Unalommentesen

Csak, hogy ne menjen minden a terv szerint és legyen valami meglepetés, hétfőn megcsinálta a kis műtétet a doki Máté lábán. Csak ellenőrzésre mentek vissza a Családfővel és mivel nem ment még le a gyulladás, eszünkbe sem jutott, hogy lesz ebből bármi aznap… Aztán lett, mert nem javult a körömágy, meg semmi, inkább csak rosszabbodott és ezért megcsinálta a korrekciós műtétet az orvos, amit nem is akart egy héttel korábban 🙂 , hát szóval eléggé meglepő volt, de azt mondja úgy nem hagyhatta most már, és így lehet megússza Máté a körömlevételt, ami nem lenne egy utolsó szempont! Múlt héten készültünk nagyon, előtte lezuhanyzott, vittek papucsot is magukkal, most meg semmi nem volt 🙂 , de legalább túl van rajta…

Mondjuk még nem tudjuk így lesz-e, ugyanis most délután megyünk kötözésre, akkor talán többet tudunk majd, de mondjuk az is lehet sajnos, hogy ugyanúgy nő vissza a köröm, mint előtte és akkor tényleg le kell venni az egészet. Hétfő éjjel szegénynek baromira fájt a kivágott rész, miután elmúlt ugye a Lidocain hatása, de tegnap már egész jól volt. Viszont nagy örömére nem kell suliba mennie a héten 🙂 , minden barátja, osztálytársa, sőt még az ofője is együtt érez vele, ami nem egy hátrány, ugye 🙂 , állandóan csetel és telefonál, tisztára jókedve volt tegnap 🙂 …

Ráadásul még az egyik volt lány osztálytársa (az általánosból) (!) is meglátogatta, hát fura is volt minden szempontból, mert nagyon szép lány és helyes meg minden 🙂 , régen is jóban voltak, nyáron is sokszor mentek ide-oda, de nem kettesben, hanem társasággal. A hivatalos verzió szerint barátok, még 🙂 , talán igen 🙂 , mindenesetre mi elhúztunk Tomával és a Családfővel a Legkisebb fociedzésére, mert talán nem véletlenül, pont abban az időpontban jött át a barátnő 🙂 , a Családfő még sütiket is kipakolt tányérra nekik meg minden… Aztán muris volt, mert nem mertünk hazajönni 🙂 , de szerencsére az edzés végén jött Mátétól a telefon, hogy tiszta a levegő 🙂 , és jól érezték magukat, úgy érzem elindult valami felé Máté, én meg próbálom megfejteni, hogy mikor lett ilyen nagy…

Eddig jutottam tegnap, azóta megvolt Máténak a kötözés, állítólag szép a seb, hát, nyilván minden helyzetben más a szép 🙂 , de a lényeg, hogy minden oké! Ezen a héten persze nincs suli és 3 hétig nem tornázhat, és még hétfő este vissza kell menni újra az orvoshoz, aki egyébként tényleg szimpatikus. Úgyhogy most Máté itthon pihenget, tegnap az egyik kedvencét fasírtot csináltam neki, néztünk filmet, de azért azt hiszem ma már tanulgatni fog, mert tele van dogákkal.

Tomának is megvoltak az év eleji felmérők, amikből volt, ami nem lett túl fényes (finoman szólva 🙂 ).  Még szerencse, hogy az írást nem írja be Sz. néni 🙂 , csak magának csináltatta, hogy hogy áll a banda (nem lett túl lelkes 🙂 ), a második héten írt az osztály, Tomának akkor volt árpája, így a következő héten írta meg. Háááát, jajjj… A rendkívüli szülőin megnéztem, tele volt figyelmetlenségi másolásokkal – ez még az előtt történt, hogy E. néni szólt nekünk a másolással kapcsolatba és Toma meghallotta és utána úgy összeszedte magát, hogy hibátlanokat másolt 🙂 – egész pontosan betű és ékezet kihagyásokkal, aztán volt benne helyesírás rész is, na az is megért egy misét, de a legjobb az egészben az volt, hogy egy másik kisfiúval írták meg a dolgozatot ketten és az utolsó lapot meg sem csinálták, szerintem meg sem nézték, hogy ott van még valami 🙂 , utána meg nekik állt feljebb, hogy milyen volt már Sz. néni, hogy azt nem lehetett később befejezni 🙂 … Na, szóval igazán örülök és kifejezetten szerencse, hogy ez a doga nem került be sehová és a feledés homályába vész 🙂 …

Tegnap meg matek dogát írtak, az viszont remek lett, ugyanis reggel találkoztam E. nénivel, aki már messziről mondta, hogy nagyon jó lett a dolgozata Tomának, majdnem hibátlan! Tudtam, tudtam én ezt azért, csak nem sejtettem 🙂 , ugyanis itthon a pótlásoknál is nagyon ment neki minden, és tegnap mondta ő, hogy nagyon jó dogát írt, de az írás után úgy voltam vele, hogy várjuk ki a végét, nem biztos, hogy olyan szipiszupi az a dolgozat, de ezek szerint mégis 🙂 …

