A hétfő az kirándulós nap volt, reggeltől úgy 11-ig pecáztak a fiúk, aztán érkeztek hozzánk a barátaink, akik egyben a kertszomszédaink is, de elsősorban barátok és csak utána szomszédok, ha lehet követni amire gondolok 🙂 … Mivel Rétimajorban még soha nem jártak, teljesen logikus volt elvinni őket a Sárvíz-völgye Ökocentrumba 🙂 , amit nemrégiben találtam valahogy a neten. Fél órányira van mindössze Rétimajortól autóval és csodaszép lehet az egész, azért mondom így lebegtetve, mert csak egy kis részét jártuk be, de az is nagyon megkapó volt, olyan igazi kirándulós, erdős terep. Sajnos nagyon kevés fotót készítettem ott, mert elbeszélgettem az időt 🙂 , az igazán kirándulós részt nem is fényképeztem, de az egész nagyon szép, vadlessel, tóval, sétautakkal, tanösvényekkel és állatlessel, ez utóbbit legalább megörökítettem, ahol szarvasokat és őzeket is láttunk:
A nagyobb túrának nem vágtunk neki, mert már mindenki nagyon éhes volt, ezért visszarobogtunk Rétimajorba, ahol az étterem kerthelyiségében jól beebédeltünk 🙂 . Utána már Rétimajorban barangoltunk, megnéztük a Halászati Múzeumot, amit mi már jól ismertünk, de nagyon rég nem jártunk benne, szóval jó volt picit bekukkantani:
Aztán bejártuk az egyik csodaszép részt is arrafelé, a Sárvíz malomcsatorna környékét,
végül a nekem megunhatatlan madárlesre is bekukkantottunk 🙂 :
Utána még picit a háznál beszélgettünk, mielőtt visszaindultak a vándorló barátok 🙂 . Miután elmentek, a fiúk teljes nyugalommal átvedlettek pecás szerkóba és onnantól megint horgásztak, ameddig bírtak. Én meg estefelé elmentem futni a környéken – nem én voltam az egyedüli, ugyanis Máté meg reggelente ment futó útjára – amihez Toma edzőtársként szegődött hozzám 🙂 , és tényleg jó is, hogy jött, mert ahogy picit tovább leálltam bámészkodni, nézelődni, egyből rám szólt 🙂 . Mondanom sem kell ő bírta nálam összehasonlíthatatlanul jobban a futkározást és nem értette, hogy én miért vagyok annyira lassú 🙂 … Hát, én meg mindig elfelejtem, hogy Tomával hasznos, jó, de nagyon nem lehet egy súlycsoportban kocogni 🙂 (már leírva is vicces, mert Toma soha nem tudna szerintem kocogni 🙂 ), ő már árkon-bokron túl járna, amire én értékelhető távot megtennék 🙂 . Ennek ellenére persze nagyon jó volt együtt futni 🙂 , még ő is mondta, hogy itthon is csatlakozik majd néha.
Hasznos is volt, mert új útvonalat fedeztünk fel, tőlünk egy eddig nekünk ismeretlen, de futásra nagyon jó úton eljutottunk a nádi iskolába és az Árpád kori rekonstruált halászkunyhóhoz, ahová sokszor elzarándokoltunk már, de egy teljesen más, az étteremtől közeli útvonalon. Azt nem is gondoltuk, hogy oda lyukadunk ki, ráadásul délután még a barátainknak is meg szerettük volna mutatni azt a részt, de már elcsúsztunk az idővel, úgyhogy inkább hagytuk. Így legalább mégiscsak újra láttuk, bár fotóm egy sincs, mert még csak telefon és semmi sem volt nálam, de gyanítom, hogy edzőm hajcsárom nem is engedett volna ilyen lazulást, hogy csak úgy kattintgassak 🙂 … Ezek után éjjel, azért mondanom sem kell, nagyon jót aludtunk, mindannyian 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: