Ilyen is rég volt már, hogy több napja írok egy bejegyzést, pedig ez a mostani egy ilyen. Egyébként semmi különösebb oka nincs a dolognak, csak valahogy rájöttem, hogy az utolsó napok vannak vissza a suliból, ami azt jelenti, hogy bármit, amit itthon szeretnék megcsinálni, annak most kell megtörténnie, úgyhogy beszippantott a ház-kert kombó, bár ezt is kezdem kicsit elengedni, majd az irományom közepe táján kiderül, hogy miért is…
Tehát, a kedd délelőtti állás szerint:
Ez a hétvége a lestrapáltság állapotában telt el és főleg a fiúknál! Húúú, nem tudom mi történt, de ilyen még tán nem is volt, hogy mindketten a teljes kifáradás jeleit mutatták… Ráadásul én sem vagyok most a legjobb formámban, el vagyok havazódva a mindenféle itthoni teendőkkel kint-bent, ráadásul felismertem végre azt is, hogy már két hetem sincs ugye a suli végéig (de jóóóó 🙂 ), viszont nem ártana ha összekapnám magam az itthoni tennivalókkal, mert már most tudni, hogy lesz itt mindenféle kéremszépen a nyáron, így a szünet kitörésével – mint minden évben – már csak az események után fogok loholni nagy valószínűséggel, szóval most kell megcsinálni, amit csak lehet…
Visszatérve a hétvégéhez, ami itthon telt. A Családfőnek mindkét nap rendezvényei voltak, két horgászversenyt is szervezett vidéken, már péntek délutántól ott volt, éjszaka sem aludt itthon és persze jól elfáradt már előtte is és utána is, de legalább mindkettő nagyon jól sikerült, a fontosabbik meg egyenesen szuperül! Mi a fiúkkal itthon maradtunk, kétféle közös programot is beterveztem nekik, de mindkettőt bojkottálták 🙂 … Nagyon ki vannak merülve szerintem, még talán soha nem láttam őket ilyen fáradtnak, vasárnapra még eszembe volt, hogy áthívom Tomához az egyik barátját, nem szóltam neki róla és jól is tettem, mert valahol szombat környékén elvetettem az egészet, inkább jobbnak láttam, ha pihennek (főleg Toma), amennyit csak lehet…
Máténak ráadásul rengeteg tanulnivalója van, még mindig, hétvégén is sokat tanult, még ezen a héten is minden napra jut legalább egy TZ, de van olyan nap, hogy több is.
Itt hagytam abba valamikor délelőtt, azóta már hazaért Máté és elmesélte, hogy holnap, holnapután és pénteken ráadásul két tárgyból írnak, de most jön a lényeg, kedden (!) még matekból lesz egy utolsó doga… Hát, nem akarok hinni a fülemnek, már nem gondoltam azért a jövő hétre, de azt mondja, hogy még akár angolból is bármikor, akár ugyancsak a jövő héten is írhatnak, ugyanis pénteken van náluk az osztályozó értekezlet, szóval addig bármi lehet még…, pedig szeretjük ezt a sulit, tényleg, szerintem azért nem is haragszik olyan nagyon Máté sem 🙂 … Viszont azzal a jó hírrel tért haza, hogy az a jövő hét péntek az osztályozó bigyusz miatt nekik már szabadnap, az utolsó tanítási nap a csütörtök lesz, szóval hurrá! Ez viszont felvet egy másik igencsak fontos kérdést, hogy akkor Toma se menjen már az utolsó nap suliba 🙂 …, hajlok rá nagyon, ráadásul megvan még a 3 igazolható napja, mert a nem kevés hiányzása az mindig orvosi ügy volt, szóval asszem ezt most kivesszük, de erről még egyelőre nem szólok neki 🙂 …
Na visszatérve megint a hétvégére, szóval Máté sehová sem akart jönni, azt mondta úgy érzi, egyébként sem egyezik az álom hétvégével kapcsolatos elképzelésünk 🙂 (ki hitte volna 🙂 , mert ő inkább itthon nézné az összes sportközvetítést, én meg végigjárnám a fél országot, na jó, kis túlzással 🙂 ), de különben sem akart sehova sem menni, a rengeteg sok tanulnivalója miatt… Toma volt viszont a teljes elutasító, ezt sem gondoltam volna soha 🙂 – lehet, hogy kicsit megártott a programozás az elmúlt években 🙂 – ő pedig teljes kimerültségre hivatkozott és sehova, de sehova nem volt hajlandó menni, de még csak gondolni sem rá 🙂 !
A programváltozás ellenére így volt jó ez a hétvége, ahogy volt, sőt, azt hiszem jobb is, hogy itthon maradtunk, mert tényleg ez kellett most mindenkinek. Így is egymást nyúzták a fiúk, tök komolyan, ilyen is ritkán fordul elő, de az egyik szerint kicsúfolta a másik, a másik szerint erőszakos volt az egyik, meg mindig a másiknak kell az egyik után pakolni, egyébként meg a másik úgy érzi, hogy körülötte forog a világ, legalábbis az egyik szerint – ha még tudja valaki is követni 🙂 – de ott éreztem, hogy na most akkor vége, valamit csinálni kell velük, amikor több évvel ezelőtti sérelmek kerültek emlegetésre egyik és másik részéről is, komolyan olyanok voltak, mint egy civakodó házaspár 🙂 …
Na ilyesmikkel megtűzdelve telt a szombat, de azért a veszekedős szünetekbe tök jókat heherésztünk, meg filmet néztünk délelőtt, nem jut eszembe mi volt a címe, de Denzel Washington és John Travolta játszott benne, egy izgalmas krimi volt, aztán kézi Final 4 meccsen szurkoltunk délután a Veszprémnek, amihez még családi meg mindenféle kötődés fűz minket. Közben persze ment néha a civakodás, én meg lenyírtam a füvet e kertben, este BL döntő volt, mondhatjuk Máté álom hétvégéje 🙂 … Jaj, el ne felejtsem, hogy közben én is majdnem kiborultam, mivel mialatt én kint nyírtam a füvet, addig Toma gondolta bezárja a hűtőt, nem kell semmi rosszra gondolni, csak kiírta rá, hogy zárva.
Na de, hogy hogyan – mondjuk belegondolva lehetett volna rosszabb is – szépen megírta egy papírra alkoholos filccel, aztán egy vékony papírtörlőre ugyanezt alkoholos feketével a konyhapulton, ami egy szép kis bútorlap, és amit szépen megfogott persze a filc 🙂 …
Amikor megláttam, kisebb sokkot kaptam, szemeim előtt megjelent, ahogy a gyönyörű tintafoltos pulton intézem a konyhai dolgokat ezentúl, mert, hogy hogy jön az le az onnan, arról fogalmam nem volt… De amíg én a kiborulás szélén egyensúlyoztam, addig Máté gyorsan rákeresett a gugliban, hogy lehet eltüntetni az alkoholos filcet, és kiderült, hogy fogkrémmel, szódabikarbónával remekül, úgyhogy gyorsan előkaptuk a fürdőből a tubust és tényleg nyom nélkül lejött mindaz, aminek le kellett. Akkor már csak azt kellett kitalálni, hogy a ragasztót, hogy szedjem le a beépített hűtőről, amire a zárva felirat került ugye ragasztva, de végül megoldottam és ezen már csak röhörésztünk mindannyian 🙂 …
Az unalmasnak egyáltalán nem nevezhető szombatunk után, a vasárnapunk azért sápadtabb volt, viszont a házsártoskodást elfújta a szél a fiúknál (hála az égnek 🙂 ), a főzés, sütés, mosás (én nem tudom, hogy lesz ennyi mindig), vasalás mellett gondoltam még épp időben rakjunk el bodzaszörpöt, talán még találunk annyit, amennyi kell a Duna-parton és környékén. Délelőtt megcsináltuk a szirupot, nem tudom mi van a fiúkkal, de mindenki segíteni akart, így aztán segített is, felváltva kavarták a szirupot,
én meg megcsináltam a karamellt, mert fél kg cukorból készítem hozzá, az ízében is kap egy kis pluszt, a színe pedig csodaszép tőle! Aztán ebéd után kimentünk ide a környékre bodzát szedni vagy inkább vadászni, mert szinte azt kellett, de találtunk, a Duna-parton és egy közeli üres telken. Máté is jött velünk, mert a magasból csak ő tudta leszedni amit lehetett (fotókon nem érdemes keresni, őt már nem lehet fényképezni 🙂 …).
Viszont, hogy, hogy nem, pont abban az időpontban, amikor kint bodzáztunk jött az egyetlen nyári zápor a hétvégén 🙂 , nem is vettük komolyan, mert ugyan dörgött egy picit előtte, de nem nagyon, gondoltuk ráérünk még, de nem értünk rá, mert szinte egyből lezúdult minden, még szerencse, hogy viszonylag közel voltunk a házunkhoz, úgyhogy vihogva hazaszaladtunk, éppen szedtünk annyit, amennyi kellett és ez így azt hiszem örökre emlékezetes kis bodzaszüretre sikeredett 🙂 … Délután még megnéztük a kézilabda Final 4-t, sajnos a második hely sikerült csak a Veszprémnek, de nagyon jó meccs volt! Este miután kihűlt a szirup elraktuk a bodzaszörpöt a fiúk önkéntes és aktív részvételével, így biztosítva van az ellátmány legalább erre az évre úgy tűnik, mondjuk mindenki nagyon odavan érte nálunk, fő kedvenc ez a szörp!
És itt hagytam abba tegnap este, azóta változtak is a dolgok, mármint nem a bodzaszörpben, hanem Tománál, aki itthon maradt, mert úgy tűnik lebetegedett. Mondjuk már tegnap feltűnően álmos és fáradt volt ahogy hazajött, reggel már összekészültünk, de ahogy haladtunk az indulás felé úgy lettem egyre bizonytalanabb a dolgomban, ugyanis fájdogált Toma torka, levert volt és az orra is úgy tele volt, meg néha köhörészett, de semmi állandó és semmi egyértelmű, ezt utálom a legjobban. Elmentünk a suliba, gondoltam szólok E. néninek, hogy mi van Tomával, ha rosszabbra fordulna a helyzet, akkor szóljanak és jövök érte. De egyből látta ő is, hogy nem az igazi Toma, mondta, hogy az ő fia is ugyanezekkel betegen fekszik otthon, ezután jön a taknyozódás és jó kis köhögés állítólag, és még az osztályból is többen lerobbantak hasonló tünetekkel… Így aztán elmondtuk, hogy mennyire örültünk, hogy találkoztunk velük aznap reggel, a srácok előtt, akik addig Tomát felváltva ölelgették (bár próbáltam szétszedni őket, nehogy elkapják több-kevesebb sikerrel) elhúztuk a mézesmadzagot, az örömködésből így hirtelen nagy dráma lett, hogy Toma nem elég, hogy most hazajön, de úgy néz ki egész héten nem is lesz, jajj, ezt mondjuk jobb lett volna kihagyni 🙂 …
Aztán akartam még írni az osztálykirándulásokról, lement mindkettő múlt héten. Tomáék eljutottak az állatkertbe a busszal, amit sikerült megszerezni. Valahogy annyira nem tűnt nekem elsőre hiperszupernek az állatkert, mint célpont, hiszen azért többször jártunk már ott, de egyébként tévedtem, mert egyrészt így más volt az egész nekik, másokat is megfigyelt Toma is, azon kívül annyi újdonság van ott mindig, például a Holnemvolt Várat nem is láttuk még, meg a Cápasulit sem, ezeket mind meg is nézték, azt hiszem talán a Varázshegyen is jártak, de az elefántokról, zsiráfokról és legfőképp a fóka bemutatóról – amihez egyébként mi is igazodunk, ha oda megyünk 🙂 – nagyon jókat hallottam, állítólag Tomát az egyik le is fröcskölte 🙂 … De ami a legjobb volt a kirándulásban, az a Hetedhét Palota, legalábbis Tomának, de állítólag minden gyerek nagyon dicsérte otthon, előző nap pattant ki a fejemből, mert látni lehetett, hogy esőzések lesznek aznap és a FB csoportba megbeszéltük, hogy osztálypénzből megy a belépő, így is lett és nagyon jól érezték magukat a gyerekek, szuper volt! Ráadásul direkt úgy időzítették, hogy az esős időt ott tudják átvészelni, és ez olyan jól sikerült, hogy az elejétől a végéig ott voltak, jó két órán át, amíg kint ömlött az eső, amikor végeztek, már csak a buszra kellett felszállni és jöttek is haza. Jó kis kirándulásuk volt így elsőre, és azért is volt jó választás így utólag az állatkert, mert ha nem oda mentek volna, hanem mondjuk teljesen szabadtéri helyre, nem tudom mit csináltak volna az özönvízszerű esőzésben…
Mátéék meg pénteken voltak a Kozma utcai börtönben, ugye osztálykiránduláson 🙂 . Mondjuk ők választották, az ofő felkínált nekik több mindent, köztük ezt is, és erre szavaztak 🙂 . Végül is nem csodálom, ide tényleg nem jutnak el máskor – az egyik szülő ott dolgozik, így tudtak menni – és nagyon érdekes volt, Máténak meg a többieknek is nagyon tetszett! Mindenhova bementek, még cellákba is, addig a rabokat egy őr kivitte a folyosóra és széttett lábakkal, arccal a fal felé fordulva kellett állniuk, mint a filmekben… Kérdeztem is, hogy ez nem lehetett rossz a raboknak, meg kicsit megalázó, de Máté szerint, tök jól elnevetgéltek arccal a fal felé fordulva… Erre mondjuk nem is gondoltam, hogy ilyen mélységeiben látják a börtönt, meglepett engem is, meg kicsit talán merész volt így menni ott velük, mert tényleg ott jártak, ahol a rabok is, étkezőbe, ahol dolgoznak, az udvaron, meg ki tudja még hol és persze a cellákban is. Azért megdöbbentő volt így látni nekik testközelből ezt az egészet, azt is, hogy milyen lehet bezárva, meg egy kis cellába négyen emeletes ágyakon aludva élni, mutatta is itthon Máté, hogy mindez pár négyzetméteren, szóval nagyon érdekes volt az egész!
