Tegnap mint tudjuk gyönyörű idő volt, pont mint ma, csodás a mostani ősz, bár tudjuk, hogy most már ezek a meleg napok, meg vannak számlálva, sajnos… Egy hete feldobtam Toma osztályának FB csoportjába, hogy elmehetnénk tegnap 🙂 , a régóta tervezett és tologatott kis osztálykirándulásra. Éppenséggel nem csúcssebességgel – pedig állandóan azt kérdezgették és most is kérdezgetik tőlem, hogy mikor megyünk már közösen valahová – jelentkeztek a családok, de azért jelentkeztek, 7-8-családdal találkoztunk végül. A úti cél végül a Molnár-sziget lett, mert nem akart senki sokat utazgatni és nagy meglepetésemre ez a hely még sokaknak felfedezetlen terület volt. Azt kell, hogy mondjam, a lehető legjobb döntés volt oda átkompozni, ugyanis a csepeli oldalon a Kalózhajós játszótér dugig volt tömve már 11-kor is, amikor találkoztunk a kompnál, viszont a szigeti rész, azon belül is a Tündérkert, ami szintén egy szabadidő park, egész élhető volt, negyed annyian sem voltak, mint a túlparton. Már a kompozást is mindenki élvezte, mi eggyel későbbi komppal mentünk át, ugyanis elmentünk Vincéékért, akik enyhén szólva elkéstek egy picit 🙂 , a kompon viszont mindenki jól volt már 🙂 …
Ahogy megérkeztünk a fiúk egyből beálltak focizni, a labdát mi szolgáltattuk és onnantól kisebb megszakításokkal ezt űzték, lányok nem voltak jelen, szóval szabadon lehetett ezt csinálni 🙂 . Két apuka is beszállt hozzájuk, úgyhogy ment a meccsezés 🙂 , Toma imádta, élvezte, neki lételeme vagy a futás vagy a foci, itt mindkettő volt, egyben és külön is 🙂 :
A Molnár-szigetet egyébként is nagyon szeretjük, most csodaszép őszi színekben pompázott. Voltak akik plédet is hoztak, arra kucorodtunk és ott beszélgettünk és ami szuper volt, hogy a Kert épületében megnyílt egy büfé, az eddigi automata helyett, és remek kávét ittunk, na meg minden egyéb, hot-dog, melegszendvics, innivaló és rágcsák, nasik kaphatók ott. Úgyhogy kávéztunk, amíg a banda focizott, aztán persze volt, hogy kijöttek csúszkázni, csúszdázni, kavicsokból megint valamiféle bunkert építeni 🙂 , és persze futni a futópályán 🙂 , meg egymást gyömöszölték nem egyszer és kétszer 🙂 …
Mi addig a pléden beszélgettünk elsősorban és élveztük az őszi napsütést. Nagyon jól érezték magukat a srácok, meg persze mi is, Toma szinte lubickolt az egész helyzetben, mert a sok jó barátjával volt együtt és végre a sulin kívüli teljes kötetlenségben élvezhették a közös játékot. A felnőttek szerint is sokan azt mondták, hogy az eddigi évek legjobb október 23-i ünnepnapja volt a tegnapi 🙂 … Így aztán persze már többen sürgették, hogy majd tavasszal is szervezzünk össze valamit, meg már azok közül is többen kérték ezt a FB-on, akik tegnap valamiért nem tudtak eljönni, úgyhogy szerintem lesz még folytatás. A sziget gyönyörű, meg a kert is, azért persze picit bóklásztunk is jövet-menet, de a fő hangsúly az az együtt játszáson volt természetesen, de mindenkinek jól esett szerintem mindez ilyen környezetben:
Volt, aki előbb hazament, de a többség a 4 órási komppal jött el, szóval nem mondhatjuk, hogy rövid ideig maradtunk 🙂 … Hazaérve, sőt, már előbb Máté figyelmeztetett telefonon, hogy a szomszédban karaoke buli van, és tényleg testközelből élvezhettük a hamiskás énekhangokat 🙂 , úgyhogy egy gyors estebéd után elmenekültünk a fiúkkal még egyet cukrászdázni este – a Családfő horgászversenyről tért haza éppen 🙂 . Viszont döbbenet volt, hogy a Duna-parton, gyalog és autóval szinte tömegnyomor volt, de még a cukrászdában is rengetegen voltak még este 6 óra magasságában is. Megejtettük még a szezon valószínűleg utolsó fagyizását és a hömpölygő tömeg láttán nekem a kiserdő jutott eszembe, mint menekülési útvonal – persze nálunk 🙂 – ami a fiúk körében nem aratott osztatlan sikert, ugyanis szerintük az ugyan szép, de unalmas hely 🙂 , úgyhogy hazajöttünk és örömmel nyugtáztuk, hogy a dalos kedvűek szerencsére befejezték a bulit, sőt, valószínűleg hazamentek 🙂 . A tegnapi, gyors és sűrű, de nagyon vidám, szép, szórakoztató és szuper jó nap volt 🙂 !
Igen, emlékszem, hogy nálad is többször olvastam a Molnár-szigetről 🙂 ! És tényleg az a jó, hogy egy ilyen jó kis hely közel is van és annyira nem is felkapott, ez még inkább vonzóvá teszi 🙂 … A büfé most nagyon bejött nekem, külön öröm, hogy még az is van most már 🙂 !!!
Mi is szeretjük a Molnár szigetet!Jártunk ott már majálison, szülinapi bulin, ovis találkozón, ráadásul közel is van:)