Családmorzsák

Gólyák, tavaszi fa és pitypangok

Az elmúlt időszak esősebb napjait, rajzos kézműveskedésre is fordítottuk 🙂 … A madarak és fák napja környékén valami madaras dolog volt az előirányzott alkotás, amihez kaptunk egy linket, hogy válogassanak a gyerekek, mit készítenének… Viszont Tomának nem nagyon jött be egyik sem, így a saját elmentett kézműves dolgaink között keresgéltünk, így jöttek a gólyák. Kicsit azért átformáltuk, a fejük például sminktörlő párna, vagy, hogy is hívják 🙂 , a fészeknek pedig rafia szálakat használtunk, mivel az volt itthon és illik is a képre . A kéményt és a nyakakat előrajzoltam, minden mást Toma vágott és ragasztott 🙂 :

Úgy látszik, Tomának nem jönnek be a küldött feladatok, mert egy másik alkalommal orgonákat és pitypangokat kellett festeni fülpiszkálóval. A pitypangok megmaradtak, az orgona kiesett, a fő attrakció pedig a tavaszi fa, ez is az egyik lementett képről ihletődött. Körberajzolta a karját az érintett, kiszínezte és fülpiszkával fehér és rózsaszín virágokat pötyögtetett, és ezek mellé kerültek a pitypangok 🙂 … 

Nagyon szép lett mindkettő, természetesen mennek a kiállító falra a játszószobába!

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!