Családmorzsák

Nyári napok

Az az igazság, hogy már kezdem rosszul érezni magam néha, hogy nem írok semmiről vagy legalábbis semmi meghatározóról, ami a nyarat jellemzi most nálunk, de főleg azért kaptam észbe szerintem, mert itt a vázlatok között szépen sorakoznak már az eddigi kis nyári élményeink címei, amik csak nőnek, nőnek, én meg csak hallgatok 🙂 … De tulajdonképpen ezen a héten is eddig, alig voltunk itthon, tegnap igen, előtte hétfőn Máté a Margitszigeten strandolt a barátaival, mi pedig kis kirándulást tartottunk Tomával egy közeli botanikus kertben, aztán kedden Csongrádra utaztunk a Családfő rokonaihoz egy találkozóra, tegnap este Fradi meccsen is voltunk, szóval na…

Máté pedig már követhetetlen, most a Balcsira ment volna a régi osztálytársaival, de aztán átvariálták, most nem mennek, mert nincs strandidő, áttették augusztusra – a nyaralásunk és Toma szülinapja közé 🙂 – ellenben jövő héten még megvan a balatoni, új osztálytársas programja és állítólag még többekkel chatel állandóan, akikkel szintén találkozni akarnak, hát mondtam is neki, hogy ez már a népszerűség átka 🙂 , na meg csak az biztos nála, hogy semmi sem biztos 🙂 …

Egyébként Toma sem panaszkodhat ilyen téren, mert vannak barátok, akiket megvárattunk már egy ideje, olyan is van, akivel nem volt olyan jó a közös ittlét, mint amilyenre a házigazda gondolt és ezért most egy kis szünet van, na meg olyan kisbarát is akad, aki elutazott pár napra és hétvégén, de legkésőbb jövő héten már itthon lesz, szóval néha csak forgatom a szemeimet és nézegetem a naptáramat, hogy mikor, milyen esemény várható, bár a jövő hét az még egyelőre 🙂 (!), eléggé szabadnak ígérkezik, mondom nekünk Tomával, Máté külön téma 🙂 .

Ebből kifolyólag a nyári napjaink eléggé változóak, amíg Beniék itthon voltak, addig legalább mi is követhetőbben itthon voltunk, amióta elutaztak, ami már két hete volt, kb. 3 napot voltunk egyhuzamban itthon, ezt úgy kell érteni, hogy egy-egy napos vagy fél napos programjaink adódtak közben. Eddig így is szerintem nagyon jól telt a nyarunk, bár kicsit máshogy képzeltem, hogy több lesz az itthoni dolog benne, környéken lófrálós, meg hasonlók, de hát ne legyünk elégedetlenek 🙂 … 

Ami tuti, mondhatnám atombiztos volt eddig a meleg időben, az a medencézés volt természetesen. Benivel, barátokkal, de bármilyen program után is ott landoltak a fiúk, én is partner vagyok ebben persze amikor tehetem. Ha itthon vagyunk és meleg van, na akkor aztán annyi fürdés megy, amennyi csak lehetséges, egy nap sokszor, bár igyekszünk tényleg betartani a 11-15 közötti fürdés szünetet, de volt már rá példa azért, hogy nem bírták ki és mondjuk kettő körül már a medencében voltak, vagy mielőtt Beni elutazott dél körül volt egy búcsú fürdés, de normál esetben azért próbáljuk tartani az ütemtervet 🙂 .

A medence az Tománál központi dolog és bár amióta az eszét tudja, mindig fel volt állítva itthon (meg még korábban is, Máté kiskorától), de valahogy ebben az évben tetőzött ez nála, már télen is erről ábrándozott a Drága 🙂 , annyira nem vettem akkor komolyan, de most látom, hogy élvezi teljes erővel és bár azt szereti jobban, ha nem egyedül fürdik, képes csak egymaga is bemenni, imád lemerülni, lubickolni és hasonlók. Amikor a nyári bakancslistájáról kérdezgettem még 1-2 hete, akkor is főleg a medencézést emlegette 🙂 , mert az neki a legjobb, azt mondta, hogy ha sehová nem megyünk, csak medencézik itthon, neki az is szuper 🙂 ! Hát, nem is örül ennek a hűvösebb időnek, mert ugye fürödni sem nagyon érdemes most és szerinte milyen az a nyár, amikor nincs 33 fok legalább 🙂 , le sem tagadhatná, hogy nyári gyerek 🙂 …

Az itthoni napokban segítenek is a fiúk, főleg a kerti munkákban. Máté felásta nekem a jó későn elültetett veteményest, de remélem azért lesz paradicsom és cukkini termésünk, most ő nyírja a füvet, Toma a palánta ültetésben és főleg a locsolásban jeleskedik, na és ő az, aki a fűnyírás előtti takarítást elvégzi, ami annyit tesz, hogy a nem kevés tobozokat összegyűjtögeti egy nagy kaspóba, ami már most tudom, hogy nagyon fog hiányozni ősszel, amikor a jónép iskolában lesz és én nyírhatom a füvet is 🙂 …

Mostanában valahogy kevesebb édesség készült itthon, nyilván a melegnek köszönhetően is, de azért lángos, palacsinta és gofri még így is gyakran sül, ez utóbbit Toma is sütögette. Máté pedig kipróbált egy bögrés, kanalas sütit, amit mikróban készül, ő csinálta végig és nem lett rossz, de nem ez élete sütije az már biztos, mondjuk én egyébként sem szeretem a mikrós édességeket és ételeket sem, mi csak melegítésre használjuk, azt is csak módjával, de ehhez most nagy kedve volt Máténak, úgyhogy hagytam, had csinálja, bár szerintem a végeredmény, hogy nem lett olyan finom, a recept hibája volt inkább, mert elkészíteni nem volt bonyolult.