Aztán lementek a dolgozatok, legalábbis Tománál. Máté ugye még mindig tolja őket, és azért sajnos ebben a nagy év végi hajrában, volt ami neki sem úgy sikerült, ahogy kellett volna, például a kémia és a matek, ráadásul mindkettőből kétesre állt, de a nagyja meg remek lett, a német, irodalom, töri, ebből volt, hogy plusz ötöst kapott egy esszére 🙂 és informatikából is neki lett a legjobb dogája, szóval összességében jól áll még mindig 🙂 …
Toma lezavarta a dogákat, a matek kilencven akárhány százalék lett, de még nem láttam, csak Toma mondta, az írás, olvasás, szövegértés egyveleg dogája 88%-os lett, pedig édes volt, mert úgy érezte, hogy 100% lesz neki 🙂 , mondjuk értem is, hogy miért. Hazajött a doga és először úgy a háromnegyedéig én sem értettem miért lett annyi, amennyi, mert szinte minden hibátlan lett, egy-két tévesztés volt és akkor elérkeztünk egy kakukktojásos feladathoz, ami 0 pont lett, itt mindjárt 12 pontot vesztett, ráadásul valamit nagyon elnézett szerintem vagy inkább félreértett, mert ilyeneket szoktunk régebben játszani, ráadásul nem is volt nehéz neki, szerintem biztos tudta volna, de elfigyelmetlenkedte úgy érzem, de hát ez van… Mondjuk pontosan tudta, hogy ez négyest ér, de nem E. nénitől, ő tudom, hogy nem mondja nekik, azért a versenykedvét rosszul érintette a dolog, de hamar megvigasztalódott.
Tulajdonképpen nem is figyelmetlen Toma azt hiszem, hanem totál fáradt már… Végignéztem a telós naptáramat, úgy pár hónapra visszamenően és tényleg nagyon sokfelé mentünk és sok mindent csináltunk, lehet, hogy túl sokat is így suli mellett, bár ki tudja, lehet, hogy egyébként is ez lenne, de nem hiszem, jövőre azt hiszem visszafogjuk magunkat egy picit… Az utóbbi hetekben pedig hétköznap is jött egy-egy program, például szülinap Vajkkal, múlt héten pedig az egyik nagy esőben Vincét vittük haza, persze ott ragadtunk náluk, este értünk haza, szóval ezek mind olyan fárasztóak, amellett, hogy szuper jól szórakoznak a fiúk, de hát akkor is!
Jut eszembe, ez a hazaszállítás pont aznap volt, amikor este abban az őrült özönvízben, ami már ugye délután is volt, összeütközött a két hajó a Dunán. Hú, engem nagyon megrázott az egész, ráadásul mi is szoktunk ugye hajózni, és azzal a Hableánnyal, ami elsüllyedt, mi is mentünk már, mert előtte BKK hajó volt és egyből ismerős volt a neve… Azóta is annyira nyomasztó, szörnyű az egész!
Hát, ezek a nem kevesek vannak nálunk, ez egy ilyen poszt volt, amit már lassan két napja írok 🙂 , pedig tovább is van, mondjam még? Mondom, de majd legközelebb 🙂 …
