Családmorzsák

Bozsik-foci és Fradi meccs

A vasárnapunk amolyan igazi focis nap volt tegnap, vagyis leginkább annak jegyében telt el. Amitől kicsit tartottam a fociedzések miatt, az most már nagyjából itt is van, nevezetesen, hogy a hétvége is többször érintve van a programokban, de tegnap még elég jól megbarátkoztunk a gondolattal 🙂 … Délelőtt 10-kor indultunk a Családfővel és persze Tomával,… Tovább »

Névnapos, esti gokartozás

Ez is már pont egy hete történt, mert Máté névnapja idén szerencsére szombatra esett. Arra a napra már augusztus végén, a szülinapján konkrét tervünk lett, mégpedig, hogy újra az élményt választjuk a fiúkkal, úgyhogy el lett döntve, hogy ismét gokartozni fognak, már csak azért is, mert ez most már ráadásul Tomának is remek program –… Tovább »

Középkori falunap az Emese Parkban

Mondhatjuk talán, hogy kicsit visszatérő program ez nálunk, mert két éve már jártunk ott a közeli Szigethalmon, ahol működik ez a jó kis középkori múzeumfalu, és szeptember közepe táján minden évben korismereti találkozót szerveznek. Nagyon szuper volt minden már két évvel ezelőtt is, amikor Tomával ketten jártunk ott, ezért most már másokat is belelkesítettem 🙂… Tovább »

Nem volt papírforma

Váratlan fordulatként, tegnap nem vágta ki az orvos Máté körmét, mert kellően gyulladtnak titulálta. Erről mondjuk beszéltem az asszisztensével még amikor bejelentkeztünk, de akkor azt mondta ez nem gond, amit mondjuk én is furcsállottam. Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, a doki felvázolt háromféle lehetőséget, amiből egyet nem ajánlott, mert szerinte egy sávban bevágni tönkreteszi a… Tovább »

Szokatlan hétköznapok

Nem tudnak mostanában megszokott napjaink lenni, mert mindig van valami. Ma éppen az, hogy Máté lábkörmét megyünk kivágatni, ami már fél éve folyamatosan benő, és mindig a pedikűrösömmel szedettük ki, Máté nagyon unja már, meg főleg szenved tőle, és mivel semmi javulás nem mutatkozik, elszántuk magunkat. Ági, a pedikűrösöm ajánlott is egy orvost, akihez sok… Tovább »

Kis kirándulós gyógyprogramok

Múlt héten, amikor Toma itthon volt az árpájával 🙂 , azért persze, hogy nem bírtunk magunkkal és újra bejártuk a környéket, vagyis kiserdőztünk, sétáltunk, bringáztunk, fagyiztunk. Az első két nap még szolidak voltunk, mert még nagyon is fájdogált az a fránya árpa, úgyhogy csak a kis öbölnél és a Dunánál sétálgattunk, meg persze azért csobbant… Tovább »

Nyári pillanatok befőtt

Ahogy reggel benéztem a kamrapolcra, az jutott eszembe a lekvárokról, hogy milyen jó lenne elrakni – ha létezne ilyen egyáltalán – egy nyári kedvencek befőttet és ha már nagyon hiányozna a nyár (mert ez az elmúlt napokban nem egyszer előfordult…), akkor csak kivennék belőle egyet vagy kettőt vagy párat 🙂 , és máris odavarázsolnám magamnak… Tovább »

Napi menet

Valahogy ilyen érzésem volt reggel, amikor elindultunk Tomával biciklivel az iskolába 🙂 . Érdekes, hogy így még soha nem mentünk oda, a suliban egyébként van biciklitároló, de mindig azt gondoltam, hogy a biztonság kedvéért le kell zárni a bringákat, nekünk meg – szép, nem szép, jó, nem jó – nincs semmi ilyenünk 🙂 . Most… Tovább »

Kis-dunai szépségmorzsák

Ezalatt a két hét alatt, amióta elkezdődött a suli, szerintem többet közlekedtünk gyalog vagy biciklivel itt a környéken, mint egész nyáron 🙂 , amire egyébként nem vagyunk büszkék, de mentségünkre legyen mondva, ez már tapasztalat, mivel a bődült kánikulában általában nem lődörgünk a Duna-parton és hát sokszor, nagyon sokszor van valami programfélénk nyáron, mert mi… Tovább »

Amik vannak…

Nem tudom, most már legalább egy hónapja alig érek ide, de amióta a suli elindult, na onnantól mindig van valami… Tomának meggyógyult az árpája, holnap már suliba megy, most az egész hét keddtől, vele telt szinte, de én azért örültem is, már nem az árpának, valahogy mindig jó, ha itthon van bármelyik is 🙂 ,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!