Havi előzetes

Elképesztő volt ez az özönvízszerű esőzés, még akkor is, ha nagyon szüksége volt mindennek rá, és akkor is, ha a májusi eső aranyat ér. Jelentem, tele van arannyal az egész kertünk, a Duna, lassan a pincénk is, de még az utca is cuppog belé… Eddig mondjuk megtaláltuk a jó oldalát, tegnap például moziztunk itthon Mátéval – mert érettségi szüneten van – szóval nem panaszkodom, de már igazán nem tudom, hogy hogy fogom lenyírni a füvet, amit ráadásul lassan kaszálni lehetne, ugyanis pár nap alatt megtáltosodott minden!

Azért ez a május tele lesz mindenfélével, iskolai szinten is. Mátééknak mondjuk csak a kirándulás, amikor is egy börtönbe látogatnak el 🙂 , már én is kíváncsian várom a beszámolóját, a személyiét le kellett adni előzetesen, adategyeztetésre, már visszakaptuk, úgyhogy figyelve vannak 🙂 . Toma holnap a Fővárosi Bábszínházba megy az osztállyal, a színház busza hozza-viszi őket, úgyhogy ezt is biztos élvezni fogják, egyébként a Misi mókust nézik meg.

Aztán jövő héten anyák napi műsor lesz a suliban, előtte hétfőn valami állatbemutató, azon a héten Suli Gála is befigyel, amivel kapcsolatban még nem is tudok semmit, hogy pontosan mi lesz, mennünk kell-e, mert minden osztály előad valamit, de mi idén az elsővel semmire nem készültünk, szóval ennek még utána kéne járni, de mindig elfelejtem. Aztán éppen a Családfő buszt szerzett Tomáéknak, mert nem sikerült iskolai szinten, egy másik osztállyal közösen mentek volna, ami nem jött össze, így ha sikerül, akkor talán eljutnak az Állatkertbe, de ez a költségektől is függ, szóval nem biztos, ha nem jön össze, akkor a Rákóczi Kertbe vonulnak ki testületileg, abban biztos vagyok, hogy nagyon fogják azt is élvezni… Amire ide elérünk már majdnem június lesz, addig még megyünk autós találkozóra Apa kocsijával és több megkeresés érkezett a cimbik részéről bandázásra, úgyhogy igazán okosan kell gazdálkodni az idővel ebben a hónapban, azt hiszem 🙂 …

Nyárig egyébként itthon és a kertben is annyi dolgom lenne, és már picit aggódom is, hogyan végzek mindennel. Főleg a kert miatt, ami persze akkor nyomaszt leginkább, amikor mondjuk ömlik az eső 🙂 . Jó lenne nyárig sok mindent befejezni, de inkább nem gondolok bele, mert éppen most jobb az nekem 🙂 …

Közben sok-sok igazán jó könyv vár rám, de most valahogy nem olyan lendülettel olvasok és nem is tudom miért, talán leginkább az jöhet szóba, hogy általában elalszom mostanában olvasás helyett. Pedig a könyvek tényleg szuperek, mindegyik érdekel és valahogy mégis alig haladok, ki érti ezt…

Egyébként meg Tomáéknál egész jó kis love story van kialakulóban, na nem Toma, hanem Dani barátja és az egyik kislány részéről, Legkisebbünk egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy ki tetszik neki vagy van-e olyan egyáltalán, eddig csak kedves, de szép lányokról nem hallottam az ő részéről. Viszont új oldaláról mutatkozott meg, még előttem is, ugyanis a legjobb barátja barátnőjét, egy másik kisfiú, ha csak pár napra is, de elhalászta Dani elől, amit Toma nagyon nehezményezett 🙂 ! Átment közvetítőbe és a kislányt lebeszélte az új lovagról, kiemelve minden negatív tulajdonságát, szépséghibáit (pl. gülüszem 🙂 ), úgyhogy a leányzó, most visszatért a cimbihez, Toma meggyőzte arról, hogy ezt akarja, a végén még ügyvéd lesz belőle 🙂 …

Mátééknak pedig zajlik a laza hét, amit nagyon szeretnek persze, mondjuk kihozzák a sima hétköznapokból is, amit lehet, múlt héten Máté többed magával ellógta a rajz órát, helyette gyrosozni mentek, meg is úszták, és még értesültünk is róla, szerintem kell ilyen is 🙂 …

Címkék: , , , ,
Tovább a blogra »