Családmorzsák

Meccses, kertes

Hát mit mondjak, két napig szinte a gépemet sem vettem elő, vagyis nem olvastam senkit és láthatóan én sem írtam semmit, viszont az összes ablakot lepucoltam és az összes függönyt kimostam – na jó, egyelőre csak az alsó szinten 🙂 … Közben beszereztem az első osztály húsvéti csokijait is, meg vásároltam, és hasonlók, a konklúzió pedig, hogy amíg nincs itthon senki, nem érdemes vásárolni, mert akkor kell ablakot pucolni és ne kétszer fél nap alatt, viszont ez meg ugye kivitelezhetetlen, mert útitárssal nem tudok meglepit venni, na de ez egy másik téma lehetne 🙂 …

Azért egyszer volt hétvégénk is, ami elég jól és sajnos megint elég gyorsan telt el. Szombaton még nem voltam fényfomámban, dátha maradékban szenvedtem és kigondoltam, hogy lájtosan pakolászom és akkor most nem csinálok eszement nagy dolgokat. Délután Fradi meccs volt, amire nem mentem, egyrészt mert Toma kivételesen Apával akart menni a VIP szektorba, mert ő ott még soha nem volt és erre módszeresen készült már egy ideje 🙂 , oda viszont csak két fős jegye van a Családfőnek, tehát ebből kell gazdálkodni. Így mi Mátéval kihagytuk a napot és amíg a család egyik fele meccsen volt, mi befejeztük a napokkal korábban elkezdett filmünket, amit egyik éjjel kezdtünk nézni, véletlenül ragadtunk a tévé előtt olyan éjfél körül, talán 11-kor kezdődött a film, de mivel másnap suli volt, nagyon nem lett volna jó megnézni, kb. csak éjjel kettőig tartott volna 🙂 , viszont alig bírtuk kikapcsolni a tévét. A címe mármint a filmnek, az Út a szabadságba és az egyik koncentrációs táborból megszökött kisebb csoport szökését mutatja be, először a Bajkál-tóhoz, aztán a Himaláján át Indiába menekülésüket és itt jön a csavar: igaz történet alapján. Hát szuper volt a film, valameddig néztük akkor éjjel, aztán szombaton délután befejeztük.

Toma meg nagyon élvezte az egész felhajtást a VIP szektorban, minden nagyon tetszett ott neki, mert olyan szép volt szerinte minden 🙂 , nem káromkodott senki 🙂 és még mogyoró is volt az asztalon, amiből persze jól beevett 🙂 … Ráadásul 3-0-ra nyert a Fradi, az utolsó gólt a kedvence Böde Dani rúgta, teljes volt az öröm és még Nyilasi Tibivel is fotózkodott, aki jó ismerőse Apának 🙂 :

Persze máskor is menni akar, de lehet legközelebb be kell majd érnie velünk és az egyszerűbb részleggel 🙂 …

Vasárnap aztán már reggeltől főztem, mostam, és hasonlók, Apa találkozott az egyik gyerekkori barátjával, aki külföldön él, beköszönt hozzánk is. Közben beszélgettünk a fiúkkal a gyerekkori emlékekről és miközben sült a rántott husi, megnéztük a kiskori fotókat a fényképalbumba, nagyon jól szórakoztunk! A szóláncozás pedig kezd veszélyes üzemmé válni, mostanában úgy játszunk, hogy közben babzsákot dobálunk egymásnak, most Mátéval kiegészülve ez kifejezetten bulisra sikeredett, ugyanis volt, hogy hasba, fejbe dobták egymást a fiúk, és még engem is néha, tisztára elszabadultak az energiák…

A délután a kertben telt, ők főleg fociztak, Toma ugrálózott és nekem is segített, én meg végre valahára befejeztem az összes takarítást a kertben. Most meg már nagyon beindult a kertben minden, először is füvet kell nyírnom, mert már igencsak megnőtt, virágoznak a nárciszok és a tulipánok, jönnek az új hajtások a borostyánon, rügyezik a vadszőlő és ugyan nem láttam közelről, de mintha az ezüstfenyőnek is jönnének a hajtásai… Mondtam én, hogy mindjárt nyár lesz! Már alig várom 🙂 …

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Igen, mi is tartogatjuk neki ezt az emléket 🙂 …

  2. Diana Pinter says:

    Ez a fotó nagyon szép emlék lesz Tomának.

  3. Nézd meg a filmet, szerintem tök jó! És még ráadásul akartam is írni, hogy Colin Farell játszik benne, de úgy látszik kifelejtettem 🙂 …
    A humorod még mindig a régi, amit nagyon szeretek 🙂 . Az ablakokkal kapcsolatban én is csak azért voltam ilyen rendes, mert hosszú évek tapasztalata, hogy ha húsvét előtt az ablakpucolásom elmarad, akkor őszig soha többet nem lesz lemosva egyik sem 🙂 …

  4. Erika Vatai says:

    Ú, ez a film nekem való! 🙂 Főleg, hogy Colin Farrell van benne.

    Ablakokhoz gratulálok, sem fenn, sem lenn semmi eredmény…leszámítva a nappali ablakát. De csak mert hétvégén esett!!Egyébként már mind tiszta lenne. 🙂 🙂 )


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!