A szombat esti meccset nagyon várta nálunk mindenki, több szempontból is, hiszen már lehetett tudni, hogy bajnok a Fradi, pénteken lett 120 éves a klub és hát derbi nap volt, ami mindig különleges!
Ennek függvényében későn indultunk a meccsre, szüttyögtünk Toma gyerekülésének visszarakásával.
Aztán amikor majdnem megérkeztünk, kiderült hogy nem tudjuk megnyitni az elektronikusan küldött jegyet, többszöri próbálkozás után sem, majd egyszer csak valahogy sikerült.
Mindenki sokszor leizzadt, először csak attól féltünk, hogy késni fogunk, aztán meg attól, hogy lemaradunk az egészről…
Szerencsére egyik sem sikerült, ugyan az utolsó pillanatban, de beestünk, alig találtunk helyet, olyan rengetegen voltak, de ez – már a Sori meccsen is edződve – nagyon senkit sem zavart 🙂 , aztán sikerült leülni is, teljes volt a boldogság 🙂 !
Ráadásul fergeteges volt a meccs, a hangulat, voltak öröm füstbombák, 10 perces hosszabbítás (!), izgalmas történések, egyszóval szuper volt, Toma imádta, de Máténak tetszett most szerintem a legjobban az egész a családból, amit elmondott többször is!
Ugyan csak morzsákat adnak vissza a képek, de azért mutatom 🙂 :
Ebben biztos vagyok 🙂 !
Mi is imádtuk minden percét.