Nem sziporkázom mostanában, valahogy elnémított ez a helyzet. Próbálok pozitív maradni, ami nem egyszerű most valljuk be, de tényleg hiszem, hogy nem szabad megijedni, már csak praktikus okokból sem, mert azzal nem sokra megyünk. Körülöttünk eléggé eltérő reakciók vannak a szomszédok, barátok, ismerősök körében, van aki nagyon meg van ijedve, van aki kevésbé… Megértem őket, én meg egy úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy igyekszem a minimumra csökkenteni a kockázati tényezőket, itthon maradunk persze, mindenki szedi a vitaminjait (amit eddig is), és bizakodók vagyunk, igyekszünk sokat nevetni, mert abban biztos vagyok, hogy a belső hozzáállás sokat számít, akkor is, ha valaki elkapja ezt a vírust… Tomával külön is beszélgetünk (Máté képben van), ő persze bizonytalanabb néha – nyilván, ez egy felnőttnek is sok – de mindig megnyugtatjuk, hogy ha bárki is elkapja közülünk, attól nem kell megijedni, akkor szépen meggyógyulunk 🙂 ! Ez azért úgy látom hat, egészen a helyén kezeli a dolgokat, se nem veszi lazán, se nem túl komolyan.
Az első héten azért kerestük a helyünket, valahogy minden egyszerre jött, itt volt a nyakunkon az itthoni online tanulás, nekem rengeteg idő elment azzal, hogy abban állapodtunk meg, hogy mindent kirakok a szülői csoportba is, mert a Kréta elég ramatyul működik. Arra nem számítottam, hogy ennyi minden jön valahogy 🙂 , meg ilyen-olyan iskolai tájékoztató, iskolapszichológus tanácsai, külön angol, tesi, közben kérdések a szülőktől, Erika néni interakciói, mindez rajtam keresztül. Ezek mellett csináltuk a napi adagokat keddtől és az idő is gyönyörű volt, igyekeztünk kertészkedni és itt a környéken bringázni, arról majd írok még, mert vannak jó kis tapasztalataim… Aztán mivel mindenki itthon van ugyebár, állandóan megy a napi menza teljes körűen, reggeli, ebéd, vacsora és az egyéb éhes vagyok és egyebek kategória 🙂 …
Aztán eszembe jutott, úgy péntek magasságában hogy ezt az egészet azért csak meg kéne örökíteni itt a blogon is 🙂 , később érdekes lesz visszaolvasni (és bárcsak ott tartanánk már)… Szóval a hétfőre nem emlékszem 🙂 , annyi dereng, hogy a Családfő még bement egyet megbeszélni a munkahelyére és délben már hazajött és onnantól itthonról dolgozik, ami várható volt. Máté is bement a suliba néhány osztálytársával a bent maradt tesi cuccáért, aznap lehetett elhozni a gimiből, ami ott maradt. Délután nem tudom mit csináltunk, szerintem a kertben voltunk meg itt nálunk a Duna-parton, akkor még nem járt erre senki, embert csak távolról látunk.
Jó kis memoár lesz ez, mert a kedd sincs meg 🙂 , szerintem sütöttem-főztem, akkor volt talán palacsinta, azt tudom, hogy az első leckék viszonylag későn, délután jöttek, szóval azt hiszem Tomával olvastunk, Agymenők játékoztunk (ezt nagyon szereti mostanában 🙂 ), és kint kertészkedtünk, ezalatt azt kell érteni, hogy a kertet “ganéztuk”, vagyis még mindig elszáradt faleveleket, letört gallyakat szedünk össze, teraszt söprünk, az igazi kertészkedéshez még nem jutottunk el. Azt tudom, hogy Apuci dolgozott, Máté már reggel dogát írt és délután kettőig tanult, szóval kezdeti szakaszban voltunk.
Szerdán tudom, hogy mindenkinek a hócipője tele volt már itthon mindennel… Máté nem egy ilyen típus, de érezhetően unta már az egészet, persze belépett, tanult, de kicsit elege volt abból a sok feladatdömpingből, amivel elárasztották, mert saját bevallása szerint nyomasztóan hat rá, Toma meg kerek perec kijelentette, hogy nem tetszik neki az online tanulás 🙂 … Délután emlékszem, hogy kerteztünk a fiúkkal és a szomszédból a barátaink gyerekeivel beszélgettünk kellő távolságból (egyetemisták), aminek gyakorlati okai is voltak persze, mert ők is kertészkedtek 🙂 . Azt tudom, hogy kimentünk a sarkon túl a stégre estefelé, az jó volt! Végre a szemünk előtt repült el egy hattyú, már többször mutattam Tomának, mert sűrűn látunk itt ilyet, de igazából soha nem figyelte meg eddig, pár hete kételkedett, hogy az a nagy hattyú tud egyáltalán repülni 🙂 , most a saját szemével láthatta…
A csütörtököt nem szerettük, rengeteg sok feladatot kapott Toma is, Máténak is rengeteg dolga volt, a Családfő meg csak szimplán dolgozott egész végig. Én keveset jártam kint aznap, pedig csodaszép idő volt, készültem is rá, de vagy főztem vagy tanultunk Tomával vagy éppen pakolgattam ki a csoportba a ránk zúduló sok mindent. Tomáék azért kimentek focizni Mátéval a kertbe többször is, meg csak úgy elvoltak ott kint, hol együtt, hol külön. Délután aztán elegem lett és leültem mini csocsózni Tomával, nagy sikerélményem lett, mert én aki általában veszítek a társasokban itt szárnyaltam és többször elsöprő győzelmet arattam – magam sem hittem, hogy pont csocsóban 🙂 – Tomára meg nem hatott jól ez az egész, állandóan visszavágót akart, nem értette mi ütött az anyjába 🙂 … Délután Toma edzésnapot tartott, már nagyon hiányzott neki a futás, ezért elmentünk a Duna-partra futni egyet, illetve én bringával kísértem, ő futott. Most már többen voltak kint, de találkozni egy-két emberrel találkoztunk csak, de nekik is csak intettünk, a parton viszont elég sok horgász volt, de ők szerencsére tisztes távolságban voltak. Nagyon előrelátó voltam, mert Toma ugye jó futó, de úgy kb. 1200 métert mentünk oda-vissza itt a partunkon és nem tudtam hogyan bírja majd ezt a távot, mennyire fut gyorsan. Még az is megfordult a fejemben, hogy én is futhatnék vele (haha), na most már ez nem fog bennem felmerülni soha, ugyanis rendesen tekertem mellette, ő meg szaladt, a fáradságnak a nyoma sem látszott rajta, ha vele futottam volna, a sarkon kidőltem volna a kavicsra 🙂 …
A péntekre készültünk, ugyanis lógtunk 🙂 ! Elhatároztuk, hogy nem tanulunk Tomával, másnapra úgyis rossz időt jósoltak, gondoltuk majd akkor írjuk meg, amit kell, a leckék leadási határideje pedig vasárnap dél volt, szóval királyság, gondoltuk 🙂 . Végre kijutottunk biciklizni úgy igazán, mondjuk én Szigetszentmiklós felé a kis hídig gondoltam, mert arra tuti alig jár valaki (bár lehet ez sem biztos), de Toma pont az ellenkező irányba akart menni a kis körünk felé (szerintem fagyizni akart a cukrászdánkban, bár többször is elmondtam, hogy ez most kizárt 🙂 ), ami forgalmasabbnak tűnt, de gondoltam max. bringások mennek arra, mint mi. Hát, tévedtem! Ahogy kiértünk a fehér kapun (a környékünkről kivezető kulcsos kapu) tele volt emberrel minden, alig hittem el… A Duna-part tele horgászokkal, gyalogosokkal, biciklisekkel, családokkal, gyerekesekkel, még azon a részen is jöttek-mentek, ami tényleg kiesősebb… Ezért aztán visszafordultunk az egyik ligetes részen és hazafelé vettük az irányt (Toma külön aggódik értem, nehogy elkapjam a vírust 🙂 ), de itt a parton a mi részünkön is jóval többen voltak mint eddig és úgy általában. Gondoltam menjünk a kiserdő felé, arra úgysincs senki, de aznap állandóan tévedtem 🙂 … Szépen eltekertünk a kiserdő felé és ahogy a töltésen haladtunk a cél felé, Toma szólt, hogy jönnek mögöttünk, húzódjunk le. Furcsállottam is, mert elvétve jár arra nagy ritkán gyalogos, ők meg nem tudnának beérni, biciklis ritka mint a fehér holló, meg úgy egyáltalán ritka arra bárki is. Hát, pedig most hátranézve majdnem leestem a bringáról, ugyanis egy egész csapat biciklis tekert mögöttünk, ott ilyet még soha nem láttunk, rá két percre megint ketten jöttek, aztán egy motoros, na itt lett elég és fogtuk lementünk az egyik félreeső ösvényen a Duna felé, azt tényleg csak a környékbeliek ismerik és nem is volt ott senki. Ott végre ettünk-ittunk picit, egyesek kavicsokat dobáltak, meg néztük a kajakosokat és megint a szemünk előtt repült el egy hattyú 🙂 , lehet ő is a tömeg elől menekült 🙂 … Aztán haza tekertünk, kint még jó sokáig kerteztünk, meg voltak, akik fociztak. Elképesztő volt az az embertömeg és hihetetlen, hogy sokan ezt pikniknek fogják fel. Asszem legközelebb a szántóföld és az ártéri kiserdő felé vesszük az irányt, talán ott tényleg nem lesz senki…
Szombaton jött a rosszabb idő, aznap lángost sütöttünk Tomával (tök ügyesen nyújtja a kezével 🙂 ), meg persze csináltuk a leadandó leckéket, én takarítottam és mostam. Azt tudom, hogy a rajz nem lett kész, áttoltuk másnap reggelre, bár nem szeretek ilyet csinálni és többet nem is fogok, mert vasárnap délig kellett ugye visszaküldeni. Hát mikor máskor alig lehetett kiverni az ágyból a delikvenst? Persze, hogy vasárnap délelőtt 🙂 … Azért nagy nehezen elkészült a műalkotás, tavaszi rajzot kellett készíteni, és a végén úgy belejöttek egyesek, hogy még szépítgették volna, de határt szabtam az alkotókedvnek háromnegyed 12-kor 🙂 , bár szerintem így is nagyon szép lett 🙂 :
Azért úgy általában erről az első hétről elmondható, hogy sokat Agymenőztünk, csocsóztunk (ezzel még akár egyedül is remekül elvannak egyesek egy ideig 🙂 ),
kártyáztunk, dartsoztunk (pár hete került fel a játszószoba falára, nekem is tetszik, a fiúk meg állandóan dobálnak és csatáznak rajta 🙂 ), filmeket néztünk, közösen sütöttünk-főztünk, kerteztünk, próbáltuk kiélvezni a környékünket, amennyire lehetett (bár hiányzik, hogy eddig jobban a miénk volt), többet beszélgettünk és jókat nevettünk. Vásárolni a Családfő jár, ő hatékonyabb is mint én, célirányosan és gyorsan halad, velem ellentétben, aki még ilyenkor is képes lenne válogatni talán 🙂 … Sokat nem változtattunk semmin, így is hetente szoktunk nagybevásárolni, a pékárukat pedig igyekszünk addig enni, amíg csak lehet és utána veszünk frisset és biztos olyan is lesz, hogy sütni fogok, csak éppen kevés az élesztő itthon, kapni meg nem lehet, mint tudjuk, szóval most még ezzel várok 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: