellett eszmélnem, hogy ezt a sok mindent így dugdosni, még, ha fönt teszem, akkor is nagyon nehézkes, szóval hirtelenjében össze is raktam az összes csomagot és most már olyan jó érzés, hogy csak szerdán délután ki kell csak rakni őket a teremben majd 🙂 . Olcsóbban is jött ki a dolog, egy csomag 600 Ft körül maradt és a többihez képest tele van 🙂 …
Még mindig tegnap az osztálynak megcsináltam a zárt csoportot, megírtam az üzenőbe a tudósítást minderről, kinyomtattam, szétvágtam mindegyiket, a tanítónénik pedig betűzték az üzenőbe mindenkinek, így most két napja csak visszaigazolok 🙂 , azt hiszem én már unatkozni soha nem fogok 🙂 … Aztán megint tegnap bevittük Tomával a kiszortírozott játékokat a suliba, ahol karácsonyi gyűjtés megy a rászoruló gyerekeknek. Toma nagyon édes volt, annyira jó szívű egyébként, hogy az külön megérne egy posztot, most is együtt kiválogattuk amit szerettünk volna, főleg 3-4 éves fiúknak lett két jó nagy cipősdoboznyi ajándék – bár több is van még, az majd máshova is megy – került mindkettőbe társas, kártya, puzzle, mesekönyv, kisautó, tényleg jó volt elkészíteni és végül becsomagolni az egészet…
Hát szóval itt tartok most, és megyek tovább a dolgomra, mert mindig van valami fontos elintézni vagy éppen rendbe rakni, takarítani való és gyanítom, hogy így lesz ez már a következő időszakban mindig, szóval ha eltűnnék, elnyelt a sok tennivaló 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: