Még július legelején voltunk Csongrádon, a Családfő rég nem látott rokonaival találkoztunk… Az apropót szomorú esemény adta, Apa édesapjának a hamvait vittük el és helyeztük ki a temetőben. A Családfő szülei nagyon régen váltak el, azóta nem tartották a kapcsolatot, mondhatjuk, hogy 35 éve nagyjából nem tudnak egymásról. A tágabb családdal azért évente párszor beszéltek telefonon, mert gyerekkorából is nagyon szép emlékeket őrzött Csongrádról, nagyon sok eseménydús, gyerekbandázós nyárról hallottunk tőle… Az apjának volt egy másik házassága, amiből született egy kislánya. A féltestvérükről tudtak is a Családfőék, így először csak a hivatalos dolgok miatt vették fel vele a kapcsolatot, egyébként ő egyáltalán nem ismerte az apukáját, mert az a házasság nagyon hamar zátonyra futott.
Aztán később jött az ötlet, hogy ha már úgyis lesz úgymond egy utólagos, jelképes temetés az urnával, akkor meghívják őt is (a Családfő és a húga) és legalább megismerkednek. Így aztán július elején Piri néninél és Feri bácsinál – az apa nővérénél – jött össze mindenki, akik tündéri emberek! Már eddig is rengeteg sok jót hallottam róluk, 80 év körül járnak és tudtam, hogy nem tartják rosszul magukat, de egyáltalán nem ilyen nénire és bácsira számítottam, akik fittek és úgymond szaladnak, és legalább 10 évet letagadhatnak a korukból 🙂 . Azon kívül csupa szív emberek, tele szeretettel és kedvességgel vártak mindenkit és nagyon megszerettük őket, feltett szándékunk, hogy tartjuk velük a kapcsolatot. A féltestvér is egy nagyon kedves fiatal lány, akivel jött a férje is és őket is nagyon megkedveltük, velük is megbeszéltük, hogy találkozunk még máskor is, jó lenne tartani a kapcsolatot. Szerintem külön játékossága az életnek, hogy egy ilyen terhelt, nyomasztó és zavaros kapcsolatból, születik és kivirágzik egy új szál és tovább él a régi, már meglévő…
Volt pár hivatalos ügy is Csongrádon, amit érkezésünkkor el kellett intézni, amíg vártunk Apára, addig sétálgattunk a fiúkkal a városban, ami egy aranyos kis hely, engem picit Wekerlére emlékeztetett a hangulata:
A temető után Piri néniéknél ebédeltünk és persze hosszasan beszélgettünk. Amikor hazaindultunk, elautóztunk a csongrádi fahídig, ami már nem is fahíd, de egy fontos hely a városban. Apának meg még inkább, ugyanis gyerekkorában szinte minden nap oda mentek pecázni az unokatestvéreivel:
Még nekünk is, Apának meg főleg tömény, de nagyon emlékezetes nap volt!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: