Mint írtam már talán, a kiserdős kis túráink valahogy sokkal ritkábbak, főleg így télvíz idején, mint egyébként jogos lenne, mert, hogy jobbra fordulunk vagy balra az utcánkból kiérve, tulajdonképpen mindegy lenne 🙂 … Általában balra megyünk és kb. ugyanannyi, rövid max. 10 perces gyaloglással – ha fűt-fát-nádszálat megvizsgálunk – jutunk el a kiserdőhöz, mint balra a Duna szakaszunk végére. Talán annyi lehet, hogy balra a Duna mellett megyünk, jobbra pedig főleg a nádas mellett haladunk és érünk el a kiserdőhöz, de ott is lefut pár ösvény a Dunához, szóval ez sem indok, de hát mindegy is, csak én morfondírozom mostanában, hogy mi ennek az oka, a lényeg, hogy ritkábban megyünk, mint szeretnénk. Hétfőn viszont mentünk, hazaérve a laborból, ahol leadtuk amit le kellett, nekiindultunk és hát éppen havazott, úgyhogy örültünk is, mert ilyenkor meg olyan ritkán járunk arra, mint a fehér holló 🙂 … Nagyon kitúráztuk magunkat, közben persze a kavicsdobálás és hócsata sem maradt el, ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy szinte ázottan értünk haza, de megérte 🙂 :
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: