A tegnapi nagy hóesésben (11-től úgy fél 4-ig esett itt nálunk) már szánkóval mentem Toma elé a sulihoz, mert útközben van egy domb, ahová a környék apraja-nagyja jár ilyen havas időben csúszni párat. Mondjuk jól meglepődtünk, mert amire odaértünk – olyan negyed 5 körül – csak 4-5 szánkózót találtunk, pedig általában lépni sem lehet ha hó is van, én mondjuk nem is szeretem ezért túlzottan, de hát ez az egyetlen alkalmas hely errefelé 🙂 . Mondjuk 4 után már tényleg sötétedik, meg iskola után voltunk ugye, mint általában mindenki, lehet a fáradság is elvitte a szánkózó kedvet sokaknál. Mondjuk Toma sem volt fényformájában, fél óránál nem maradtunk tovább, de ez is nagyon jó volt 🙂 :
Így igaz, ahogy írod, és én is így látom, vannak ilyen gyerekek, akiknek itthon a legjobb, mint Flóra és Toma és ezen az sem változtat, hogy jól megy nekik a suli és még barátaik is vannak, mert nálunk is ugyanez a helyzet, csak valahogy nehéz ez néha nekem is 🙂 , gondolom nálatok is így van…
Na innen tudok írni:) Akartam már mondani, hogy Flóra ilyen kis szomorkodós még mindig az iskolával kapcsolatban, persze már nem sír, de a gondolatától is szenved,ha menni kell, hiába okos,ügyes és szeretik a többiek. Ő oviba se szeretett járni. Vannak ilyen gyerekek, jó nekik otthon:)