Szülinapi Forma-1 szabadedzés

Már majdnem 3 hét csúszásban vagyok, szóval jó lesz felpörgetni magamat, így nyár végén 🙂 . Ez, ugye Toma szülinapja volt, akinek saját bevallása szerint ez élete eddigi legjobb születésnapja volt, amit azért sejtettünk, hogy így lesz és külön öröm, hogy összejött 🙂 ! Előző nap még nem sokat adtam volna ezért a felhőtlenségért, mivel Máténak egész nap magas láza volt, amit nem is nagyon lehetett levinni és még a tetejében elég rossz bőrben is volt, viszont a jegyek meg már megvoltak, bár attól függetlenül nyilván Mátét sem hagytuk volna magára, vagyis én itthon maradtam volna vele, mert milyen lett volna az már, hogy ő egyedül marad ki az egészből, ráadásul betegen… Na, de ez szerencsére nem így történt, mivel annyit mondogatta magának, hogy ő péntekre jól lesz, hogy tényleg jól lett, az más kérdés, hogy utána meg rosszabbul érezte magát és nehezebben is jött ki ebből a kórságból, de még így is megérte, én is azt mondom, mert nagy élmény volt az egész családnak, beleértve engem is és szerintem én már kezdek fiúsítva lenni, mert pár éve még el sem tudtam volna képzelni, hogy egy F1 szabadedzés nekem tetszene, az meg, hogy kifejezetten élvezni fogom, hát eléggé nevetségesnek tűnt 🙂 …

Az meg egyébként külön jó, hogy a fiúk ajándékai, a másiknak is ajándékok, gondolok itt arra, hogy tavaly ugye Máté kapta a Bayern München jegyeket ajándékba és azért autóztunk egészen Münchenig, hogy beteljesedjen az ajándéka, ami akkor az öccsének is ajándék volt tulajdonképpen, hiszen ő is nagy Bayern szurkoló 🙂 , és most is, Toma ajándéka legalább akkora örömöt jelentett a bátyjának is, szóval tiszta haszon az egész 🙂 !

Az egész reggel egy sejtelem volt, kezdődött az ébredéssel és a lángossal, ami Legkisebbünk kedvence és reggelire sült ki, csakis az ő tiszteletére 🙂 :

Aztán az igazi meglepetés az volt, amikor a reggeli után szóltunk Tomának, hogy jobb lesz ha készülődik és szedelőzködik, ugyanis megyünk az F1 szabadedzésre, a Hungaroringre! Az az öröm és meglepődés leírhatatlan, már ezért megérte az egész, Toma egyik ámulatból a másikba esett 🙂 … 

Igyekezni kellett, mert 11-kor kezdődött az első futam és délután 3 körül a második, de mindenképpen kint akartunk lenni már az elsőn is és utólag jobb is, az volt ugyanis a teljesen jól élvezhető, a másodiknál eléggé esett az eső és voltak szünetek az edzésben. A Hungaroring felé meg elég nagy volt a forgalom, szóval igyekeznünk kellett. Kiérve viszont nagyon élveztünk mindent, tiszta izgalom és élvezet volt még nekem is, hát még Tomának és Máténak, meg persze a Családfőnek is! Toma egyébként nagyon rá van állva a Forma-1-re, a Ferrarira meg főleg, eddig is szerette minden percét, de most nyár óta valahogy jobban beleszeretett az egészbe, a nyaralás alatt például gyerek gokartoni akart, mert itthon az egyik riportműsorban láttuk, hogy Alsóörshöz közel van erre lehetőség, még fel is hívtam őket akkor és meg is beszéltük, hogy Toma magasságával valószínűleg mehet majd, mert centihez van kötve, de amikor ott jártunk, kiderült, hogy hiába van meg a viszonylagos magassága hozzá, a féket még nem tudja biztonsággal lenyomni, még nőni kell egy picit, szóval akkor ott, nem mehetett, amit nagyon sajnált (én is, de azért én meg is könnyebbültem 🙂 )…

