Amik vannak…

Vészjóslóan mennek a napok a nyárból, és néha még ide sem jutok el valahogy, mert mindig van valami fontosabb és lehet, hogy ez már a szünet végéig így is marad. Azért próbálom tartani a ritmust és megörökíteni a napjainkat, annál is inkább, mert 4-5 vázlat mindig várakozik (most is 🙂 ) a többi között, főleg az elmúlt 2 hét programjaiból. 

Napjaink hasonlóan telnek, vagyis tök változóan, van, hogy itthon vagyunk, van, hogy kettesben Tomával, van, hogy hármasban Mátéval, van, hogy valami barát jön hozzánk, van, hogy itthoni dolgokat csinálunk, van, hogy medence-partiznak, főleg Toma valakivel 🙂 , van, hogy megyünk valahová vagy elbringázunk valamerre, szóval valami mindig van 🙂 …

Máté pedig még mindig éli a kezdődő önálló korát 🙂 , múlt héten is annyi programja volt, nem is tudnám megmondani, hová, mikor és kivel ment, az egyik viszont emlékezetes maradt, mert éjfél körül ért haza valamikor, bementek a belvárosba a barátaival és 11 körülire mondta, hogy hazaér, fél 12-kor még sehol nem volt, azzal nyugtattam magam, hogy a “körüli” az tág fogalom, de nem bírtam ki és írtam neki, de ezt szeretem benne, hogy legalább erre reagál, szinte egyből és írta, hogy várják a buszt hazafelé. Így most a Családfő nyerte meg a feladatot és ő ment ki elé a buszhoz, hogy onnan ne kelljen gyalogolnia, mert az olyan másfél kilométer a sötétben, meg a Duna-parton, bár őszintén ez utóbbi miatt izgulnék a legkevésbé (főleg, mert évekkel ezelőtt én is futottam még éjjel is kint 🙂 ), mert a fehér kulcsos kapun át, ha bejön, az már környékbeli terület, általában az itt lakókkal lehet csak találkozni.

Aztán azért múlt héten a hűvösebb napokon többet bringáztunk, meg játszótereztünk, de most már csak úgy lehet, hogy összehangoljuk Toma valamelyik barátjával, mert egyedül unalmas az érintettnek és az tényleg valami cimbivel jó és ez a barát általában Vajk 🙂 , úgyhogy elbringázunk a Kalózos játszótérre, mi anyukák beszélgetünk a fiúk meg jól elvannak 🙂 . Voltunk múlt héten Ráckevén is, az egyik borongósabb napon elautóztunk a fiúkkal, főleg sétáltunk, másnap, amikor Máté – tényleg eszembe jutott egy újabb programja 🙂 – éppen a Palatinusra ment egy társasággal, Toma duzzogott, hogy bezzeg Máté mindenfélét csinálhat és mindenhová mehet, ő bezzeg meg nem 🙂 , úgyhogy elmentünk a Mekibe és ettől nagyon boldog volt, hogy ez csak az ő programja volt 🙂 ! Az még hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha Máté itthon van, akkor meg nem szívesen jön el velem külön programozni az érintett, szóval ez olyan se veled, se nélküled dolog 🙂 … Aznap máshová nem tudtunk menni, mert muszáj volt vásárolni is, úgyhogy a Mekiből a piacra mentünk, vettünk végre egy finom dinnyét, meg főzni való kukoricákat (az is mennyei volt 🙂 ), és az emeleti kreatív boltban találtunk kincses dobozt Tomának, úgyhogy van mit csinálni itthon a közeljövőben 🙂 …

Szombaton megint Toma-program volt, most Apával ment le a közeli tóra pecázni és azért oda, mert ő választotta, hogy ne itthon, a Dunánál legyen az ő napja  🙂 , Máté éppen kipihente az elmúlt napok fáradalmait, vagyis aludt 🙂 , én pedig kicsit később mentem utánuk. Aztán vasárnap pedig Vince barátja volt nálunk, nagyon jót medencéztek a fiúk, meg telefonoztak, meg fociztak, szóval kiélték magukat teljesen, könyörögtek, hogy ne este 7-kor menjen haza Vince, úgyhogy tovább maradt egy órával 🙂 , érik már az itt alvás, de most nem jöhetett szóba, mert hétfőn meg fogszabályzásra mentünk Mátéval már reggel.

Közben a napokban kiolvastam két könyvet, mondjuk főleg éjjel, bár az utóbbit, a thrillert azt nem tudtam csak éjjel olvasni, mert annyira izgi volt és egy nap alatt végeztem vele, de szerencsém volt, mert amíg a fiúk horgásztak én olvastam, meg amíg Toma barátja nálunk volt akkor is elővettem, de nagyon jó volt, a címe: Zárt ajtók mögött. A másik meg egy mély könyv, A döntés a címe, egy auschwitzi túlélőről szól, aki később pszichológus lett és a túléléséből merítkezve kidolgozott egy terápiát, ami általánosan mindenkinek segíthet “túlélni” a mindennapi nehézségeinket és a kisebb és nagyobb problémákat, ami felmerül az életünkben… Nagyon szuper könyv!

A tegnapi napunk meg jó peches volt, ugyanis mentünk a magán fogszabályzóshoz, reggel 9-kor indultunk, a Bakáts téren van a rendelője, ami viszonylag könnyen megközelíthető tőlünk, 10-11 között voltunk beírva. Most először mentünk, a kedves és jó fogorvosunk ajánlotta, ő is hozzá viszi a gyerekeit és ráadásul kisebb vagyon lesz Máté fogszabályzása, de hát amit meg kell csinálni, azt meg kell ugye, gondoltuk kezdésre a nyár a legjobb időpont. A Bálnában parkoltunk, ami közel van oda, mert fogalmam sem volt, hogy ott mennyire zsúfolt a környék és hol tudok megállni, az egyik utca ráadásul sétáló ott a környéken. A Bálna meg nem értem, hogy miért kong az ürességtől, de tényleg, annyira jó helyen van, az tulajdonképpen már a belváros és alig vannak üzletek meg egyebek, na mindegy elkalandoztam…

Szóval átsétáltunk a rendelőbe, mert onnan pár percnyire van és hiába csengettünk nem tudtunk bejutni, telefonáltunk, mondjuk Apa volt a kapcsolattartó és mondta, hogy így soha nem tudta elérni, csak sms-ben, hát szóval vártunk, vártunk, fél óra volt 11-ig, gondoltuk addig mindenképpen várunk, hátha félreértette, és 11-re vár minket, akkor sem volt semmi, még be is jutottunk a házba, amikor éppen kijött valaki, felmentünk a rendelőhöz csengettünk, de semmi… Kívülről megcsodáltuk a Bakáts téri templomot, aztán ettek a szomszédos cukrászdába a fiúk fagyit, majd hazaindultunk, akkor már sejtettük, hogy nem lesz ebből semmi, azóta sem tudtuk elérni, de a fogorvosnőnk szerint nem megbízhatatlan és valami családi betegség volt mostanában náluk, szóval lehet, hogy van oka ennek az egésznek, de eléggé bosszantó volt!

Még megfordult a fejemben, hogy lesétálunk a pesti rakpartra vagy a közeli Nehru-partra, de annyira meleg volt sétálgatni még nekem is 🙂 , hogy visszafelé azon a pár perces úton is csak az árnyékos részeket kerestük. Utólag jobb is, hogy nem mentünk sehová, ugyanis hazaérve Tomának hasmenése lett és fájt a hasa (eléggé kínos lett volna, ha mondjuk a rakparton jön rá, mert ez a hasimasi abból a szaladós fajtából való volt…) egész délután járt a WC-re szegénykém, semmit nem evett a fagyi előtt, amit nem szokott, szóval a fagyira gyanakszom, pedig ráadásul kifejezetten egy jó kis cukrászda volt, ahová beültünk és Máténak, aki ugyancsak abból evett ugye, kutya baja sincs… Ma már talán jobb a helyzet, de most azért várakozó állásponton vagyunk, majd meglátjuk.

Hát szóval, ezek vannak nálunk, ezen a héten még itthon vagyunk, aztán jövő hét elején megyünk Rétimajorba 3 napra, utána már pikk-pakk itt lesz Toma szülinapja, pár nappal később augusztus elején pedig a Balatonra megyünk, szóval a mostani állapotok is csak viszonylagosak, mert innentől jön a nyaralások ideje nálunk 🙂 …