Szünet előtt

Na most van az, hogy alig várjuk a délutánt, ugyanis nálunk most délután kitör a VAKÁCIÓ! Holnap már itthon vannak a fiúk, Máté legálisan, Tomát meg elkértük, mert sajnáltam volna beküldeni a suliba, úgy, hogy a bátyja már itthon szünetel 🙂 …

Máté megírta kedden az utolsó matek dogáját, hogy mire javítja ki a tanárnő azt ugyan nem tudom, de állítólag ötös lesz az tuti, ,mert minden eredménye kijött, szóval hurrá 🙂 ! Tegnap már lazulás volt náluk is, ma meg a Máltai játszótérre mentek reggel az osztállyal, ami tudom, hogy minden korosztálynak kiváló, de azért majdnem 16 évesek nem tudom mit csinálnak ott majd, na de nyilván nem is ez a lényeg, hanem a buli maga a többiekkel 🙂 …

Toma meg bevitte kedden a suliba a piros focilabdáját és rém boldog tőle 🙂 ! Azóta többször volt csapatkapitány, mint a labda előtt, szóval minden kiváló 🙂 ! Így aztán aznap délutánra és persze tegnap is, egy retkes lábú, leizzadt gyereket kapok vissza, akiről szó szerint le kell csutakolni a koszt, mielőtt még akár csak a kerti medencébe is belemenne 🙂 …

Jut eszembe kedden elbuszoztak a plázába, mert az alsósok mozizhattak, az Egy kutya négy életét nézték meg, nagyon tetszett Tomának, most van valami hasonló a moziban új filmként, megígértem, hogy elmegyünk mostanában megnézni, mert állítólag hiányoztam neki picit a moziban 🙂 … De azért persze jól elvolt a többiekkel, nagyon tetszett neki az a nap, délután már nem is tanultak természetesen…

Most már a hétvégék összeolvadtak a hétköznapokkal, ugyanis hétfő után tegnap ismét Vince jött át hozzánk, mondjuk éppen ezen a héten nagyon nehezen tudták volna megoldani a szülei a hazajuttatását, úgyhogy erre a két napra besegítettünk nekik 🙂 . Így aztán tegnap megint focizás, ugrálózás és délutáni fürdőparti zajlott a kertben, de csakis azután, hogy most már két gyereket csutakoltam le a kádban, de tényleg nagyon durván, vastagon feketéllik a lábuk a koszttól 🙂 …

Ma tartok tőle, hogy Tomát könyörgik ki, hogy náluk maradjon, hát majd meglátjuk… Az biztos, hogy a ránk szakadt nagy kánikulában mi főleg medencézni fogunk, legalábbis szombaton. Aztán vasárnap, Toma szülinapi kerti buliba megy az egyik osztálytársához ide a közelbe délután, állítólag medencézés lesz ott is és mindenféle remekségek, főleg, hogy sokan mennek az osztályból. Aztán hétfőn jönnek Beniék,  vasárnap érkeznek Angliából, úgyhogy másnap persze már Beni itt alszik, de nyilván mindenki átjön hozzánk, aludni tán csak Beni fog itt nálunk, de lehet, hogy keresztfiunk Szami is, majd kiderül 🙂 .

Most jóval előbb jönnek, mint szoktak, eddig július közepe táján érkeztek, mert addig suli volt Beninek, de most átlépett egy másik szakaszba mert vizsgázott mindenből, jövőre college-be megy, szóval minden előbb van, viszont sokáig nem is maradnak, csak kb. 10 napot, úgyhogy minden olyan gyors most és hirtelen, jönnek-mennek, meg a nyár is csak úgy itt lett, meg a szünet is, csak kapkodjuk a fejünket, pedig erre vártunk egész évben 🙂 …

Címkék: , , , , ,
Tovább a blogra »