Új helyzet

Ez a tegnap már megint olyat hozott, amire még nem volt példa. Egy vészhelyzet bevezetését nem nagyon éltük meg eddig azt hiszem, de talán még régről sem jut eszembe, hogy lett volna ilyen egy járvány miatt… Ez a március most bővelkedik mindenfélében nálunk, túlsúlyban a váratlan, megdöbbentő és fájdalmas történésekkel… Alig jutottunk túl a hétvégi sokkon, itt van ez az egész körülöttünk. Azt hiszem most újult erővel kell gyakorolni, ami a januári hónap sajátja volt nálunk, vagyis, hogy inkább itthon voltunk, ugyan sokat járkáltunk kint, de csak itt a környéken. Ez az időszak most a befelé fordulásé, és a szeretett programok is egy időre eltűnnek. A meccsnapozás már most kiesett, de szegény Toma nagyon csalódott, mert ugyan még nem mondták ki a suliban, de azt jelezték, hogy minden iskolán kívüli programot törölnek, tehát a hónap végén esedékes mezei futóverseny sem lesz megtartva, pedig oda nagyon készült… Gondolom a Bocsik-foci és a kézilabda meccsek is, ahová mentünk volna ugranak, így nagyon úgy néz ki, hogy a tele hétvégével futó márciusunk, egyszerre kiüresedik… Egyébként itthon van Toma, mert már kedden sem érezte jól magát, csak a “szokásos” torokgyulladásos történet, nem túl megviselő, de határozottan nincs jól szegénykém. A többiek mentek a dolgukra, hát ez van, egyelőre…

Tovább a blogra »