Életjel

Azt hiszem, végigcsörtetett rajtunk eddig a december… Írom mindezt úgy, hogy még nincs vége a hónapnak. Őszintén szólva az adventi hangulatom csak nyomokban fedezhető fel, ebben bőven benne vannak az elmúlt napok történései. Nem is tudom, hol kezdjem, mert volt itt minden kéremszépen, pince renoválás, 50. szülinap, buli, aztán éjjel az ünnepelttel kórházba rohanás vesekővel, a teljesség igénye nélkül. Hát valahogy így, leírva nem is olyan sok, csak átélve . Igen, a legdurvább szülinapja volt a Családfőnek a mostani.

Ráadásul két napos ünnepségsorozatban voltunk benne, itthon is ment a készülődés, titokban torta sütés, ajándék beszerzés, múlt pénteken ünneplés. Aztán másnap a családdal ebédelés étteremben, este pedig “rock-buli”, Apuci régi barátaival együtt szervezve. Erre egyébként én nem is tudtam menni Tomával, akinek szombat reggelre begyulladt a mandulája, Máté képviselt minket is. A családfő húga és kedvese hazahozta éjszaka Mátét, majd másfél óra múlva telefonált a Családfő, hogy görcsei vannak… Közben hazahozta a sofőr szolgálat, itthonról pedig én vittem be a kórházba, a fiúk egymásra maradtak, már jó, hogy ekkorák, mondjuk Toma aludt ugye, csak reggel értesült a történésekről. 

Azt inkább hagyjuk, hogy milyen ideges voltam végig, a sürgősségin nem lehettem a Családfővel, kint várakoztam a folyosón pár órán át. Amikor kiderült, hogy jobban van, mert telenyomták fájdalomcsillapítóval, hajnali 4 körül hazajöttem, vele úgysem lehettem. Reggel két órát aludtam, ahogy mentem ki, kinyitni a kaput (jöttek a munkások befejezni a pincét), Apuci már szállt ki a taxiból, mert hazaküldték reggelre… Akkor még volt pici fájdalma, elszaladtam az ügyeletes gyógyszertárba Nospáért, csak nehogy kihagyjuk az összes ügyeletben működő egészségügyi intézményt … Akkor úgy tűnt, hamarosan visszamegyünk a kórházba, de a fájdalom a gyógyszertől elmúlt és utána elő se jött többet. Volt, nincs! Állítólag kijött a kő, de, hogy mikor és hol, azt senki nem tudja. Azóta itthon van a beteg, egyébként is így lett volna mert ezen a héten a maradék szabikat vette ki.

A múlt hét valahogy tényleg egy ámokfutásnak tűnt nekem, hétfőn úgy éreztem magam, mint akin párszor átment egy úthenger. Eleve a pince rendbetétel sem volt olyan egyszerű, írtam is, hogy nincs sok dolgom vele, aztán lett, két nap, főleg az utolsó nap, csak anyagért rohangásztam, mert kevesebb lett és kétszer elfogyott . Közben, egy hét alatt két cikket kellett leadnom, a Családfő szülinapját intéztem tortástól, ajándékostól, két helyszínre, itthonra és a bulira. Aztán pénteken Tomával elvonultunk az Uzsoki kórházba, mert már két hete úgy tűnt meghúzódott a lába, úgy nézett ki elmúlt, de újra fellángolt. Ott a kórházban egy ismerős sebész van, azért oda mentünk, de 3 órán át várakoztunk (!), mire bejutottunk hozzá, szerencsére semmi komoly nincs már, csak pihentetnie kell. Másnapra le is betegedett szegénykém, akkor szombaton, mivel munkanap volt, a doktornénihez szaladtunk, az ünnepi ebéd előtt . 

A hab a tortán nyilván az éjszakai kórháztúra volt, és a legabszurdabb pillanat talán az lehetett, miután hazajöttem hajnalban a kórházból, letusoltam és fél 6 körül nekiláttam összekészíteni és kirakni Tomának az aznapra szóló kézműves adventi naptárt, mert ugye az Angyalka minden nap jön, nem lehet csalódást okozni. Komolyan nevethetnékem volt közben, mert tényleg annyira szürreális volt… Egyébként addig is és azóta párszor azért elér hozzám is az advent, főleg amikor a napi kézműveskedést készítjük el, bár korántsem minden nap és nem is úgy mint a korábbi években, de csináljuk és élvezzük! Mostanában összesűrítjük a készíteni valót és amikor csináljuk, általában gyertyát gyújtunk, ez adja a jó hangulatot .

Aztán főleg akkor van advent, amikor kint vagyunk a Duna-parton vagy a Kiserdőnél, mert erre sikerült néha időt szakítani. A készülődéssel nem állok jól, a lenti ablakmosást és a kanapéhuzat kimosást elengedtem, marad egy nagyobb háztakarítás, mert másra nincs idő már. Azt legalább tudom, hogy milyen sütiket sütök. Lesz az elmaradhatatlan mézeskalács (ezt közösen készítjük) és hókifli, 2 diós, 1 gesztenyés, 1 kakaós bejgli, vaníliás gesztenyetorta és még vagy fahéjas márványkuglóf vagy joghurtos kenyér, ez utóbbi főleg Toma miatt, mert ugyan a mézeskalácsot, hókiflit és a tortát szereti, de neki például a répatorta a kedvence, szóval kéne valami ami kifejezetten az övé is, lehet ezt csinálom, karácsony ide vagy oda . 

Közben volt még rendkívüli szülői Mátééknál, mi végül nem mentünk, mert minket nem érintett. Tényleg hálás vagyok Máténak, hogy minket megkímél és nagyon jól tanul! Ugyanis az osztály háromnegyede bukás és kettes között áll néhány tantárgyból vagy sokból kettesre, ezért volt az SOS szülői. Máté a legjobbak között van, az első 5-8-ban van benne, ha minden igaz, kémiából lesz egy hármasa, a többi négyes-ötös. Szóval mi most kimaradtunk, mert egész egyszerűen nem voltunk érintve és annyi minden volt akkor is, hogy úgy döntöttünk ezt most kihagyjuk, hiszen kötelező csak azoknak a szülőknek volt, akiket külön hívtak. 

Ilyen sűrű időszakunk rég volt már, decemberben talán nem is történt még ilyesmi. Mondjuk olyan sem volt még, hogy majdnem 2 hétig nem írtam – ha jól számolom egyáltalán – pedig az élet zajlik, mint olvasható. Jó lenne gyakrabban jönni, egyáltalán jönni valamikor , de ez eddig nem igazán sikerült. Pedig – felsorolás jelleggel, hogy el ne felejtsem – szeretnék még feltenni képeket az itthoni Mikulás látogatásról, a mindennapos adventi naptárunkról (lehet, erről csak valami összefoglalót készítek ), az évzáró Fradi meccsről, pár dunai bolyongásunkról, amik valahogy és valamiért olyan adventiek voltak… Olvasni igyekszem mindenkit, bár ezt is mostanában sűrítve teszem és valahogy rossz érzés, hogy nem írok senkinek semmit, de ígérem fogok !

Holnap még a tanító néniknek adjuk át az osztály ajándékot, és ami eléggé kiborító, délután leveszi a sebész Máté körmét, mert csak nem jó azóta sem, hogy bevágta neki. Mivel kell 2 hét a gyógyuláshoz, ezért a szünetre időzítettük a kis műtétet. Hát, már nagyon jó lenne, ha túl lennénk rajta, nem csodálom, hogy nem érezzük még a karácsony szellemét. Remélem utána azért elkap minket is úgy igazán, várom már nagyon!