Családmorzsák

Hétvége soroló

A hétvége, de már az a pár nap is iszonyúan elszaladt, amióta, egész pontosan csütörtöktől, Toma itthon volt! A csütörtökről már félig-meddig írtam, de az érintett egész gyógyulós itthon létére igazak voltak, a kellemes összekötése a hasznossal kategóriába sorolt programok 🙂 . Az első nap a postához – ahol dolgunk volt – közeli tanösvényen kötöttünk ki és tényleg egy hatalmasat sétáltunk. Pénteken mivel Apuci is itthon volt, de már azért valamelyest jobban érezte magát,vásárolni indultunk, de még előtte neki a könyvelőhöz kellett mennie, aki a 13. kerületen is túl lakik és dolgozik valahol 🙂 , így mi is elkísértük, de útközben kiszálltunk a Városligetben, ahol Kürtőskalács Fesztivál zajlott éppen, tervben volt, hogy megnézzük, így adta magát az alkalom. Mi Tomával ott maradtunk, még a Vajdahunyad tornyába is felmásztunk, aztán kürtőskalácsoztunk, feltett szándékunk volt készíteni is belőle, de ilyen sem volt még, hogy annyira a nyitás körül értünk, egyébként dél körül a Fesztiválra, hogy az a stand még nem működött, ezért aztán elhatároztuk, hogy majd itthon csinálunk inkább, úgyis ezer éve ki akarjuk már próbálni. Visszafelé is persze felvett minket a Családfő, nem hagyott ott 🙂 , aztán még az eredetileg tervezett vásárlást is megejtettük :), és végül csak hazaértünk. Szombaton Vincével és anyukájával mentünk kirándulni, amit hetek óta terveztünk, volt, hogy nem jött össze valamiért. Ők mindenképpen libegőzni szerettek volna, így beadtuk a derekunkat és nagyon örültem neki, hogy így tettünk, mert szuperül éreztük magunkat! Na, nem mintha a Libegővel lett volna fenntartásom, mert az szuper jó szerintem, viszont attól az iszonytató tömegtől, ami szép időben kialakul és most is kialakult a Libegőnél, hát attól kifejezetten viszolygok! Most is hatalmas sorban állás volt, olyan dél körül ültünk fel és csak az vigasztalt később, hogy amire visszaértünk a retúr jeggyel a János-hegyre, még nagyobb, az erdőbe bekúszó sor állt 🙂 , szóval mindenképpen  örülhetünk, hogy még viszonylag jó időben mentünk 🙂 … Toma viszont nagyon élvezte az egészet, most ült először a Libegőn és el volt ragadtatva, rögtön újra szeretett volna menni, de ennek több minden, egyrészt Vince anyukájának újonnan felfedezett viszolygása a magasságtól és a szerkezettől, másrészt az elrettentő kígyózó sor mindenképpen ellentmondott, úgyhogy elhatároztuk, hogy mindenképpen megyünk még, de hétköznap vagy egy olyan napot tűzünk ki célul, ami nem ilyen felkapott. Aznap túráztunk is az erdőben, meg gyermekvasutaztunk és este lett amire hazaértünk, a Családfő otthon gyógyult, Máté addigra már saját programon volt, de valamivel később ő is otthon landolt, mert az X-Faktort mindannyian néztük 🙂 .  A tegnap a kötelességek jegyében telt, Apuci itthonról dolgozgatott, Máté tanult, én a magam részéről mostam, főztem, takarítottam, na meg pótoltunk és verset tanultunk Tomával, a Cinege cipője van feladva nekik, egész jól haladtunk. Már korán kezdődött a nap, mert reggel 7-kor Forma-1 kezdődött Japánból, amire mindannyian felkeltünk és ott sorakoztunk a tévé előtt, még élveztük is, mert Vettel, ha nem is győzött, de második lett a Ferrarival, ami nagyon szupi! Aztán délután, bár már inkább már az utolsó pillanatban este szavazni is mentem, addig a család fiú tagjai a válogatott meccset nézték, estefelé pedig nagyon örültünk már a szivárgó részeredményeknek is, Budapesten, de a mi kicsi városunkban is nagyot fordult a világ, itt nálunk több évtizedes uralom dőlt meg, szóval bizton mondhatom, hogy erre nem számítottunk, de ettől még nagyon örülünk neki 🙂 !!!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Ne haragudj Erika, de ha szerinted valaha is mindegy volt az elmúlt években, hogy ellenzéki vagy kormánypárti városvezetés van-e bármilyen településen, persze kormányszinten, akkor nem itt élsz… Ellenzéki városnál a fejlődés is behatárolt, szóval ez nem ilyen tiszta játszma, és sokkal összetettebb ez az egész, szerintem… Kitöröltem az előző válaszomat, mert talán jobb is, ha nem eszmecserézünk mi erről, nagyon máshogy látjuk a dolgokat 🙂 , de azt úgy bírom, hogy minden másban teljesen egy hullámhosszon vagyunk 🙂 !

  2. Erika Vatai says:

    Nem az a lényeg, hogy kormánypárti vagy ellenzéki, hanem hogy fejlődik e a város vele vagy nem. Ilyen alapon akár független is lehet. Akár túl is burjánozhat, ha a városnak, országnak jó..
    Az a remek ebben egyébként, hogy demokratikusan vannak megválasztva, mindenki azt eszi, amit főzött…helyenként vétlenül is 🙂

  3. Erika Vatai says:

    Nem az a lényeg, hogy kormánypárti vagy ellenzéki, hanem hogy fejlődik e a város vele vagy nem. Ilyen alapon akár független is lehet. Akár túl is burjánozhat, ha a városnak, országnak jó..
    Az a jó ebben egyébként, hogy demokratikusan vannak megválasztva, mindenki azt eszi, amit főzött…

  4. Szerintem a mostani helyzet kezd egészségesebb lenni, mint eddig, gondolok itt arra, hogy nem csak kormánypárti polgármesterek vannak országszerte és őszintén mondom, hogy annak sem örülnék, ha a másik oldal lenne jelentős többségben (főleg a Parlamentben), mert az soha nem szül jót, ha valaki túlsúlyban van! Szóval ebben én leginkább a normális keretek helyreállítását vélem felfedezni, ami még mindig csak gyerekcipőben van és nem értem, hogy lehet annak örülni, hogy ha az egyik oldal túlburjánzik, ráadásul éveken át… Én örülök, hogy nálatok az nyert akit szerettetek volna, mert neked az a jó, akire te szavazol, nekem az a jó, akire én szavazok, és ez így van jól 🙂 …

  5. Erika Vatai says:

    Mi nem örültünk és a ti örömötök sem lesz hosszú távú, sajnos. De ne legyen igazam! 🙂 Viszont nálunk legalább maradt a korábbi polgármester.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!