Ilyen a formánk…

Tegnap, miután megtudtuk, hogy “felszabadultunk” 🙂 , mint Pest megyei lakosok, vagyis feloldották  korlátozásainkat, na szóval ezután pár órával Tomának a kertben kibicsaklott a bokája focizás közben… Azt senki sem tudja mi történt, mert Máté – akivel éppen focizott – háttal állt, mi meg a Családfővel nem voltunk a közelben, de a sérült elmondásából egy rossz lépés volt a gond… Jó nyilván nem terveztük, hogy az oldás után fogjuk magunkat s nekivágunk a nagyvilágnak, de az biztos, hogy ezt most jó pár napig, ha akarnánk sem tehetnénk meg…

Szegény Tomának be is dagadt és nagyon fájt is tegnap csak úgy alapjában is a lába – ahogy ilyenkor ez normális – jegeltük, kentük, polcoltuk és pihentettük. Nyilván nem vagyunk orvosok, de a Családfő sok sport tapasztalatából azért biztosra vehetjük talán a diagnózist, mert nem szívesen mennénk azért a mostani helyzetben kórházba, ha nem feltétlenül szükséges… Ezért aztán telefonon konzultáltunk a Sportkórház egyik ismerős orvosával, aki megerősítette a diagnózist, annyi kitétellel – amit mi is pont így terveztünk – hogy ha hétvégén nem javul a helyzet, akkor látogassuk meg hétfőn vagy kedden a kórházban, de bízom benne, hogy erre nem lesz szükség, már csak azért sem, mert már most talán jobb minden. Az viszont biztos, hogy 3-4 napig nagyon is pihentetni kell, lehetőség szerint fekve – hehe, ez érdekes lesz már mai is Toma esetében 🙂 – nincs fociedzés egy ideig és az itthoni minitúrák is jegelve vannak egy időre.

Pedig a hét elején valahogy annyira úgy tűnt mintha kicsit normális kerékvágásba álltunk volna, ugyanis végre 2 hónap után például elmentem fodrászhoz. Már úgy éreztem nem bírok tükörbe nézni, nemcsak festeni kellett volna – amit itthon is megoldottam volna – hanem használhatatlan volt már a hajam, szóval nagyon kellett a közérzetemnek is. Csak bejelentkezésre fogad vendégeket a fodrászom, nem is volt ott más, most így dolgozik, hogy amikor hívják, akkor kinyit… Aztán másnap a fiúk mentek a fodrászukhoz, hasonló okok miatt, ősemberi frizurájuk kezdett lenni, ugyanaz volt e menetrend, mint nálam, vagyis időpontra mentek és csak ők voltak, hamar végeztek 🙂 … És persze voltunk fociedzésen is kedden, akkor már azt beszéltük, hogy visszaállunk a heti két edzésre – most ugye annak a heti egynek is búcsút inthetünk 🙂 – mondjuk a járvány előtt heti 3 volt, de már ez is öröm és boldogság lett volna egyeseknek 🙂 . Egyébként tényleg nagyon jó volt ez a kis edzés is, végre kimozogták egy időre magukat, mégis láttak másokat is maguk körül.

Szóval a hétfő-kedd úgy elszaladt, mintha nem is lett volna, mondom kicsit normál üzemmódban kezdtük érezni magunkat. A tanulnivaló ugyanúgy jön és jött rendületlenül, dolgozatot is ír Toma ma matekból. Délelőtt nem nagyon üzemlépes a delikvens, valamit csinálgat, de nem túl lelkesen, szóval a komolyabb dolgok délutánra maradnak. A dogáknál meg olyan hülyén érzem magam, múltkor a szövegértésében egy hiba lett, persze nem is mondtam neki, csak amikor átküldtem a fotót néztem át, de ez néha olyan, mintha kozmetikáznánk 🙂 … Meg volt olyan, hogy bekarikázott egy rossz választ, amit aztán saját felülvizsgálata alapján kiradírozott és kijavította a jóra, kicsit látható is a fotón, szóval ilyenkor kicsit olyan hülyén érzem magam…

Közben konyha-hetünk volt, sokat sütöttünk-főztünk Tomával, elraktunk fenyőrügy mézet és cukrot, immunerősítőnek a kerti ezüstfenyőről, készült bagett, sült túrógombóc, meg persze többek között lángos, ami szerepelt a menünkben is. Szóval nem unatkozunk most sem, belelendültünk a Rumini olvasásba is, ami lehet pont jókor jött, mert jó pár napig sajnos mozgásilag a kertre korlátozódunk úgy néz ki, de legalább remélem ennyivel megússzuk ezt a ficamot…