Adventi napárunk 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24

Húúú, de jó régen hagytam abba a naptáras készülődésünket, pedig végigcsináltuk, élveztük is, bár az utolsó hétre elfáradtunk, főleg Toma, addig meglepően gördülékenyen ment minden – rosszabbra készültem a suli miatt, mivel eddig nem az volt, hogy 4 után ért haza Toma és akkortól lehetett készülődni. Viszont az utolsó héten már a fáradság volt az úr – még én is nehezebben működtem – egészen 22-ig, akkor új erőre kapott Toma (hétvége és a szünet kezdete volt), én már nem annyira, de nem mutattam és persze csináltam mindent 🙂 …

Tehát 14-én egy mese volt a meglepetés, méghozzá egy cinkés karácsonyi történet, és mondhatom nagyon aktuális is volt, mivel egy héttel korábban készítettünk madárkalácsot a kerti madaraknak, aminek nagy sikerre lett és özönlöttek, főleg a cinkék rá, rajtuk kívül egy darab vörösbegy tűnt fel általában 🙂 . Legfőbb szórakozásunk az volt és még most is az, hogy nézzük őket az ablakból, a nappaliból pont rájuk látunk 🙂 , bár azóta a mi madárkalácsaink elfogytak és cinkegolyót akasztottunk ki, és nem utolsó sorban beszereztünk egy madáretetőt is, szóval etetjük most már minden fronton a madarakat. Ezzel együtt Lulu cicát kell kordában tartani, mert persze neki is feltűnt a madársereg, így aztán itt ólálkodik mindig körülöttük, aminek egy ellenszere van, hogy jó magasra tettem a cinkegolyókat, és mivel sövényre, fagyalra van kiakasztva, nem fér hozzájuk, de azóta nagy élet zajlik a teraszunk és nappalink környékén 🙂 …

Másnap 15-én Kolompos jegyet hozott az Angyalka, a karácsonyi koncert ráadásul még külön hangulatos lett a havazástól, de ettől függetlenül is nagyon jól éreztük magunkat a Müpa sátorban 🙂 .

16-án tobozok és akril festék volt a csomagban, és csodaszép tobozokat festettünk, ami megint csak ilyen meditatív állapotban sikerült, nem tudom, de valahogy az ilyen festegetés, díszítés mindig nagyon kikapcsoló:

Ilyenkorra voltunk túl Toma kisebb betegségén és újra elkezdett suliba járni, ráadásul ugye az utolsó hetet tapostuk, szóval innentől volt érezhető a fáradság már nagyon is! Egy kicsit tologatásba mentek át a készíteni valók, láttam Tomán, hogy nagyon fáradt, sőt ő is mondogatta, így aztán elhagytam pár nagyobb készíteni való tervét, mint pl. tobozmanó vagy textil kép, és 17-én egész egyszerűen egy labirintus került a csomagba, ugyanis az Toma kedvence és előző nap kérdezgette, hogy az Angyalka miért nem hoz mostanában labirintust? Hozott 🙂 !

18-án adventi díszeket készítettünk, egyrészt a gyűjtögetett makkokból, gesztenyékből, mindenféle kincsekből és a két nappal korábban festett tobozokat üvegekbe rendeztük, készítettünk egy nagy csatos üvegbe is festett tobozokat és bele raktunk egy elemes ledes égőt, azóta is itt díszeleg a konyhában az egyik jól látható polcon és persze állandóan bekapcsoljuk 🙂 :

19-én egy sima különbségkereső volt a meglepetés, másnapra pedig csúcsosodott amit addig is érezni lehetett a héten, nevezetesen a mindent elsöprő fáradság, ugyanis 20-án mézeskalácsot sütöttünk volna, a mikulásra készített tészta a hűtőben várta sorsa jobbra fordulását, de Toma annyira fáradt volt, hogy kijelentette, ő csak szombaton hajlandó mézest sütni 🙂 (éppen csütörtököt írtunk), pedig ez az egyik nagy kedvenc elfoglaltság! Így aznap semmi készülődés nem volt, csak pihentünk, egyébként jól is esett 🙂 .

A szünet kezdetén 21-én fadíszekre készítettünk szalvétás díszeket, több lett volna, de csak egyre futotta az energiából és erről semmi, de semmi képem sincs, ugyanis itt már engem is elöntött a karácsonyi készülődés a ház szintjén, nagytakarítás folyt éppen a szünet kitörése napján, szóval amit készítettünk fent díszeleg a fán, idén volt az első alkalom, hogy csak ez az egy dísz készült házilag, bár így is rengeteg van szerencsére, majd jövőre remélem többet csinálunk 🙂 .

Másnap muszáj volt megsütni a mézeskalácsokat, mert kellettek az aprósütik karácsonyra ugye 🙂 , így 22-én csak egy nyomda volt a meglepetés csomagban, de az a “csak” nyomda nagy örömet szerzett Tomának, mindig tudtam a nyomda szenvedélyéről, az advent alatt kincskeresőben is talált nyomdát és egy egész gyűjteménye is van belőlük, de így önmagában még nem kapott, hát pedig jövőre fog, lehet többször is, ugyanis elvonult a játszószobába és az új és régi nyomdával telenyomott egy lapot, nagyon örült neki 🙂 ! Délután már a szombat és a szünet tudatában újult erővel megsütöttük a mézeseket is, aminek külön apropója az volt, hogy Máté is besegített (!), ilyenre rég nem volt példa, nagyon örültünk neki, pedig ígérgette, hogy velünk is süt itthon, de nem vettük komolyan 🙂 … Egyébként Máté azon a héten német órán sütött mézest a csoporttal, a technika teremben sütötték kis, jó kis buli volt nekik, 11-en vannak a csoportban, nyújtották, szaggatták, hát na, ez az ő, meg a mi iskolánk 🙂 ! És az itthoni sütés, annyira jó így őket együtt látni:

23-án, most már visszatérő jelleggel mézest díszítünk, úgyhogy ez volt az aznapi meglepetés is, a munka el volt adva szórakozásnak 🙂 , de mondjuk ezt elmondhatom, hogy mindenki szereti közülünk, én is nagyon, bár most nem tudtam benne részt venni, mert éppen hókifliket és egyebeket csináltam. Viszont Máté akkor is besegített, ráadásul önként szállt be a buliba, olyan édesek együtt, nekem már ez önmagában adventi meglepetés volt 🙂 , Toma éppen jelmezben díszített 🙂 :

Utolsó napra, 24-re pedig az egyik legkedvesebb, kincskereső volt a csomagban, térkép alapján a nappaliban voltak eldugva a kincsek, főleg csokik, de mint most is, nagy sikere volt az egésznek, Toma még a sok ajándék után is élvezte nagyon is 🙂 ! 

Hát, ennyi volt idén az adventi készülődés, most valahogy különösen kedves volt nekem ez az egész, szerettük, az utolsó hét az már fáradtan telt, legalábbis egy része, jövőre számításba kell ezt venni. Bár az még olyan messze van, ugyanis kérdezgette Toma már, hogy tényleg jön-e az Angyalka és a Mikulás, mivel a suliban az egyik osztálytársa felvilágosítást tartott nekik, hogy senki sem létezik, csak a szülők csinálják az egészet… Hát, először köpni-nyelni sem tudtam, amikor megkérdezte mindezt Toma, mert ugye váratlanul is ért és ráadásul valaminek éppen a közepén voltunk, de egyelőre ő még hisz benne, legalábbis remélem 🙂 , de, hogy jövőre mi lesz, az majd elválik 🙂 …