Közben az elmúlt egy hétben Toma elvesztette a kinti tornacipőjét és az uzsonnás zsákját 🙂 . Nem mondanám, hogy unalmasak a napjaink, még jó, hogy annyi dobozt vettem tavaly, mindig van mibe csomagolni. Egyébként mindkettő meglett szerencsére, az egyik a talált tárgyak osztályán hánykódott, az uzsis zsák pedig meglepődtem volna, ha teljesen elveszik, ugyanis a közepére van gépi hímzéssel rakva az, hogy Toma 🙂 , szóval nehéz lenne nem megtalálni, ez utóbbit a delikvens kereste meg, valahol a kis épületben talán a folyosón várta egy napig a gazdáját 🙂 .

Közben kezdenek megbarátkozni az új tornatanárral, M. nénivel – Tamás bácsi, a múlt évi tesi tanár után ez nem is olyan egyszerű – kiderült, hogy remekül hajít kislabdát Toma, ő dobta a legnagyobbat az osztályban, életében nem dobott még szerintem kislabdát, kérdeztem is tőle, hogy hogy dobott ekkorát, azt mondta, kifigyelte az Exatlonból (még télen sportolókkal ment ez a műsor az egyik csatornán, mindenféle versenyek voltak benne, Toma nagyon szerette) hogyan kell 🙂 … Hát, végül is, a lényeg a végeredmény…

Gratulált neki M. néni a futáshoz is, nagyrészt ő az első, még a hosszú iskolakörnél is, amit tegnap időre futottak, ráadásul mindent teljes erőbedobással csinál, mindig hajt, amikor futásról van, szó, fel volt háborodva, hogy Dani barátja (aki szintén jó futó) azt merte javasolni az iskolakör előtt, hogy csak kocogjanak, minek siessenek annyira, és ezen majdnem összevesztek akkor 🙂 … Ugyanez jellemző a focin is, ott is kihajtja magát egy sima edzésen is, még a kulacsáért is sprintelve fut 🙂 , nem csoda, ha ki van dőlve már a hét felénél 🙂 …

Egyébként meg mostanában nem fociznak (annyit) a suliban, ugyanis a nagy pályára nem mehetnek fel – a tanító nénik nem tudnak rájuk figyelni – a kis pálya, meg Toma szerint dedós… Ezért aztán üres perceikben, bunkert építenek a homokozóban, szerintem már alagútrendszert ástak ki a szomszédos kerületben, ugyanis amikor hazaér a delikvens a suliból, már lassan az ajtó előtt veszi le a cipőjét, amiből ömlik a homok, ugyanígy persze a zoknijából, a ruhájából, zsebeiből és mindenéből 🙂 … Már egész koreográfiája van a hazaérkezésnek, ugyanis amikor mindent levettünk, én kiviszem a kertbe és kirázom a zoknit és a cipőt, amit még ki is ütögetek, aztán valahogy beszállítom Tomát a fürdőkádba, ahol lábat mosunk, utána pedig felporszívózom az előszobát és főleg Toma cipőjét, mert még így is egy homokozó az egész 🙂 … Ja, és minden este kötelező a hajmosás, mert persze az is tele van homokkal, valaki mindig ráönti a homokot, úgyhogy ha esetleg az edzés miatt nem kéne hajat mosni, akkor a homokozás miatt tuti, hogy kell 🙂 …

Itthon meg poloskainvázió van, nem tudom mi van ezekkel a nem túl szeretnivaló izébizékkel, de valahogy mindenhol ott vannak és kivagyok tőlük. Mondjuk az biztos, hogy nem csak nálunk, ugyanis amikor Bozsik-focin voltunk, kétszer is csak úgy a ruhámon volt egy-egy példány és hallottam, hogy az egyik magazinműsor is ezzel foglalkozott nemrég, hogy mennyire el vannak szaporodva most. Tavaly nem voltak ennyien az biztos, viszont akkor októberben lemostam az ablakokat és kívül a redőnyökről rengeteget leszedtem, lehet ezt kell most is csinálnom.

Viszont a madaraink a kertben annyira aranyosak, csivitelnek égbe-világba, tegnap, de nagyon sokszor az elmúlt napokban úgy főztem, hogy sarkig ki volt tárva a teraszajtó és olyan jó volt hallani ahogy énekeltek! Szerintem ez a téli madáretetésnek is köszönhető, ugyanis kifigyeltem, tele vagyunk cinkékkel, és egy vörösbegyet is láttam tegnap, télen is egy darab vörösbegy jött állandóan eszegetni, szóval lehet visszatérő vendégek 🙂 . Sajnos mostanában biztos nem fogom sarkig tárni az ablakokat, ez a szeles, esős idő nagyon nem hiányzott és ilyenkor mindig félek, hogy ezek voltak az utolsó jó idők ezen az őszön… Mondjuk a madarainkat lehet, ez sem érdekli, ugyanis innen, a szélzúgáson és mindenen keresztül, most is hallom a csivitelésüket 🙂 …