Szombaton kettesben maradtunk Tomával, Beniék egy rokonhoz mentek vidékre, a Családfő és Máté Debrecenben voltak meghívásos horgászversenyen, nagyon jól érezték magukat, de Tomának sok lett volna még, egyrészt egész napos, sőt éjszakás volt a dolog, de előrevetítették a mieink, hogy csak akkor maradnak egész éjjel, ha lesz esélyük valami jó helyre. Hát, az sajnos nem volt, úgyhogy éjjel hazatértek, de a lényegen nem változtat, hogy Toma nem mehetett velük, mert ez még azért meghaladta volna az ő súlycsoportját 🙂 .
Szóval mi itthon maradtunk és persze mindenképpen valamelyik barátját szerette volna áthívni hozzánk, aki most éppen Dani lett, de mivel akkor este volt a Múzeumok Éjszakája, megbeszéltem az anyukájával, hogy estig nálunk lesz, aztán elmegyünk ide a közeli művelődési házba a programokra és majd csak utána visszük haza a cimbit 🙂 . Annyi jó program volt városszerte, legalább 3-4-re simán mentünk volna, de most nekünk olyan kellett, ami itt a közelben volt, hiszen a fiúknak napközben a legnagyobb öröm az volt, hogy együtt játszhatnak.
Mondjuk ez a planetáriumos program is szintén a listámon volt, szóval picit sem búslakodtunk, pont jó volt ez így, ahogy volt 🙂 . Délelőttől itt volt nálunk Dani, és persze rengeteget medencéztek, fociztak, játszottak a fiúk és ez így ismétlődött egész nap 🙂 . Úgy illett volna, hogy el is fáradnak, de egyáltalán nem láttam ennek jeleit rajtuk 🙂 . Este 6 körül aztán elindultunk a művházhoz, mert előre regisztrálni kellett a Csillagszekér Planetárium programjára, ami egy mozgó planetárium, mindenfelé mennek vele országszerte, belül nem lehetett fényképezni persze.
Minket már a recepción az egyik osztálytárs anyukája fogadott, meglepetésre ő intézte ott a helyszínen a dolgokat 🙂 , úgyhogy be is rakott minket a következő turnusban, mert fél óránként indultak az új csoportok. A következőre várnunk kellett picit, úgyhogy addig kimentünk a kertbe, ahol rengeteg program volt, de a fiúk a várakozás ideje alatt éppen az egyik domb tetejéről gurulgattak lefelé 🙂 …
Kicsit tartottam tőle, hogy milyen lesz a fiúknak, mennyire lesz érdekes, mert nyilván nem korcsoportra bontott volt a műsor. Most érezni csak, hogy mennyire hiányzik az igazi nagy planetárium, amit felújítanak, remélem most már hamar kész lesz, mert nyilván nem egyformán lehet bemutatni a csillagászatot egy kisiskolásnak vagy egy felsősnek, esetleg gimnazistának… Az előadás vegyes volt az előbb említett okok miatt, de inkább a jó felé billent a mérleg, egy filmet néztünk a világűrről és volt amikor tényleg érdekes volt láthatóan a fiúknak is, de voltak benne persze olyan részek, amiket még nem értettek, túl tudományos volt nekik, szóval néha jó volt, néha kevésbé. De ami szuper volt, az a látványossága a dolognak, hát mint egy igazi planetáriumban a fejünk fölött volt minden, na azt tényleg tátott szájjal bámulták néha 🙂 …
Az előadás végén sem mentünk még haza persze, mert rengeteg program volt a kertben is, ahol működik a Királyerdei Tájház, és ahol Pál Dénes koncert ment éppen, meg rengeteg mindenféle, sütés-főzés, de mi a népi játszóháznál ragadtunk le, ahol mondhatom, hogy szinte mindent kipróbáltak a fiúk 🙂 .
Úgy terveztük, hogy estig maradunk, éppen ezért be volt tervezve még egy kincskeresés is a repertoárba, meg nagyon meg akarták nézni a fiúk a tűzön járást, mert az is kint volt az udvaron, de sajnos a további terveket áthúzta az időjárás, mert szó szerint hazakergetett minket az eső… Pedig sokáig tartottuk magunkat, a tűzön járóknál álltunk egy ideig, mert már úgy tűnt hamarosan elkezdik, gyülekeztek az emberek, aki vezette az egészet ígérte mindjárt kezdik, közben doboltak, a fiúk kérleltek, hogy maradjunk még, várjunk.
Eközben meg dörgött az ég, tornyosultak a felhők, villámlott, és szerencsére a végén ők maguk elégelték meg a várakozást vagy csak megijedtek, hogy bőrig ázunk nem tudom 🙂 , mindenesetre szedtük a lábunkat a kocsihoz, akkor már jó nagy szél is volt, hazavittük Danit és amikor jöttünk Tomával hazafelé már elkezdett szakadni az eső, ami egyébként jó egy órán át nagyon esett, aztán alábbhagyott, de egész éjjel kitartott. Éjszaka ebből már a hazatérő pecások csak a végét érzékelték, mindenesetre jó kis tartalmas napra sikeredett ez a Múzeumok Éjszakája mindenkinek nálunk 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: