Apa éppen sorolja valamelyik munkanapos délelőtt, hogy mennyire sok munkája lett most a karantén idején, rosszabb a home office, mintha bent dolgozna, mert egy csomó olyan dolgot kell pluszban megoldania, ami békeidőben nem is létezne. Erre Toma, aki megjegyzem tanulóidejében éppen a jedi kardjával rohangál le-föl, két suhintás közben megáll, és teljes komolysággal közli az apjával, hogy: – Ilyen az élet!
***
Előzményként amíg én kint dolgozgattam a kertbe, megkértem Mátét, hogy figyeljen Tomára és segítsen neki, ha kell a nyelvtanban, a másként írjuk, másként mondjuk szavaknál. Az öccse elmondása szerint a kedves bátyja marhára segített és csak hümmögött, ha valamit kérdezett és tovább nyomogatta a telefonját 🙂 … Beérve leellenőrzöm az oldalnyi feladatot, találok benne két hibát is, Máté – aki elég jó helyesíró – döbbenten és még mindig a telefonját nyomogatva feleszmélve kérdezi: – Hát, az meg hogy lehet??? Erre az öccse leereszkedően: – Mehetsz vissza másodikba, úgy lehet!!!
***
Este, éppen mosogatom a nagyobb edényeket, amiket nem szeretek a gépbe rakni, közben Toma fürdik és valamit kiabál, amit nem hallok, erre én visszakiabálok, amit ő nem hall és ezt ismételgetjük egy darabig. Egyszer csak lejön Máté a szobájából és lemondóan közli, hogy lerakta a telefont a barátaival, akikkel közösen beszélgettek, mert nem értett miattunk semmit, viszont a haverok jól szórakoztak és megjegyezték, hogy vicces nálunk az élet 🙂 …
Ez teljesen így igaz 🙂 …
Helyesek nagyon!
A gyerekek klasszul belesimulnak a körülményekbe, főleg ha van wifi…