Családmorzsák

Hétvégi

Ezen a hétvégén, igazából semmi fontos dolog nem történt, mégis minden jó volt. Igazából legfőképp itthon voltunk, takarítottunk, főztem persze és mostam is, filmet is néztünk, meg jókat olvastunk és tanultunk rengeteget… A szombat volt a nyugisabb, vagy inkább ráérősebb, mert akkor kényelmesen pakolásztunk, a Családfő kínait hozott és azt ebédeltünk, ami nagyon finom volt, szerencsére mindannyian szeretjük 🙂 . 

Szombaton rengeteg irodalmat csináltunk Mátéval, akiről meg kell állapítanom (amit eddig is tudtam), hogy nem szeret egyedül tanulni… Tud, de nem szeret 🙂 … Én viszont szeretem ebben a gimiben, hogy csupa érdekes otthon vagy a suliban feldolgozandó feladatokat kapnak Mátéék – mondjuk azt már kevésbé csípem, ha nekem is osztoznom kell a “művek” létrehozásában 🙂 – most itthoni munka volt, és rengeteg vagy nekem legalábbis annak tűnt 🙂 . Az antik, középkor és a reneszánsz irodalom ember és világképét kellett bemutatni, írni a líra műneméről, gyűjteményt csinálni műfajokról és formákról, műelemzés 3 versről, parafrázis készítése egy műről, illusztráció egy műhöz, önértékelés írása, és végül egy témazáró dolgozat összeállítása. Hát rendesen kifulladtunk a végére. Minderre persze jegyet kapnak, ráadásul ezt úgy érdemes megcsinálni, hogy később az érettségire is használható legyen… Délután a Családfő viszont kiment Tomával ide hozzánk a kis öbölhöz pecázni, ami nagyon, de nagyon jó volt! Én is azért meglátogattam őket, Toma nagyon boldog volt, hogy végre horgásznak, és még halakat is fogtak négyet, ebből Legkisebbünk 1 pontyot és 1 keszeget 🙂 .

Egész jókat hoztunk össze egyébként irodalomból Mátéval, vasárnap is folytattuk a tanulást, mert Toma ma TZ-t írt matekból , gyakoroltunk és tök ügyes volt, nyomtattam gyakorlókat a netről és nagyon jól kitöltötte, bár azért volt egy-két elszámolás benne, de ennyi… Még jól is szórakoztunk, ugyanis kapott házira fénymásolt lapot olvasásból vagy írásból, vagy nem is tudom, talán mindkettőből, mert mindenféle feladatok voltak rajta. Az ö, ő betűket vették és volt egy olyan feladat, amiben egy kép alá szótagolva kellett karikákat rajzolni a betűk helyett és pirossal beszínezni az ö vagy az ő betű helyét. Az egyiken egy fegyveres férfi volt, akit nem ismert meg Toma , én meg próbáltam rávezetni, hogy tudod ez egy fegyveres… (őr), gondoltam én, de persze nem mondtam ki, erre Toma kurjantva kiáltott egy nagyot, megvan: fegyveres terrorista…!!! Hát, mit mondjak, néha gurulva nevetünk 🙂 …

Vasárnap “csak” annyi teendője volt Máténak – az angolon, matekon túl – hogy esszét kellett írnia a céhekről, az iszlámról és a szerzetesekről, persze külön-külön és mint mondtam, nem szeret egyedül dolgozni 🙂 , szóval igazán változatosan élünk, mostanában főleg a középkorba repítjük magunkat, legalábbis a hétvégén mindenképpen… Egyébként meg szólánc-őrültek lettünk, legalábbis mi Tomával, mostanában állandóan babzsákot dobálunk egymásnak és szóláncozunk, hogy izgalmasabb legyen, hétvégén áttértünk a nevekre, csak keresztneveket mondhattunk. Nem tudom megfigyelte-e valaki, de rengeteg név végződik A betűre, jelentősen megnehezítve ezzel egy hétéves dolgát 🙂 , így aztán előszedtem és ami még meglepőbb volt, meg is találtam az Utónévkönyvünket, úgyhogy az volt a segítség, ha végképp elakadt Toma, szépen elővette, kibetűzgette az épp aktuális nevet – főleg az a-nál – és nagyon boldog volt ettől 🙂 …

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Ez is egy jó megközelítés 🙂 , eddig ez eszembe sem jutott 🙂 …

  2. Megmondom mi lesz 🙂 : másod vagy harmad diplomás képzésre jelentkezhetünk, külön-külön vagy egymás utáni sorrendben 🙂 …

  3. Jót nevettem, nekem is eszembe jutsz sokszor, mint sorstárs 🙂 … De egyébként én sem bánok, mert ahogy írod rengeteg mindent újra tanulok, azon kívül az ilyen fogalmazásos témák egész érdekesek sokszor. Már amiatt sem aggódom, hogy hogy fog így Máté egyedül tanulni, mert egyrészt már tudom, hogy tud 🙂 – egyébként az első félévben nem tanultunk együtt, szóval ez most meglepetés 🙂 – másrészt tudom, hogy úgy tanult meg tanulni, ahogy együtt tanultunk, szóval ez egyáltalán nem haszontalan tevékenység 🙂 …

  4. Monika HB says:

    Nálunk Leila az aki igényli, hogy felmondhasson ezt azt, de nem bánom, mert akkor legalább azzal foglalkozik tényleg:)

  5. teide says:

    Hát, én is sok mindent újra tanulok már most, amikor kikérdezem Ákost. Mi lesz még később? 😀

  6. Erika Vatai says:

    Cukik a fiúk! 🙂 Máté szerintem sokban hasonlít Rékára – pl. ő is rühell egyedül tanulni. 🙂
    De ez sem nagy baj, még ha többnyire fárasztó is, mert én is tanulok. Újra és újra. Főleg töriből és nyelvtanból.

    Terrorista 🙂 🙂 🙂 Hát igen, a világ, amiben élünk…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!