Aztán mi van még itthon, többször vannak nálunk Toma barátai egy-egy napra vagy délutánra, akkor aztán megy a focizás, fürdés és mindenféle játék, ami követhetetlen nekem, egyszer csak egy padlón felejtett kardgyűjteményt fotóztam le, mert annyira jellemző volt arra a napra 🙂 :

Azért itthon is játszunk, a holtidőkben kártyázunk, meg lezavarunk egy-egy társast, bár Mátéval a monopoly még várat magára, mert az nagyon hosszadalmas és eddig még valahogy soha nem lett érkezésünk rá, de azért remélem valamikor csak összejön, meg esetleg jut eszembe Rétimajorba levisszük magunkkal, mert talán ott igazi idő is jut rá. Tomával elkezdtük olvasni a Ruminit, ami persze tök jó, közben azért a pólórajzoláson kívül egy-két papírrepülőt is hajtogatunk, erről a csendéletről még fotóm is van, ami talán hétvégi azt hiszem, reggel az étkező asztalon felejtett pillanat és olyan jellemző volt, hogy le kellett fényképeznem 🙂 :

Egyik kedvenc sorozatunk Mátéval a Monk, a flúgos nyomozó, ami most éppen az egyik csatornán megy délutánonként, persze nézzük, most már Toma kedvence is, ráadásul a régi, korai részek mentek eddig, amiket nem is nagyon láttunk, úgyhogy most jól bepótoltuk ezt is, előtte szokott lenni még egy krimisorozat, a Gyilkos ügyek, amit szintén szeretünk és most nézünk persze 🙂 , ha itthon vagyunk ugye, mert az bezavarhat 🙂 , de volt már, hogy a Sorozatbaráton visszanéztük, mert mostanában folytatásos ügyek vannak benne, szóval nem bírjuk kihagyni 🙂 .

Azért persze, hogy kint is vagyunk a Dunánál,

csak kevesebbet, mint szoktunk, a hőség az inkább a medence felé terelte a figyelmet ugye, és azért a kerti munkák is elvették az időt és szerintem még el is viszik a továbbiakban is, de azért mivel itt van a sarkon, sokszor csak úgy pár percre is kiszaladunk a stéghez,

a kis öbölhöz, meg azért bringázunk is persze,

ha kevesebbet is, mint szoktunk és volt, hogy a kiserdőhöz is elbandukoltunk, bár éppen estefelé tettük, 1-2 hete, amikor még nem irtották annyira a szúnyogokat – most már sokkal jobb a helyzet szerencsére – és hát annyi szúnyogcsípést talán még soha nem szedtem össze! 

Akkor pont Toma nem jött velünk, aminek külön örültem utólag, mert őt megették volna szerintem a szúnyogok, mert ruhán keresztül is simán átcsíptek a dögök, ráadásul találkoztunk az unalmas nénivel 🙂 , akit csak ő hív annak, egyébként egy nagyon kedves néni, én szeretem, ritkán futunk össze, de tudom, hogy Toma azért neheztel rá, mert szerinte úgy bánik vele, mintha két éves lenne, és milyen érdekesek ezek a megérzések, ugyanis tudtam, hogy van unokája, de amikor összefutottunk, pont egy kétéves körüli kislánnyal, természetesen az unokájával volt 🙂 …

Meg persze rengeteg főzés van és takarítás, amikor csak lehet, most már megint csak a szintentartás a cél, mint minden nyáron – ez is nagy kihívás 🙂 – és a kertezés és a programozás is sok idő persze 🙂 , szóval így leírva talán nem is csodálkozom – mindig mondtam, hogy ilyen felismerésekért is jó blogot vezetni – hogy mostanában nem írok annyit, de most tudom, hogy fogok, mert félek, hogy feltornyosulnak az írnivalók 🙂 …

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Nekünk is volt ilyen évünk, amikor alig akaródzott megtöltődni a medence, de ha jól emlékszem tavaly is viszonylag későn állítottuk fel mi is, szóval még nem csúsztatok le semmiről 🙂 … Idén sokat segített ebben a hamar jött kánikula még a suli utolsó napjaiban, az adta a lökést 🙂 . De jó lesz most már nálatok is a fiúknak, nem kell korán kelni és semmi behatároltság, ez a jó a szünetben 🙂 !
    Tök jó, hogy te is szereted a Gyilkos ügyeket 🙂 , egyébként ha lecsúsznál róla, a Sorozatbaráton fent vannak az új részek is…

  2. teide says:

    Nem csodálom, hogy ritkán van időd írni. 🙂
    Nálunk meg, képzeld, még nem áll a medence. Most nincs is olyan meleg, a gyerekek másfél hét múlva mennek anyuhoz, még nem is vettünk alá fóliát, amit tavaly kidobtunk… Nem tudom, mi lesz így.
    Számukra az igazi nyári szünet holnaptól kezdődik, mert eddig nyaraltunk, aztán volt még ovi, meg táborok, de mostantól négy hétig nem lesz semmilyen kötelezettségük.
    Jó, hogy írtad a Gyilkos ügyeket, mert én is nézem, fel szoktam venni, aztán mindig úgy járok, hogy amikor kezdődik a következő évad, azt már nem veszi automatikusan a tévé és mire beállítom, lemaradok az évad első részéről.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!