Múlt héten itthon voltak a fiúk, mindketten mandulagyulladással. Az első napok után jobban voltak, szedniük kellett antibigyót is, így aztán azt már kedden tudtuk – miután Eszter néninél jártunk a rendelőben – hogy azon a héten nem lesz suli. Azt hiszem mindannyian a téli szünet utáni pluszként fogtuk fel azt a hetet, mert menni nem mentünk sehová – annyira nem voltak jól a fiúk, meg nyilván betegek voltak 🙂 – de itthon is elég jól teltek a napok 🙂 . Sokat filmeztünk (pl. a Shrekket is néztük, Toma még nem látta), olvastunk, társasoztunk, a fiúk együtt rengeteget sakkoznak (Toma ennek nagy hasznát veszi a suliban, ugyanis a Sakkpalotának köszönhetően szinte mindenki sakkozik bent, nagy csatákat vívnak 🙂 ), hát szóval mindenféle jót csináltunk. Ami nagyon emlékezetes, Toma megtalálta a könyvespolcon a vaskos, A XX. század krónikája könyvet, amiben régi újságcikkek és fényképek vannak a múlt évszázadról. Hát ezt “rongyosra” olvastuk-néztük, de az volt az igazán jó, hogy ők együtt is belemélyedtek, nagy siker volt mindkét világháború, a mi gyerekkorunk környéke, az 56-os forradalom, de volt, hogy csak felütöttük valahol, egyszer egy 20-as évekbeli Forma-1-es autót is találtunk benne 🙂 … Képes beszámoló következik 🙂 :
Meghitt telefonozás 🙂 …
Éppen sajtos rúd készül, Toma még mindig imád segíteni…
Megérkeztek az osztálypénzből rendelt sakk készletek a suliba, most már minden gyerek egyszerre tud játszani, 26 a létszám, 13-at rendeltem, azóta mondja Toma is, hogy folyamatosan játszanak rajta.
Szinte minden nap sakkoztak, tök jó, hogy ezt együtt is játszhatják 🙂 , én úgysem tudok sakkozni 🙂 …
Amikor már jobban voltak, Tomával kint voltunk többször itt a Dunánál:
Hódok földjén lakunk 🙂 :
Nagyon élveztük a múlt hetet, persze a betegségeket leszámítva… Tomával folyamatosan pótoltunk, hétvégén pedig gyakoroltunk is, akkor már tudtuk, hogy matekból félévi dolgozat lesz, de szövegértésből is csináltunk pár gyakorlót. Máté is sokat tanult, szóval a hétvége azért elég munkásra sikeredett, de a mostani biztos jobb lesz 🙂 !
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: