Családmorzsák

Mikulás-nap

A csütörtök végig Mikulás bűvöletben telt, mert reggelre ugye – ahogy már írtam – megérkezett az a tömérdek finomság a cipőkbe és mindenbe, ahová csak ki volt rakva valami tárolóedény és ahová lehetett valami nyalánkságot csempészni.  Aztán beérve az iskolába – Toma szemszögéből mesélem most persze – ott várt mindenkit a padokra készített csomagocska. Délután hazaérve már készülődtünk a hétvégén megsütött és szerdán kidíszített mézeskalácsot az asztalra készítettük, mert vártuk a Mikulást, aki sejtettük, hogy estefelé fog hozzánk megérkezni 🙂 .

Még forró csokit is készítettünk a Nagyszakállúnak, az egyik szuper itthoni gépemmel főztük, ami őröl, mixel és főz is, kis szépséghibája volt a dolognak, hogy elfelejtettünk – főleg én- bele tejet tölteni 🙂 , szóval 6 percig főztük a csokit, igazán krémes lett, kinyitva a gépet pedig ámulva néztem, hogy hová tűnt a liternyi forró nedű, és csak pillanatokkal később esett le, hogy a tejet azt kifelejtettem a dologból… De sebaj, mert töltöttünk bele pótlásként, a csoki már igazán krémes volt 🙂 , bár Toma kicsit aggódott, hogy nem lesz finom és ilyenek, én inkább a gép miatt szorongtam, hogy túlélte-e ezt az egészet, de a jelek szerint igen, köszöni jól van, és még csak el sem késtünk a dologgal, ugyanis a Mikulásnak igencsak sok dolga volt és jóval később, a tervezetthez képest is jó 1 órával később, este 8 körül ért ide hozzánk.

Mindenkit, tényleg mindenkit elárasztott ajándékkal, Máté is azt kapta, amire vágyott: vezeték nélküli fülhallgatót, Toma pedig levehető és szerelhető kamiont kerekekkel és minden szerszámmal és egy Fradis fülhallgatót, ami nem vezetékes, de ez az érintettet ez egyáltalán nem érdekli, örül neki nagyon, és persze megvendégeltük most is a Mikulást, ivott a viharosan készült forró csokiból is és még útravalóként mézeskalácsot is csomagoltunk neki:

Egyébként a Mikulásnak sikerült engem is teljesen meglepnie, ugyanis Toma és Máté ajándéka között előhúzott a zsákjából egy új telefont nekem, amit először kicsit értetlenkedve, de majdnem tovább irányítottam Máté felé, de ő egyértelművé tette, hogy nekem hozta 🙂 , szóval azóta is nagyon boldog vagyok az új igazán értékes kütyümmel, és  olyan hálás vagyok az én Mikulásomnak, hogy így szeret 🙂 ! Szóval viszlát homályos képek, jönnek az újak 🙂 …

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!