Ezt csak azért mondom, mert ugyan a foci Tománál a másik szenvedély, de most nagyon ott van mellette az autóversenyzés és ezeken belül a Ferrari 🙂 ! Szóval élvezet volt nézni az autókat, mellettem pedig Máté, mint szakértő ült, ugyanis olyanokat tudott, hogy csak néztem, tiszta tévés közvetítésnek hatott 🙂 , például, hogy csak egyet említsek, ránézésre megmondta, hogy melyik csapat és versenyző közepes, kemény vagy lágy gumikkal ment ki a pályára, a sokadiknál már azért rákérdeztem, hogy mondja már meg ezt honnan tudja, hát mint megtudtam a különféle színes csíkokból a gumikon 🙂 , de hát ez csak egyike tényleg a sok infónak, amit ott nyomott 🙂 …

A két szabadedzés között a 2 óra szünet ugyan hosszúnak tűnt elsőre, de hamar eltelt. Először is Toma Ferraris pólót és sapkát kapott, ami nagy álma volt, azóta is abban van, amikor csak teheti, Balatonon is többször felvette, pedig ott nem tudtam kimosni 🙂 , aztán most hétvégén a szülinapi buliba is csak abban volt hajlandó jönni, ráadásul mindig akad olyan ismerős vagy ismeretlen, akinél nagy tetszést arat a szerkója 🙂 :

Abban a két órában, a szünetben egyébként még Forma-2-tőt néztünk a pályán, mert ők is edzettek, de a takarítógépeket is nagy élvezet volt figyelni természetesen szintén a pályán 🙂 és elsősorban Toma részéről… A második szabadedzés már eléggé esősre sikeredett, de ez komolyan mondom, szinte senkit sem zavart, elővettük az esőkabátjainkat és azokban ücsörögtünk a helyünkön, eszünkbe sem jutott esetleg hazajönni 🙂 , sőt, még így is élveztük, pedig erre emberemlékezet óta nem volt példa – na jó, egész pontosan 8 éve 🙂 – hogy essen az eső Toma szülinapján, ugyanis eddig mindig gatyarohasztó hőség volt, bizton javasolhatom, hogy aki nyaralni akar menni, ilyenkorra, augusztus legelejére időzítse, hosszú évek megfigyeléséből mondhatom, hogy ilyenkor van általában a legmelegebb, kivéve természetesen ezt a napot 🙂 …

Fájó szívvel jöttünk el persze a ringről, de hazafelé még felvettük Toma Fradi logós tortáját, amit persze az ünnepelt nem érzékelt, itthon pedig megkapta az apróbb ajándékokat, amikben annyit elárulhatok, hogy versenyautók is szerepeltek 🙂 – nem mintha nem lenne itthon is elég – amikből ugye sose lehet sok 🙂 . 

Jövőre fel van nekünk adva a lecke, ugyanis pont Toma szülinapjára esik az F1 nagydíj, pedig azt hittem csak az időmérőn lesz a nagy nap (amire sokkal kevesebb a jegy), de mivel 2020 szökőév, így ugrottunk egyet a vasárnapra, vagyis a nagydíjra… Annyit elmondhatok, hogy kerítenünk kell valami ismerőst, aki szerez nekünk jegyet vagy a gatyánkat is kifizetjük 🙂 , ugyanis horror árak vannak, a vasárnapi nagydíjra meg főleg és az egészben az a legszebb, hogy ezek a hihetetlenül drága jegyek el is fogynak, ugyanis amikor pár nappal a futam előtt nézegettem az árakat, már szinte nem is lehetett kapni ezekből a horror drága jegyekből…

Na, de a lényeg, hogy ez a mostani tényleg egy csoda emlékezetes és élvezetes nap volt, nehéz lesz überelni 🙂 …

Címkék: , ,
Tovább a blogra »