Mostanában nem jön az írás a kezemre, valahogy nincs türelmem leírni, amit szeretnék, lehet kell egy kis pihenés vagy ilyen több naponta írás, mint ami rám nem jellemző, de most adja magát… Pedig természetesen mindig történnek a dolgok, nem nagyok szerencsére, de mint máshol is, a mindennapok és a velük zajló események mennek a maguk útján. A múlt hetünk a kocsi nélküliség jegyében telt, legalábbis ami engem illet és ugyan nem esett annyira nehezemre az egész, de jó volt visszakapni az autómat. Rengeteget bóklásztunk egyébként, főleg a suliból hazafelé jövet, a csúcspont a péntek volt, olyankor ebéd után, egykor jön haza Toma és a negyed órás utunk jó másfél óráig tartott hazafelé, mert leültünk valamelyik padon hazafelé a parton eszegetni, aztán ezt meg azt nézegettünk és itt nálunk a kis öbölnél ott ragadtunk az ősszel kiszabadított stégen. Ami egyébként egy csoda dolog, kicsit a vízen érezzük magunkat tőle, karnyújtásnyira mennek el előttünk a csónakok, kajakok, motorcsónakok és valahogy az egész nagyon szuper, hétvégén is többször lementünk oda, élvezzük az egészet, lábat lógatva ülünk rajta, Toma meg kavicsokat dobál onnan és a fejébe vette, hogy engem is megtanít messzire dobni, mert egyébként ügyesebb nálam persze 🙂 …
Szombaton a Családfő horgászversenyre ment, amit meg is nyert, még a legtöbbet fogott kategóriában is győzött, szóval két első helyezett kupát hozott haza 🙂 . Máté az önként száműzetést választotta, itthon maradt tanulni, mert eszement sok dolgozatot írnak mostanában, bár kicsit sajnálta szerintem, hogy ő most nem versenyzett, de majd legközelebb. Egyébként én meg főleg kerteztem itthon, még mindig a takarítás szintjén tartok levelek összeszedése, terasz, elszáradt dolgok leszedése. Toma persze végig velem volt, azért kinéztünk persze a stéghez is sokszor, Mátéval fociztak és végre sokat ugrált is 🙂 :
Azért van egy kis szín is a kertben a tavaszi virágoknak köszönhetően, bár egyelőre amiket két éve ültettünk nem nagyon mutatkoznak, nem tudom miért, pedig elvileg évekig virágozhatnának, de azért az ősszel eldugdosott hagymák jeleskednek, de van ami még csak most bontogatja magát:
A vasárnap már nem volt ennyire fényes, ugyanis igencsak szipogósan, betegesen ébredt Toma. Délelőtt még elmentünk ruhát venni neki, mert másnap iskolai fotózás volt, sőt délután a Kolibri Színházba volt jegyünk, amire végül nem mentünk el. Toma ugyanis belázasodott és másnap suliba sem ment persze, így az osztály és egyéni fotózásról is lemaradt, amit igencsak sajnálok, meg a színházat is, ugyanis ezen a télen olyan későn kezdtem kutakodni a jegyek után, ami érdekelt volna minket, arra már csak márciusra és áprilisra volt jegy, erre meg tessék, nem tudunk elmenni… Na mindegy, ennél már csak az iskolai fotózást bánom jobban, főleg az osztályfényképet, bár tegnap ez enyhült valamit, ugyanis a doktor néninél amikor voltunk, csak 3 osztálytárssal találkoztunk, akik szintén betegek, szóval ez a fotózás nem a legjobb pillanatban zajlott a suliban úgy tűnik… Egyébként Tomának mandulagyulladása van, ami valahogy most nem gátolja meg abban, hogy mindenféle programokon járjon az esze, tegnap játszótérre vagy játszóházba szeretett volna menni, meg járművezni és hasonlók, pedig a doktornéni még antibigyót is írt neki – bár azt is mondta, hogy nyugodtan lehetünk persze kint is, ha jó az idő, bár Toma ezt új köntösben értelmezi – és folyamatosan jön az újabbnál újabb ötleteivel 🙂 . Én meg próbálom visszafogni és tudatosítani benne, hogy táppénzen és nem szabadságon van, egyelőre több-kevesebb sikerrel 🙂 …
