Családmorzsák

Normafa szánkózás

Még szombaton, a nagy havazásban felmentünk a Normafához egyet szánkózni, pedig tulajdonképpen itt nálunk is volt hó rendesen, de csak egy domb van az iskola közelében, ami mindig dugig van, hát nem nagyon lelkesedtünk az élményért, meg egyébként is oda hétköznap is el tudunk menni – mint ahogy el is mentünk kedden – ráadásul Tomának ezer éve ígértük, hogy elvisszük a hegyek közé szánkózni. Amire felértünk már dél körül járt az idő, nem voltak olyan sokan, lehet az ebédidő miatt is. Gyönyörű volt minden, eléggé havazott is, meg fújt a szél, de ez az élményen nem sokat változtatott, Toma örömmel csúszott, egyszer-kétszer Apával, de főleg egyedül persze 🙂 …

És, hogy legyen már itt videó is, mert azt állandóan elfelejtem még csak felvenni is, most eszembe jutott végre 🙂 (nem mi beszélünk a háttérben 🙂 ):

Sajnos, pont az utolsó csúszások egyikénél Toma leesett a szánkóról, ami nem volt vészes, mert addig is már ez megtörtént egyszer, mivel ez az új szánkónk nagyon gyors, egy nő odajött hozzánk megkérdezni, hol vettük (Praktikerben), mert látja milyen jól megy 🙂 … Kénytelenek voltunk venni egyet még a decemberi havazásnál, ugyanis a régi szánkónk tavaly februárban, az egyetlen kis hóesésben itt a dombnál szánkózva széttört 🙂 . Szóval szokni kell még ezt a gyorsaságot, az nem volt baj, hogy Toma lebucskázott, de egy kislány viszont nem tudott még jól kormányozni és ugyan kikerülhette volna, de nem sikerült és nekiment a hátának a szánkója keresztvasával… Hát, elég fájdalmas volt, nézegettük is, hogy most mi legyen, gondoltuk megvárjuk amíg hazaérünk, de lehet, hogy akkor fájdalmas volt hirtelen, utána azért elég hamar elmúlt minden, itthon nyoma sem maradt és már fájni sem fájt, csak egy picit. Mindenesetre a szánkózásnak ott vége szakadt, bár tényleg mentünk volna már így is, úgy is, mivel azért ott a hófúvásos havazásban már kicsit fáztunk, meg eleget szánkóztunk 🙂 . Hazafelé, mivel ott a hegyen nem álltunk meg enni, a kedvenc kínainknál vettünk ebédet és az itthon maradt Mátéval kiegészülve, jól megettük 🙂 …

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!