A vasárnap, egy szuper nap lett, persze elsősorban Toma szempontjából, hiszen oklevelet kapott a Bozsik-tornán! Nagyon örült neki, meg persze mi is, ugyanis az első alkalommal, amikor mentünk, akkor persze nem kaptak semmit Dani barátjával és egymástól függetlenül, két szót sem váltva úgy jöttek le a pályáról, hogy akkor ők nem is olyan ügyes focisták, mert lám, nem kaptak semmit 🙂 … Másokkal is beszélgettünk és az ő gyerekeik is hasonlóan éreztek – persze nem azok, akik kaptak oklevelet 🙂 – szóval most úgy indultunk neki az egész focis tornának, hogy már előre, mielőtt indultunk megbeszéltem Tomával, hogy ha semmit sem kap(nak), az sem jelent semmit, hiszen nagyon sok jó focista van ott és nem kaphat mindenki, szóval az még nem azt jelenti, hogy ő rosszabb lenne másoknál vagy nem elég jó. Amikor ezt így mind helyre tettük, el is indultunk és tényleg azt éreztem rajta, hogy megbékélt ezzel a gondolattal, sőt, utána el is mondta, hogy egyáltalán nem számított oklevélre 🙂 , és az átadásoknál abszolút nyugodtan üldögélt a helyén 🙂 …
Egyébként lehet, hogy ez az elengedés is benne volt, de most ügyesebben játszott, mint először, meg persze gyakorlottabb is volt, hiszen nem ez volt az első alkalom most már, jól játszott, sok gólt rúgott a körmérkőzéseken, szóval tényleg nagyon jó volt! Ez csak azért érdekes, mert még nem kérdeztem ugyan rá, de gondolom, hogy az edzők ajánlják, hogy ki kapjon oklevelet a torna végén, mert már csak praktikus okokból sem lehet ennyi oklevelet hirtelen megírni 🙂 , szóval nyilván nem az alatt a másfél óra alatt döntik el, hogy ki mit kapjon, de az tény, hogy Toma ügyes és akár a mostani játékára is kaphatott volna, úgy éreztük! Ami nagy öröm volt nekik, hogy Dani barátjával ketten kaptak elismerést 🙂 , minden csapatból csak két játékos kaphat, szóval igazán nagy volt az öröm és a boldogság, és amit írtam Tomára az igaz Danira is, mert nagyon jó ő is, amikor ketten vannak együtt valahol, az meg külön jó, hiszen most már lassan másfél éve rúgják a bőrt közösen, szinte minden nap a suli szünetekben 🙂 . Nagyon emlékezetes marad ez a Bozsikos foci és külön öröm, hogy most ez volt ősszel az utolsó, legközelebb tavasszal lesz ilyen torna, tehát az utolsó alkalmat ilyen jó élménnyel zárták a fiúk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: