A május 1-ét most először és valószínűleg hagyományt teremtve, Máté volt, általános iskolai osztályával töltöttük. Na jó, nem az egész napot, csak kb. a felét, de úgy is szuper jó volt 🙂 ! Igazából nagyjából egy hete jött az ötlet a FB-on keresztül, és sokáig nem is volt biztos, hogy egyáltalán összejön, mert akadozott valahogy a kommunikáció, de aztán összejött, sőt, nem is kevesen elég sokan mentünk.
Igazából előző este jöttem rá, hogy nem is nagyon beszéltünk meg semmit, hogy mit viszünk, viszünk-e valamit, meg egyáltalán, így aztán arra jutottam, hogy valami sütit összedobok, de mivel este már semmi kedvem nem volt sütögetni, gondoltam majd reggel. És milyen jó gondolat volt ez – azt leszámítva, hogy olyan fél 9 körül kezdtünk hozzá és 10-kor találkoztunk 🙂 – szóval helyettem mindent elintézett Toma, de tényleg, bögrés villám kókuszosat csináltunk és megmaradt csoki Mikulásokat (!) tördeltünk bele (csodálkoztam is, hogy ott árválkodott kettő még a nyulaknál, ilyen nem szokott előfordulni, de most nagyon jól jött (a csokinyulakhoz még nem mertem nyúlni 🙂 ).
Szóval mindent Toma csinált, kevert, kavart, kimért, megette a fél csokit, a tördelésnél ezért én is segítettem (enni is, ja nem, csak egy picit, mert fogyózom 🙂 …).
Annyi baja lett csak a sütinek, hogy amikor kisült, forrón kellett szeletelnem és a ronda, de nagyon finom kategóriába került, bár ez később ott a faasztalon és padon senkit nem zavart 🙂 .
Aztán miután Toma és Máté kirikácsolta magát, mert nem tértek közös nevezőre azon, hogy ki, hogy focizik majd, Máté szerint az öccse még kicsi és veszélybe kerülne, amin az illetékes teljesen felháborodott és kikelt magából 🙂 , hogy aztán amikor odaértünk végig együtt focizzon kicsi és nagy 🙂 … Aztán elindultunk, már csak ott a Rákóczi Kertnél – mert oda mentünk – derült ki, hogy minden összekészített cuccot otthon hagytam, kivéve a sütit (!), azt forrón, fémdobozostul Máté kezébe nyomtam, hogy vigyázzon rá. Még szerencse, hogy a Családfő később jött utánunk, úgyhogy egy kölcsön telefonról felhívtam és utánunk hozott mindent…
Nagyon furcsa volt az osztályt, az osztálytársak tesóit és a szülőket így együtt látni újra, mindenki örült mindenkinek, a srácok egyből megtalálták egymást és mint mondtam a nagy focipályára robogtak, és jó sokáig ott voltak. Viszont a Kert, na az dugig volt, már parkolóhelyet is alig tudtam vadászni, akkor komolyan megsajnáltam az ott lakókat, a környező utcák ugyanis tele voltak parkoló kocsikkal és ez a Kertben folytatódott, ember ember hátán, nekünk az volt a szerencsénk, hogy a terület végén az egyik, lehet egyetlen asztalra lecsaptak a korán érkezők. Egyébként ott a hátsó részben kevesebben voltak, a focipálya sem volt dugig, viszont a várkastélyos csúszdás részen, ahol pár napja voltunk Tomával, mindenhonnan gyerekek és szülők lógtak, úgyhogy aznap nem is merészkedtünk annak a közelébe, bár szerencsére a focizás hevében ez nem is hiányzott Tomának 🙂 .
Persze eljött Judit, az ofő is, és én már tavaly meglebegtettem egy szülőtalálkozó lehetőségét úgy év vége felé, meg már előtte többször is, de most így megvalósulva öröm volt ezt látni! Aztán délután 3-ig rengeteget beszéltünk, nevettünk, ettünk-ittunk, mert mindenki hozott mindenfélét, a srácok általában külön vonultak, meg néha enni jöttek, a focipálya után egy füves részre vonultak, ahol zenét hallgattak és persze fociztak, meg nem is tudom még mit csináltak, mert mi nagyon jól elvoltunk ott közösen és a többiektől úgy hallottam, hogy akkor is eljöttek volna, ha a gyerekek nem, bár hozzátenném, hogy ők sem tiltakoztak.
Igaz, ami igaz, megfordult a fejemben egyszer, amit aztán később Máté mondott ki hazafelé, hogy ugyan nagyon jó együtt és jó volt újra találkozni mindenkivel, de ők most már máshová tartoznak, ahol szintén nagyon jól érzik magukat, de ez azért mindig megmarad majd nekik, bár lehet, nem lesz ennyire szoros. Aztán az is kiderült, hogy nem mindenki járt olyan jól az új iskolával és főleg az új osztálytársaival, mint Máté, ami egyébként látszódott is egy-két gyereken, szóval hálát adtam, hogy nálunk ez nagyon nem így van…
Ott elhatároztuk, hogy ezentúl minden május 1-én találkozunk, valaki megnézte, jövőre az péntekre esik, már egyesek bográcsolást terveznek, Judit az ofőnk pedig azt, hogy 4 év múlva közösen elmegyünk oda, ahol utoljára voltak osztálykiránduláson a gyerekekkel, valahol a Körös partján 🙂 , szóval igazán szerencsésnek érezzük magunkat, hogy van egy ilyen közösség nekünk 🙂 … Hazaérve mindenki lepurcanva érezte magát, pedig nem is csináltunk mi felnőttek semmi különöset, csak főleg álldogálva beszélgettünk, bár Apuci szerint lebarnult a nyelvem a sok eszmecserében, megnéztem itthon egyébként nem, vagy ha igen, az a kávétól van 🙂 . Szóval Apa kínait vett hazafelé, itthon pedig már mindenki csak szenvedett, Máté valamit készülgetett mára, Toma a Zengő ABC-t tanulta, mert sajnos fel van adva, aztán este kidőltünk, de szó szerint 🙂 … Viszont szuper jó kis nap volt, az biztos 🙂 !
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: